Elveszünk a susnyásban

Sztalker Zsámbékon

  • Iványi Zsófia
  • 2012. augusztus 22.

Színház

A volt rakétabázis ideális helyszín Tarkovszkij sokat méltatott kvázi-sci-fijének újragondolásához. Az emberek elől elzárt Zóna, a csodák és a misztikum birodalma az orosz direktor filmjében is kábé úgy néz ki, mint a zsámbéki helyszín: fű, fa, virág mindenütt, az emberkéz alkotta járművek és használati tárgyak funkciójukat veszítve rothadnak szerteszét, az egykori lakóépületeket rég benőtte a gaz. És ezzel nagyjából a hasonlóság végére is értünk. Persze nem szeretnénk és nem is fogunk összehasonlítgató elemzést végezni; legalább olyan igazságtalan lenne, mint amilyen értelmetlen. De annyit azért megemlítenénk, hogy a filmváltozat mintha szólna is valamiről. Sztalker a boldogtalanokat és szerencsétleneket vezeti a legtitkosabb kívánságokat is teljesítő Szoba felé az önálló akarattal bíró Zónában, mögötte kóvályog a folyamatosan kötekedő Író és a titkos tervet szövő Professzor, de az ő flangálásuk csak váz, amire a film a mélyfilozófiai szőttest kifeszíti.

Jámbor József


Jámbor József

Fotó: Ilovszky Béla

Ezzel szemben az előadás különféle (és számos) sutaságai okán sem az elgondolkodtató tartalomból, sem a nyomasztó légkörből nem kapunk ízelítőt. Önmagában az, hogy a nézőket is bevonják a játékba (mint jobb sorsra vágyó boldogtalanokat és szerencsétleneket) és másfél órán keresztül vezetgetik őket a susnyásban, nem hozza el a hőn áhított misztikus légkört. Sőt. Nem túl okos megoldás például úgy mondatni dialógusokat a színészekkel, hogy közben egy kis ösvényen haladnak hegynek fel, mögöttük libasorban caplat a közönség, a többség hallótávolságon kívül, mindannyian erősen koncentrálva a göröngyös terepen történő haladásra. A bábszínházból ismerős interaktivitásra sarkalló technikák sem annyira nyerők, ha a nézők átlagéletkora 40 körül szóródik. Arról nem is beszélve, hogy nincs kitalálva, mi történik, ha valakiből hogy, hogy nem, előtör az önérzetes ötéves, és beleszól a cselekménybe. Pár másodperces kínos csend, majd folytatódik a Szoba felé vezető gyalogtúra, néhányan kuncognak – pedig az interaktivitásnak épp az volna az értelme, hogy a játszók érdemben reagálnak a nézőkre.

Vélhetően az se tett jót ennek a boldogtalan és szerencsétlen előadásnak, hogy Jámbor József a Rendező mellett még az Író szerepét is magára vállalta – és egyiket sem alakította túl meggyőzően. A séta kellemes volt, a hegyről nyíló panorámát többen megcsodálták.

Zsámbéki Színházi Bázis, augusztus 16.


Neked ajánljuk