Holott ami be van zárva – lelkek, gondolatok, élethelyzetek, konfliktusok, egyszóval teljes művek és világok –, szólhatna a mai olvasóhoz. Háy János hatalmas, értékes munkát végzett, amikor Bornemisza Péter Tragédiáját kiszabadította ebből a félezer éves fogságból. S mint ismeretes, Bornemisza műve Szophoklész Elektrájának átirata. Mindenki újramesél valamit; Bornemiszát Móricz is átírta 1931-ben, a Magyar Elektra címet is ő adta.
Háy kortárs eseménynek mutatja Elektra történetét. Felerősített mindennapiságok és köznyelv a nagy dagályok és szóbeli görögtüzek helyett. Élő párbeszédek és helyzetek, emberi viszonyok ott, ahol korábban monológok álltak. Humor, irónia és önirónia ott, ahol reflektálatlan nagy emóciók dúltak. A női szerepek árnyalása és felerősítése. A (pogány) sors és a (keresztény) elrendelés helyett szárazabb, életszerűbb emberi konfliktusok, sőt, az emberi felelősség, a tett előtérbe kerülése. Vagyis új, nagyszerű magyar dráma született.
Bár a nők a görög darabokban erős, nagy formátumú alakok, mégis a sors eszközei. Itt viszont csak emberek, akik a maguk urai – vagy épp hogy nem azok. Bár értjük, hogy egész mást jelentett a lutheránus prédikátor Bornemisza szövegében, amikor a nő egy pohár bort sem ihat kedvére a férje mellett (gondolom, a bűnös vágyat), és egész mást jelent ez ma (a szabadság hiányát), a szereplők elmélyült értése és így egymásnak feszítése Háy műve.
A kaposvári előadás világos és türelmes történetmeséléssel és lélekábrázolással dolgozik. Érdekes, hogy a „táncos” Horváth Csaba előadásában épp a mozdulat és a fizikalitás vonul háttérbe, helyette a lélek lejt táncot és vetkőzik pőrére. Legalább négy nagyszabású alak (és hozzá kiváló színész) áll színpadon.
Az Elektra-történet elmesélhető volna társadalmi-politikai dimenzióban is – elvégre egy királygyilkosság következményeit láthatjuk. A darab egy cinikus, kiégett, züllött, harácsoló politikai vezető képével indul (Szula László). A Háy–Horváth-féle mesében az emberi nézőpontok és az igazságok ütköznek úgy, hogy az emberi politizálódik át. A the politics of the personal, azaz a saját, a személyes politikája mozgatja a világokat: az egyéni motiváció az iránytű a világban.
Találkozásunk ezekkel a nagyszerű alakokkal (Takács Katalin, Kovács Zsolt, Mészáros Sára és Nagy Norbert adnak hozzá testet-lelket) megrendítő. A férjgyilkos anya, Klütaimnésztra (Takács Katalin) heroikus és gyilkos bűnösségében is végtelenül emberi: még sosem volt ennyire világos, hogy itt egy elnyomott nőről van szó, akinek mindentől meg kell tartóztatnia magát a zsugori, öreg Agamemnon mellett, aki még szexuális örömöket szerezni is képtelen neki. És aki feláldozta közös lányukat. Takács Katalin olyan anyát alakít (Benedek Mari pompás ruháiban), aki nő akar lenni, vagyis nőbb, mint az önmagát elnyomó Elektra, aki Mészáros Sára imponáló alakításában monomániás lány, egy életvesztő, akiben semmilyen gondolat nincs, csak a beszűkült tudat: a bosszúé.
Kettejük párbaja egyedülálló élmény: két erős nő, hatalmas pusztító és önpusztító akarattal. Még sosem jutott eszembe, hogy az ember megértő lehet Klütaimnésztrával, és eljuthat oda, hogy már nem tudja, kivel tartson. Klütaimnésztra vattába csomagolt acél, Elektra acélba csomagolt, puha anyag: összetört ember. És két egyenlő igazság áll szemben egymással.
És ott van a Mester: Kovács Zsolt lágy, bölcs, vicces és kemény nevelő, aki az ifjú Oresztészt terelgeti, alakítgatja. A jelentős testi kifejezőerővel is élő előadásban a vizualitásnak is nagy szerepe van: az alakok a kissé sokat manipulált, nagy vetítővásznakra rajzolnak árnyakat a csupasz térben. A legszebb kép a felnövő, éppen érett korba lépő Oresztészé: a kis, ügyes ember hatalmas árnyéka mintegy előrevetíti anyagyilkos hivatását. Oresztészt a nagyszerű Nagy Norbert bontja ki lassan, finoman, ellenállhatatlanul.
Az előadás halványabb része a kórus mozgatása; bár sok szuggesztív mozgás és kép születik, talán túl sok is, a kórusnak nincs jól megragadható, emlékezetbe íródó tartalma. Néha a mozgás is kusza, ritmustalan, nem minden helyzet tud valódivá, vitává, ellenponttá válni. Figyelemre méltó azonban, ahogy a hősök megszólítják „őt”: Kórus. Hiszen ez volt odaírva a görög szövegben. Most ez inkább játék a konvencióval.
Ha valamit sajnálhat az ember, hát a szellős, kétharmados házat Kaposváron, s hogy kevés fiatalt látni a közönségben, pedig ettől egy csapásra beleszeretnének az antik görög drámába. Vagy a kortárs magyarba.
Kaposvári Csiky Gergely Színház, 2014. december 12.
