Vakrandi egy idegennel? Egy találkozás, amely próbára teszi a személyiséget. Színházi kísérlet útján a Dollár Papa Gyermekei formáció – azaz Kiss-Végh Emőke és Ördög Tamás – némi furcsaságot talált ki a bánki fesztiválforgatagba. Nem szokás idegenekkel arról beszélgetni, hogy mitől félsz a világon a legjobban, mi a legszebb élményed, mire vagy a legbüszkébb, vagy történetesen mit gondolsz a majdani halálodról. Nem szoktak idegenek ilyen jellegű, bár elsőre egyszerűnek és némiképp kommersznek tűnő, végtére is nagyon intim kérdésekre válaszolni.
Ám ezúttal az ismeretlenségen és a nyitottságon volt a hangsúly. Harminchat, borítékba rejtett kérdéssel egy megadott találkahelyen összehoztak két ismeretlent, akik egy véletlenszerű sorsolásnak köszönhették nagyjából egyórás találkozásukat. A projektet inspiráló
Arthur Aron pszichológus kutatása egyébként – kissé naivan – azt feltételezi, hogy „a kérdések megválaszolását követően két idegen nagy valószínűséggel szerelembe eshet”. Ha szerelem nem is szövődik, van abban valami feltétel nélküli bizalom, mikor két idegen soha át nem gondolt, vagy egészen magától értetődő kérdésekről kezd el beszélgetni. A Dollár Papáékra egyébként is jellemző zsigeri közelségélmény során ezúttal te magad lehettél a főszereplő anélkül, hogy dokumentálta volna bárki is az őszinteségedet, ki kellett volna állnod a színpadra – és így tovább. Elsőre talán hiányzik a színházi élmény a beszélgetős projektből, de ha ki-ki átgondolja, mit is jelent számára a színház, még az is lehet, hogy ezek a beszélgetések is nyomokban színházat tartalmaznak. A megrendezett randevú komoly próbatétel, aminek a legdurvább része talán az, amikor négy percig kell egymás szemébe nézni; na, ilyet se nagyon szoktunk, lehetne többször, hosszan fixírozni egymást, ha nem is négy percig… Mert a hatás nem marad el – de az már egy másik történet.
Bánkitó Fesztivál, július 16.
