Zsinórpadlás – kislátószög

Engednek a kilencvenből

Az idei kritikusdíjakról

Színház

A Színházi Kritikusok Céhe az idén 45. alkalommal adta át a kritikusdíjakat. A mára csak mutatóba maradt független szakmai díjak egyikét a céhtagok szavazatai alapján ítélik oda.

Szavazni az eredeti szabály szerint azok a tagok szavazhattak, akik az adott évadban legalább kilencven magyar nyelvű színházi bemutatót láttak. (A megfogalmazást az indokolja, hogy a határon túli magyar színházak is versenyben vannak.) Mivel a kilencvenes kvótát teljesíteni tudó kritikusok száma a 2010-es évek végére erősen lecsökkent, ma már azok is szavazhatnak, akik legalább ötven bemutatót láttak. Az elmúlt évad teljesítményeire így a céh ötvenhat tagja közül tizenkilencen tudtak szavazni.

A szavazóképesség csökkenésének több oka van, leginkább az, hogy főállású kritikusként lehetetlen megélni, így mindenki egyéb munkái mellett próbál időt szakítani a heti többszöri színházba járásra, ami a kedvezményes szakmai jegyek mellett is egyre nagyobb anyagi terhet jelent. Cikkírásra és a vele járó csekély honoráriumra is egyre kevesebb lehetőség adódik a fogyatkozó kulturális lapok és rovatok miatt. A vidéki, határon túli utak pedig nagyon időigényesek, ezt sokan családi vagy egyéb kötöttségeik miatt nem tudják vállalni. Mára ugyanis – ahogy ez a kevés pénzzel és csökkenő presztízzsel bíró szakmáknál lenni szokott – a kritikusok többsége nő, kisgyerekes anyáknak pedig nem ideális este hétre munkába járni, vagy egy-egy előadás kedvéért egész napot utazni. Hozzá kell tenni, hogy több vidéki és határon túli színház az utazás biztosításával, néha szállással is segíti a kritikusok munkáját, e nélkül sokkal kevesebb helyre jutnának el, hiszen tömegközlekedéssel a fővárosba visszajutni az esti előadás után legfeljebb Tatabányáról és Székesfehérvárról lehet. A családi elfoglaltságok, illetve az idős tagok visszavonulása mellett van egy másik oka is a gyakorló kritikusok fogyatkozásának: egyre többen lépnek közülük alkotói pályára. Egykor Tasnádi István is kritikusként kezdte, ma már az egyik legismertebb színpadi szerző. Markó Róbertből rendező és színházigazgató lett, Tompa Andreából író, de sorban jelennek meg más kritikusok (pl. Puskás Panni, Rádai Andrea, Kovács Bálint, Kállai Katalin) könyvei, regényei, kerülnek színpadra drámáik (Dézsi Fruzsina, Kutszegi Csaba). Előbb-utóbb az arányok kezdenek eltolódni a kritika felől az önálló alkotás felé, s többen végleg felhagynak a kritikaírással.

Ezen a helyzeten javít valamit az a két éve bevezetett újítás, hogy a kvótába a felvételről látott előadások is beleszámítanak. A Covid óta a legtöbb színház odafigyel arra, hogy háromkamerás, minőségi felvételek készüljenek az előadásaikról, így azok minősége már jól megítélhető, még ha egy felvétel nem is adhatja vissza az élő előadás hangulatát, légkörét. Erre hivatkozva a színházak egy része elzárkózik a felvételek megküldésétől, másik részük, főleg a határon túliak viszont örömmel veszik a lehetőséget, hogy így rájuk is több figyelem jut.

Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk

Aki úton van

Amikor 2021 nyarán megjelent Holi, azaz Hegyi Olivér első lemeze, sokan egy újabb izgalmas hazai rapkarrier kezdetét látták az anyagban.

A franciák megértették

Ritkán halljuk az isteneket énekelni. Néhanapján azonban zongoráznak, szájharmonikáznak és még gitároznak is. Legutóbb Párizs elővárosában, Boulogne-Billancourt-ban, a Szajna partján álló La Seine Musicale kulturális központban történt ilyen csoda.

Hitler fürdőkádjában

Lee Miller a múlt század húszas–harmincas éveinek bevállalós top divatmodellje volt, igazi címlaplány, de festette Picasso, fotózta és filmezte Man Ray, utóbbi élt is vele, és mentorálta mint fotóművészt.

Csaló napfény

Igaz, hamis, tény, vélemény, valóság és fikció. Ilyen és ehhez hasonló címkéket sietünk felnyalni a ránk zúduló információhalom darabjaira, hogy a kontroll, a rend illúziójával nyugtassuk magunkat és ne kelljen szembesülnünk vele, hogy nem létezik bizonyosság, csak kellően szűkre húzott nézőpont.

 

Gyilkosok szemlélője

A két évtizede elhunyt Roberto Bolaño minden egyes műve a költészet, a politika és a vadállati kegyetlenség együtthatásairól szól, az író regényeiben és elbeszéléseiben vissza-visszatérő karakterekkel, a költészet és a világ allegorikus megfeleltetésével olyan erős atmoszférát teremt, amelyből akkor sem akarunk kilépni, ha az hideg és szenvtelen.

Hús, kék vér, intrika

A folyamatosan az anyagi ellehetetlenülés rémével küszködő Stúdió K Színház jobbnál jobb előadásokkal áll elő. Az előző évadban a Prudencia Hart különös kivetkezése hódította meg a nézőket és a kritikusokat (el is nyerte a darab a legjobb független előadás díját), most pedig itt van ez a remek Stuart Mária. (A konklúzió persze nem az, hogy lám, minek a pénz, ha a függetlenek így is egész jól elműködnek, hiszen látható a társulatok fogyatkozásán, hogy mindez erőn túli áldozatokkal jár, és csak ideig-óráig lehetséges ilyen keretek között működni.)

Ide? Hová?

Magyarországon úgy megy, hogy négy­évente kijön a felcsúti jóember a sikoltozó övéi elé, és bemondja, hogy ő a Holdról is látszik.

Semmi jóra

„Újabb Mi Hazánk-siker: a Zeneakadémia lemondta Varnus Xavér koncertjét!” – írta büszkén Facebook-oldalára november 15-én Dúró Dóra. A bejelentést megelőzően a politikus nyílt levélben, az Országgyűlés alelnökeként követelte a Zeneakadémia vezetőjétől a koncert lefújását – minden különösebb vizsgálat, vizsgálódás nélkül, egyetlen ún. tényfeltáró cikkre alapozva.

„Itt nyugszik fiam, Marcel”

A holokauszt minden tizedik áldozata magyar volt. Köztük azok is, akiket a kevéssé közismert északnémet lágerrendszerben, a Neuengammében pusztítottak el. Miért fontos az emlékezés, és hogyan fest annak kultúrája? Mit tehetünk érte, mi a személyes felelősségünk benne? Hamburgban és a környező városokban kerestem a válaszokat.

 

Nacionalista internacionálé

Felejtse el mindenki az ósdi románozást vagy szlovákozást, a 2020-as évekre megújult a szélsőjobb: elsősorban a Nyugatot szidják egymás helyett. Június 9. után az Európai Parlamentben már pártcsaládjuk is van.