Színház

Dollár Papa Gyermekei: Closeness

Színház

Vakrandi egy idegennel? Egy találkozás, amely próbára teszi a személyiséget. Színházi kísérlet útján a Dollár Papa Gyermekei formáció – azaz Kiss-Végh Emőke és Ördög Tamás – némi furcsaságot talált ki a bánki fesztiválforgatagba. Nem szokás idegenekkel arról beszélgetni, hogy mitől félsz a világon a legjobban, mi a legszebb élményed, mire vagy a legbüszkébb, vagy történetesen mit gondolsz a majdani halálodról. Nem szoktak idegenek ilyen jellegű, bár elsőre egyszerűnek és némiképp kommersznek tűnő, végtére is nagyon intim kérdésekre válaszolni.

Ám ezúttal az ismeretlenségen és a nyitottságon volt a hangsúly. Harminchat, borítékba rejtett kérdéssel egy megadott találkahelyen összehoztak két ismeretlent, akik egy véletlenszerű sorsolásnak köszönhették nagyjából egyórás ta­lálkozásukat. A projektet inspiráló
Arthur Aron pszichológus kutatása egyébként – kissé naivan – azt feltételezi, hogy „a kérdések megválaszolását követően két idegen nagy valószínűséggel szerelembe eshet”. Ha szerelem nem is szövődik, van abban valami feltétel nélküli bizalom, mikor két idegen soha át nem gondolt, vagy egészen magától értetődő kérdésekről kezd el beszélgetni. A Dollár Papáékra egyébként is jellemző zsigeri közelségélmény során ezúttal te magad lehettél a főszereplő anélkül, hogy dokumentálta volna bárki is az őszinteségedet, ki kellett volna állnod a színpadra – és így tovább. Elsőre talán hiányzik a színházi élmény a beszélgetős projektből, de ha ki-ki átgondolja, mit is jelent számára a színház, még az is lehet, hogy ezek a beszélgetések is nyomokban színházat tartalmaznak. A megrendezett randevú komoly próbatétel, aminek a legdurvább része talán az, amikor négy percig kell egymás szemébe nézni; na, ilyet se nagyon szoktunk, lehetne többször, hosszan fixírozni egymást, ha nem is négy percig… Mert a hatás nem marad el – de az már egy másik történet.

Bánkitó Fesztivál, július 16.

Figyelmébe ajánljuk

Vörösben

Bohumil Hrabal novelláit Balassa Eszter, a társulattal sokat dolgozó dramaturg az Európa Kiadónál nemrégiben újra megjelent Véres történetek és legendák című gyűjteményes kötet alapján dolgozta át. Vörös a zokni, a nyakkendő, de még a hajszalag is – véres drámára jöttünk –, mégsem sorolható a horror műfajába Soós Attila rendezése. Fekete humorban gazdag sztorik elevenednek meg, groteszk stílusban feltárva a kisemberek mindennapos küzdelmeit.

Magánügyek, közügyek

A félhomályos színpadon egy női alak ül az íróasztalnál, mögötte vörös fényben füst gomolyog. Létezik egy színházi mondás: ahol egy előadásban füstgép vagy stroboszkóp jelenik meg, ott véget ér a minőség. Ám ez az előadás egy holokauszthoz kapcsolódó történetet mond el, a felszálló füstnek így óhatatlanul pluszjelentése is van.

Szintén zenész

  • - turcsányi -

Nyilván nincs új a nap alatt, mindenesetre a síkhülye gyerekrabló történetét láttuk már kétszer, s éppenséggel olvashattuk is volna, ha Evan Hunter (a számos álnéven alkotó Salvatore Albert Lombinót Ed McBainként ismerjük jobban) 1959-ben publikált regénye megjelenik magyarul, de nem jelent meg, noha a szerző távolról sem alulreprezentált alakja a magyar könyvkiadásnak, beleértve a komcsit is).

Patchwork művészportrékból

A Fuga leghátsó, ámde igen nagy méretű termében látható a művész 2012 óta futó sorozatának (Ember Embernek Embere) majdnem teljes összegzése. A magángyűjtőktől is visszakölcsönzött alkotásokkal együtt a kiállításon 34 mű szerepel – sajátos, „bogis” művészportrék a nemzetközi művészszcéna volt és jelenlegi nagyjairól. S bár G. Horváth mindenekelőtt festő, a művészi Pantheonjában szerepet kapnak szobrászok, fotósok, konceptuális alkotók és performerek is.