Für Anikó: Isten ments, hogy elbagatellizáljam!

Színház

Mit tenne, ha holnap nyitna a színháza? Erről is beszélgettünk az Örkény Színház tagjával.

Mit tegyünk, ha beüt a színészek rémálma, a redőny, és mit, ha elszabadul egy rosszul felragasztott bajusz? Lehet-e jártasságot szerezni Molnár Ferencben és milyen kihívásokat jelent Mazsola? Miért olyan nehéz a színészi összefogás? Az Örkény Színház művészével a karanténból, egy belobbant szénanátha közben beszélgettünk.

Az interjút Köves Gábor készítette, a teljes szöveg a Magyar Narancs csütörtökön megjelenő, legfrissebb lapszámában olvasható. Ízelítő:

Magyar Narancs: Az online színházi előadások korát éljük, a nagy sikerrel játszott nőNYUGAT is látható volt a neten. Az előadásban megidézett nyugatos nők, lányok és asszonyok sorában Kaffka Margitot is alakította. Kaffka 38 évesen, az 1918-as spanyolnáthajárványban halt meg, a fia csak egy nappal élte őt túl.

Für Anikó: Amikor 2010-ben elkezdtük játszani a darabot, különösebb jelentőséget nem tulajdonítottam annak, hogyan halt meg, de most nagyon is eszembe jutott a sorsának tragikus rímelése a mai időkre. A próbák kezdetén ez a szörnyűség csak egy volt az akkori borzalmak sorában. Ha csak a nagyszüleink generációját nézem, hogy min mentek keresztül – volt világháború, éhezés, üldöztetés, óvóhely, bombázás, fagy és lótetem –, meg se kottyan, ami most történik. Persze nagyon is kottyan, isten ments, hogy elbagatellizáljam. De tény, a Nyugat körüli nők közül sokan tragikusan végezték…

(...)

false

 

Fotó: Németh Dániel

MN: Mielőtt bezártak a színházak, hat futó darabja volt az Örkényben: Édes Anna, Hamlet, A hattyú, A legyek és a két Anyám tyúkja. Karban kell tartani a szövegeket a kényszerpihenő alatt?

FA: Nem tudom, általában a színészagy hogyan működik, de az enyém olyan, hogy amiről tudom, hogy még kell, az ott is marad a fejemben. Amit viszont levettünk, az heteken belül nyomtalanul eltűnik. Kivétel ez alól a nőNYUGAT, amit most is el tudnék mondani végig, szinte hibátlanul. Szerintem mindnyájan, akik játszottunk benne, így vagyunk vele, annyira belénk égett, annyira szerelmetes előadás volt.

MN: Ha azt mondanák, holnap nyit a színház, akkor Gertrúd, Vizyné és a többiek gond nélkül előjönnének?

FA: Abszolút. Természetesen át kell majd nézni a szöveget. Az „aludjunk rá egyet” gyakorlata nálam jól működik, ezért én mindig az előadást megelőző este szeretem ezt a felidézést. Ezzel természetesen még nem a szerep van kész, csak a szöveg. Nevezzük konyhakész állapotnak.

A teljes interjú a friss Magyar Narancsban olvasható, mely csütörtöktől kapható az újságárusoknál vagy előfizethet rá itt.

Figyelmébe ajánljuk

Mi nem akartuk!

A szerző első regénye a II. világháború front­élményeinek és háborús, illetve ostromnaplóinak inverzét mutatja meg: a hátországról, egészen konkrétan egy Németváros nevű, a Körös folyó közelében fekvő kisváros háború alatti életéről beszél.

Mit csinálsz? Vendéglátózom

Kívülről sok szakma tűnik romantikusnak. Vagy legalábbis jó megoldásnak. Egy érzékeny fotográfus meg tudja mutatni egy-egy szakma árnyékos oldalát, és ezen belül azt is, milyen azt nőként megélni. Agostini, az érzékeny, pontos és mély empátiával alkotó fiatal fotóművész az édesanyjáról készített sorozatot, aki a családi éttermükben dolgozik évtizedek óta.

Baljós fellegek

A múlt pénteki Trump–Putyin csúcs után kicsit fellélegeztek azok, akik a szabad, független, európai, és területi épségét visszanyerő Ukrajnának szorítanak.

A bűvös hármas

Az elmúlt évtizedekben három komoly lakáshitelválság sújtotta Magyarországot. Az első 1990-ben ütött be, amikor tarthatatlanná váltak a 80-as években mesterségesen alacsonyan, 3 százalékon tartott kamatok. A 2000-es évek elejének támogatott lakáshiteleit a 2004 utáni költségvetések sínylették meg, majd 2008 után százezrek egzisztenciáját tették tönkre a devizahitelek. Most megint a 3 százalékos fix kamatnál tartunk. Ebből sem sül ki semmi jó, és a lakhatási válság is velünk marad.