Magyar Narancs: Fáradtnak tűnsz.
Bán János: Mert az vagyok. Tegnap egész nap próbáltunk, ma délelőtt és este… Nehéz darab ez, és technikailag is bonyolult, mert három kamera mászkál mindenfelé. De nagyon érdekes és izgalmas.
MN: Térey János Káli holtak című regénye is bonyolult, minimum három szálon fut. Te mit, illetve kit játszol benne?
BJ: Hamlet atyjának szelleme vagyok…
MN: Ez persze egy „trianoni Hamlet”…
BJ: …aztán a főszereplő színész édesapját is játszom, valamint én vagyok Lajos atya a darabbeli sorozatban. És van még egy negyedik szál is, Schiller Haramiákja.
MN: Mióta próbáljátok?
BJ: Erre nehéz válaszolni – régen, csak ugye, a pandémia.
MN: Akkor is próbáltatok?
BJ: Nem, de előbb kezdtük. A lezárás alatt Alsóörsön voltam, egyedül.
MN: Ugorjunk vissza az időben! A kezdetektől itt vagy a Katonában, mégis van egy olyan érzésem, hogy miközben sok szerepben láttalak, mintha eltűntél volna néhány évre.
BJ: Tényleg a kezdetektől itt vagyok: 1982. október 23-án este játszottam itt először vendégként a Stílusgyakorlatot. A következő évadtól lettem a társulat tagja. Előtte Szolnokon voltam, ahol Csizmadia Tibor diplomarendezésében eljátszottam Vonó Ignácot, és a legjobb férfialakítás díjat kaptam rá.
MN: Vagyis bejött a vidéki élet: Pécsett kezdtél, aztán Győrben eljátszottad Nádas Takarításának egyik főszerepét, valamint Szikora rendezésében a Bambini di Pragában is szerepeltél.
BJ: A főiskola után Horvai tanár úr szerint sem emberileg, sem színészileg nem voltam érett ahhoz, hogy a Vígszínházba szerződjek. Ő tanácsolta, hogy menjek vidékre.
MN: De ’83 óta a Katona tagja vagy. Gondolkodtál te ezen?
BJ: Hát gondolkodtam, de belegondolni nem merek.
MN: Soha nem akartál elmenni?
BJ: Innen nem. Annyira jó volt a társulat.
MN: Pedig volt azért itt is hullámvölgy. Például elment Székely Gábor.
BJ: Ilyen időtávlatban minden színházban előfordul ilyesmi. De ez például összefügg azzal, hogy ’87-től ’94-ig szinte egyfolytában utaztunk. Ezért is érezhetted úgy, mintha évekre eltűntem volna: gyakorlatilag nem voltunk Magyarországon. Ezért aztán például a rendszerváltásról is meglehetősen felületes benyomásaim és emlékeim vannak. És tény, hogy az a laboratóriumi munka, amit Székely szeretett, ezért nem nagyon tudott folytatódni. Zsámbéki viszont azt mondta, hogy akkor kell menni, amikor hívnak. Hogy ki kell használni, hogy a színháznak ilyen előadásai vannak, és ilyen híre a világban.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
