Zsinórpadlás – színházi melléklet

„Két évig pihentem”

Bán János színművész

  • Csáki Judit
  • 2021.09.22 21:00

Színház

Lassan negyven éve a Katona társulatának tagja. Most leg­újabb bemutatója, a Káli holtak kapcsán kérdeztük a hosszú szériákról, a pihenésről és a színház szerepéről.

Magyar Narancs: Fáradtnak tűnsz.

Bán János: Mert az vagyok. Tegnap egész nap próbáltunk, ma délelőtt és este… Nehéz darab ez, és technikailag is bonyolult, mert három kamera mászkál mindenfelé. De nagyon érdekes és izgalmas.

MN: Térey János Káli holtak című regénye is bonyolult, minimum három szálon fut. Te mit, illetve kit játszol benne?

BJ: Hamlet atyjának szelleme vagyok…

MN: Ez persze egy „trianoni Hamlet”…

BJ: …aztán a főszereplő színész édesapját is játszom, valamint én vagyok Lajos atya a darabbeli sorozatban. És van még egy negyedik szál is, Schiller Haramiákja.

MN: Mióta próbáljátok?

BJ: Erre nehéz válaszolni – régen, csak ugye, a pandémia.

MN: Akkor is próbáltatok?

BJ: Nem, de előbb kezdtük. A lezárás alatt Alsóörsön voltam, egyedül.

MN: Ugorjunk vissza az időben! A kezdetektől itt vagy a Katonában, mégis van egy olyan érzésem, hogy miközben sok szerepben lát­talak, mintha eltűntél volna néhány évre.

BJ: Tényleg a kezdetektől itt vagyok: 1982. október 23-án este játszottam itt először vendégként a Stílusgyakorlatot. A következő évadtól lettem a társulat tagja. Előtte Szolnokon voltam, ahol Csizmadia Tibor diplomarendezésében eljátszottam Vonó Ignácot, és a legjobb férfialakítás díjat kaptam rá.

MN: Vagyis bejött a vidéki élet: Pécsett kezdtél, aztán Győrben eljátszottad Nádas Takarításának egyik főszerepét, valamint Szikora rendezésében a Bambini di Pragában is szerepeltél.

BJ: A főiskola után Horvai tanár úr szerint sem emberileg, sem színészileg nem voltam érett ahhoz, hogy a Vígszínházba szerződjek. Ő tanácsolta, hogy menjek vidékre.

MN: De ’83 óta a Katona tagja vagy. Gondolkodtál te ezen?

BJ: Hát gondolkodtam, de belegondolni nem merek.

MN: Soha nem akartál elmenni?

BJ: Innen nem. Annyira jó volt a társulat.

MN: Pedig volt azért itt is hullámvölgy. Például elment Székely Gábor.

BJ: Ilyen időtávlatban minden színházban előfordul ilyesmi. De ez például összefügg azzal, hogy ’87-től ’94-ig szinte egyfolytában utaztunk. Ezért is érezhetted úgy, mintha évekre eltűntem volna: gyakorlatilag nem voltunk Magyarországon. Ezért aztán például a rendszerváltásról is meglehetősen felületes benyomásaim és emlékeim vannak. És tény, hogy az a laboratóriumi munka, amit Székely szeretett, ezért nem nagyon tudott folytatódni. Zsámbéki viszont azt mondta, hogy akkor kell menni, amikor hívnak. Hogy ki kell használni, hogy a színháznak ilyen előadásai vannak, és ilyen híre a világban.

Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap. Nézzen be hozzánk minden nap: hírszolgáltatásunk ingyenesen hozzáférhető. Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk