Zsinórpadlás – kislátószög

Engednek a kilencvenből

Az idei kritikusdíjakról

Színház

A Színházi Kritikusok Céhe az idén 45. alkalommal adta át a kritikusdíjakat. A mára csak mutatóba maradt független szakmai díjak egyikét a céhtagok szavazatai alapján ítélik oda.

Szavazni az eredeti szabály szerint azok a tagok szavazhattak, akik az adott évadban legalább kilencven magyar nyelvű színházi bemutatót láttak. (A megfogalmazást az indokolja, hogy a határon túli magyar színházak is versenyben vannak.) Mivel a kilencvenes kvótát teljesíteni tudó kritikusok száma a 2010-es évek végére erősen lecsökkent, ma már azok is szavazhatnak, akik legalább ötven bemutatót láttak. Az elmúlt évad teljesítményeire így a céh ötvenhat tagja közül tizenkilencen tudtak szavazni.

A szavazóképesség csökkenésének több oka van, leginkább az, hogy főállású kritikusként lehetetlen megélni, így mindenki egyéb munkái mellett próbál időt szakítani a heti többszöri színházba járásra, ami a kedvezményes szakmai jegyek mellett is egyre nagyobb anyagi terhet jelent. Cikkírásra és a vele járó csekély honoráriumra is egyre kevesebb lehetőség adódik a fogyatkozó kulturális lapok és rovatok miatt. A vidéki, határon túli utak pedig nagyon időigényesek, ezt sokan családi vagy egyéb kötöttségeik miatt nem tudják vállalni. Mára ugyanis – ahogy ez a kevés pénzzel és csökkenő presztízzsel bíró szakmáknál lenni szokott – a kritikusok többsége nő, kisgyerekes anyáknak pedig nem ideális este hétre munkába járni, vagy egy-egy előadás kedvéért egész napot utazni. Hozzá kell tenni, hogy több vidéki és határon túli színház az utazás biztosításával, néha szállással is segíti a kritikusok munkáját, e nélkül sokkal kevesebb helyre jutnának el, hiszen tömegközlekedéssel a fővárosba visszajutni az esti előadás után legfeljebb Tatabányáról és Székesfehérvárról lehet. A családi elfoglaltságok, illetve az idős tagok visszavonulása mellett van egy másik oka is a gyakorló kritikusok fogyatkozásának: egyre többen lépnek közülük alkotói pályára. Egykor Tasnádi István is kritikusként kezdte, ma már az egyik legismertebb színpadi szerző. Markó Róbertből rendező és színházigazgató lett, Tompa Andreából író, de sorban jelennek meg más kritikusok (pl. Puskás Panni, Rádai Andrea, Kovács Bálint, Kállai Katalin) könyvei, regényei, kerülnek színpadra drámáik (Dézsi Fruzsina, Kutszegi Csaba). Előbb-utóbb az arányok kezdenek eltolódni a kritika felől az önálló alkotás felé, s többen végleg felhagynak a kritikaírással.

Ezen a helyzeten javít valamit az a két éve bevezetett újítás, hogy a kvótába a felvételről látott előadások is beleszámítanak. A Covid óta a legtöbb színház odafigyel arra, hogy háromkamerás, minőségi felvételek készüljenek az előadásaikról, így azok minősége már jól megítélhető, még ha egy felvétel nem is adhatja vissza az élő előadás hangulatát, légkörét. Erre hivatkozva a színházak egy része elzárkózik a felvételek megküldésétől, másik részük, főleg a határon túliak viszont örömmel veszik a lehetőséget, hogy így rájuk is több figyelem jut.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.