Zsinórpadlás – kislátószög

Engednek a kilencvenből

Az idei kritikusdíjakról

Színház

A Színházi Kritikusok Céhe az idén 45. alkalommal adta át a kritikusdíjakat. A mára csak mutatóba maradt független szakmai díjak egyikét a céhtagok szavazatai alapján ítélik oda.

Szavazni az eredeti szabály szerint azok a tagok szavazhattak, akik az adott évadban legalább kilencven magyar nyelvű színházi bemutatót láttak. (A megfogalmazást az indokolja, hogy a határon túli magyar színházak is versenyben vannak.) Mivel a kilencvenes kvótát teljesíteni tudó kritikusok száma a 2010-es évek végére erősen lecsökkent, ma már azok is szavazhatnak, akik legalább ötven bemutatót láttak. Az elmúlt évad teljesítményeire így a céh ötvenhat tagja közül tizenkilencen tudtak szavazni.

A szavazóképesség csökkenésének több oka van, leginkább az, hogy főállású kritikusként lehetetlen megélni, így mindenki egyéb munkái mellett próbál időt szakítani a heti többszöri színházba járásra, ami a kedvezményes szakmai jegyek mellett is egyre nagyobb anyagi terhet jelent. Cikkírásra és a vele járó csekély honoráriumra is egyre kevesebb lehetőség adódik a fogyatkozó kulturális lapok és rovatok miatt. A vidéki, határon túli utak pedig nagyon időigényesek, ezt sokan családi vagy egyéb kötöttségeik miatt nem tudják vállalni. Mára ugyanis – ahogy ez a kevés pénzzel és csökkenő presztízzsel bíró szakmáknál lenni szokott – a kritikusok többsége nő, kisgyerekes anyáknak pedig nem ideális este hétre munkába járni, vagy egy-egy előadás kedvéért egész napot utazni. Hozzá kell tenni, hogy több vidéki és határon túli színház az utazás biztosításával, néha szállással is segíti a kritikusok munkáját, e nélkül sokkal kevesebb helyre jutnának el, hiszen tömegközlekedéssel a fővárosba visszajutni az esti előadás után legfeljebb Tatabányáról és Székesfehérvárról lehet. A családi elfoglaltságok, illetve az idős tagok visszavonulása mellett van egy másik oka is a gyakorló kritikusok fogyatkozásának: egyre többen lépnek közülük alkotói pályára. Egykor Tasnádi István is kritikusként kezdte, ma már az egyik legismertebb színpadi szerző. Markó Róbertből rendező és színházigazgató lett, Tompa Andreából író, de sorban jelennek meg más kritikusok (pl. Puskás Panni, Rádai Andrea, Kovács Bálint, Kállai Katalin) könyvei, regényei, kerülnek színpadra drámáik (Dézsi Fruzsina, Kutszegi Csaba). Előbb-utóbb az arányok kezdenek eltolódni a kritika felől az önálló alkotás felé, s többen végleg felhagynak a kritikaírással.

Ezen a helyzeten javít valamit az a két éve bevezetett újítás, hogy a kvótába a felvételről látott előadások is beleszámítanak. A Covid óta a legtöbb színház odafigyel arra, hogy háromkamerás, minőségi felvételek készüljenek az előadásaikról, így azok minősége már jól megítélhető, még ha egy felvétel nem is adhatja vissza az élő előadás hangulatát, légkörét. Erre hivatkozva a színházak egy része elzárkózik a felvételek megküldésétől, másik részük, főleg a határon túliak viszont örömmel veszik a lehetőséget, hogy így rájuk is több figyelem jut.

Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk

Nem, nem ad 850 forintért egy doboz ruhát a Zara

A netes átverések egyik nagy csoportja, amikor elhitetik veled, hogy jól jársz, és talán úgy tűnik egy ideig, hogy tényleg. Valójában olyan módszerrel vernek át, ami ellen utólag már nem lehet tenni semmit. Mert valójában te döntöttél úgy, hogy hülye leszel. Ilyen a Zara fantasztikus akciója is. Ami nyilván nem a Zara akciója.