rés a présen

„Ismétlődő, következetes, átgondolt showcase”

Jászay Tamás kritikus, kurátor

  • rés a présen
  • 2017. december 16.

Színház

rés a présen: Mit akar a dunaPart – Kortárs Magyar Előadóművészeti Platform?

Jászay Tamás: Az első dunaPart 2008-ban zajlott, és a célja egyértelmű volt: a magát akkoriban nem túl hatékonyan menedzselő hazai független színházi szakma legjobbjait akarta a külföldi előadó-művészeti szakemberek, fesztivál- és színházigazgatók látóterébe tolni. Amellett, hogy magas színvonalú független előadásokat gyűjtött össze, lényeges volt az előadások eladhatósága: itt a könnyen utaztatható, aktuális problémákat boncolgató előadások jobb helyezést érnek el, mint az óriási díszlettel bemutatott megaprodukciók. Ugyanakkor a sokszínűség hívei vagyunk, tehát vannak nagy léptékű produkciók az idén is, mint a Látszatélet, a Cseppkánon vagy a Forte élőzenés Bartók-estje.

rap: Hogyan keveredtél bele?

JT: A dunaPartot egy alkalom erejéig „felváltó”, részben hasonló irányelvek alapján szervezett Hungarian Showcase, majd 2015-ben a dunaPart3 kurátora voltam, és boldogan vállaltam az újbóli felkérést. Kritikusként nagy kedvvel követem a hazai függetlenek munkáit, emellett rendszeresen megfordulok külföldi fesztiválokon, köztük hasonló rendezvényeken is, mint a miénk. Abban az illúzióban ringatom magam, hogy tudom, mire bukik a fesztiválközönség.

rap: Kik válogattak még?

JT: A dunaPart abban is egyedülálló, hogy a főprogramot három színikritikus (Herczog Noémi, Varga Anikó és én) és három tánckritikus (Bálint Orsolya, Fuchs Lívia, Százados László) válogatta. Két párhuzamos programot kínálunk: lesz egy szépen követhető színházi és egy táncos csapás, meg a kettő között egy újcirkusz, de átjárókat is nyitottunk. Eleve nehéz ma műfaji határokat megvonni, ehhez elég Horváth Csabát megemlíteni, akitől a színházi meg a táncos csapat is választott egy-egy produk­ciót. Színházi vonalon a nemzetközi kedvencek mellett, mint Mundruczó Kornél vagy Bodó Viktor, bemutatunk olyan alkotókat is, mint Pass Andrea, illetve Kelemen Kristóf, és jön a két legrégebbi hazai színházi nevelési társulat, a Káva és a Kerekasztal is. Leginkább az egy éven át tartó Sajátszínház projekt keretében, borsodi roma nőkkel készült Éljen soká Regina! című előadást várom, amely eddig csupán egyszer volt látható Budapesten.

rap: Mikor és hol lesz a rendezvény?

JT: November 29. és december 2. között közel egy tucat helyszínen mennek majd az előadások, a bázis a főszervező Trafó összes terme lesz, de a Jurányitól a Müpáig, a Szkénétől a Várkert Bazárig sokfelé járunk majd.

rap: Milyen hatással lehet/van a dunaPart a hazai előadó-művészetre?

JT: A hatás lehet azonnali, de érvényesülhet hosszú távon is. A táncosmezőny érthető okokból „kelendőbb”, hiszen nincs nyelvi korlát. Jó színházi példa: Pintér Béla idén januári amerikai turnéja a Titkainkkal a 2015-ös dunaPart3 eredménye. A fiatal alkotók közül Boross Martin visszatérő szereplő a dunaParton, ő az idén Baltimore multikulturális közegére alakíthatta a Promenád című előadását, és rögtön egy fontos díjat el is nyert vele, ami további együttműködések sorát nyithatja meg.

rap: Sok hasonló nemzetközi mustrát ismersz?

JT: A komoly színházi kultúrával rendelkező nemzetek mind fontosnak tartják promotálni az eredményeiket. A közepes és nagy nemzetközi színházi fesztiválokon (Wrocław, Nyitra, Pozsony, Várna stb.) gyakran önálló blokkban szerepelnek az adott nemzet előadásai, emellett minden európai és sok tengerentúli országnak van párnapos táncos platformja azért, hogy tágabb kontextusban is megmutatkozzanak az előadások. Néhány kőszínház alkalomszerűen nálunk is próbálkozott hasonlóval, de rendszeresen ismétlődő, következetes, átgondolt showcase ma Magyarországon egyedül a dunaPart.

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.