Interjú

„Kiásni a dinoszauruszt”

Ivanics Tamás színész

Színház

Az Anya csak egy van című monodrámájáért Antistigma-díjat kapott, amelyet azoknak a művészeknek ítélnek oda, akik sokat tesznek azért, hogy egy-egy mentális problémát kevesebb előítélet övezzen. Ennek kapcsán a tabuk ledöntéséről, a problémák kimondásának fontosságáról és a színház erejéről beszélgettünk.

Magyar Narancs: A színművész szakon belül bábszínész szakirányon végeztél az SZFE-n. Bábszínésznek is készültél?

Ivanics Tamás: Tizennégy évesen fogalmazódott meg bennem, hogy színésznek kell lennem. Középiskola után színész szakra felvételiztem, akkor nem vettek fel. Éppen abban az évben indult Egerben egy bábstúdió Lengyel Pál vezetésével, aki a Harlekin Bábszínház igazgatója volt akkor. Semmit sem tudtam a bábról, de óriási szerelem lett, rögtön elvarázsolt, hogy egy bábot így életre lehet kelteni. Ezután felvételiztem Meczner János és Csizmadia Tibor bábosztályába.

MN: Az egyetem után a Ciróka Bábszínházba szerződtél Kecskemétre.

IT: Hét évadot töltöttem ott, és szerencsére jobbnál jobb munkák találtak meg. De aztán elkezdtem azt érezni, hogy számomra nem egészséges csak gyerekeknek játszani, tele voltam felnőtt érzésekkel és gondolatokkal, amelyeket így nem tudtam kiadni magamból. Márpedig ott másra nem volt lehetőség. Rendezőként a Cirókában az Anyegin és a Hamlet kapcsán olyan témákkal dolgoztam, amelyek mélyen foglalkoztattak, de színészként nem éreztem, hogy teljes életet élnék. Rá kellett ébrednem: nem az én utam. Hiányzott, hogy másokhoz kapcsolódva hozzak létre valamit, hogy emberi szempárba tudjak nézni. De megtanultam egyebek mellett absztrahálni is, s ezt viszem magammal minden munkámban.

MN: Csak úgy eljöttél a Ciróka Bábszínházból?

IT: Semmilyen ajánlatom nem volt, de feszült voltam már a város miatt is, mert számomra Kecskemét ingerszegény környezet volt. Hiányzott a budapesti pezsgés, a régi barátok, osztálytársak, hiányzott ez a közeg. Úgyhogy felmondtam, kerestem albérletet, és párhuzamosan elkezdtem megkeresni a volt tanáraimat, a rendezőket, akikkel dolgoztam, a színházigazgatókat, az itt dolgozó színészeket és kollégákat.

MN: Szabadúszásra gondoltál vagy szívesen leszerződtél volna valahova?

IT: Mindig vágytam a szabadúszó létre, csak gyáva voltam hozzá, és folyton egy olyan lehetőségre vártam, amivel dobbanthatok. Aztán inkább megteremtettem a lehetőséget én magam, és szerencsére egymás után jöttek a felkérések. És már az elején olyan produkciók találtak meg, amilyenekről régebben csak álmodtam. Mindig sokra tartottam például az Átriumban a Kultúrbrigád munkáját. Az első szabadúszó munkám is ott lett, az Isteni végjáték, aztán jött a Trojka Színházi Társulás, Dunaújváros és Budaörs.

MN: Jól érzed magad szabadúszóként?

IT: Speciális helyzet alakult ki, mert a tizenegy futó előadásomból tavaszra csak a Kamaszharc marad biztosan a Pinceszínházban. Megszűnik a Kultúrbrigád, és más előadásaim is ellehetetlenülnek. Akár pénzügyi nehézségek miatt, akár azért, mert kijátszottuk. Most ott tartok, ahol négy évvel ezelőtt, egyelőre nincs új munkám, és megint e-maileket írogatok. 2020-ban is nagy volt a baj, akkor is mondták, hogy nehéz a független szférában megmaradni. Így a legtöbb válasz arról szól, hogy örülnénk neked, de mi sem tudjuk, hogy életben maradunk-e. Neves rendezők írják, hogy nekik sincs még munkájuk. Az utóbbi hetekben szerencsére lett egy-két felkérésem, ez nagy öröm, de egy pillanatra sem szabad leállni az önmenedzseléssel, ez kulcsa az életbenmaradásnak.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Így néz ki most a Matolcsy-körhöz került, elhanyagolt, majd visszavett Marczibányi sportcentrum - FOTÓK

226 millió forintot követel a II. kerület attól a Matolcsy-körhöz került cégtől, ami egy vita következtében nem fejlesztette a kerület egykori ékességét, a Marczibányi téri sporttelepet. Itt régen pezsgő élet zajlott, mára leromlott, az önkormányzat most kezdi el a renoválást, miközben pert indított. Játszótér, kutyasétáltató, sétány, park és egy uszoda építése maradt el. 

A fejünkre nőttek

Két csodabogár elrabol egy cégvezért, mert meggyőződésük, hogy földönkívüli. Jórgosz Lánthimosz egy 2003-as koreai filmet remake-elt, az ő hősei azonban különc bolondok helyett tőrőlmetszett incelek, akiket azért megérteni is megpróbál.

Visszatér

  • - turcsányi -

Johnny Cashnek van egy ilyen című száma, az 1994-es American Recordings című albumán. Nem is az övé, egy Nick Lowe nevű zenészé, aki egy ideig Cash rokona volt – az ő eredeti változatát használta például a pilot vége főcíméhez a Maffiózók (The Sopranos).

Tökéletes egyenlőség

Egy viking törzsfőnökről szóló animált tanmesével indul a film, aki népe minden tagjának (beleértve önmagát is) levágatta a bal kezét (szolidaritásból, mivel a fia bal keze odalett az ellenségtől menekülve), így akarván megőrizni az egységet.

A rossz dolog

Kínálta magát a trauma jelenkori uralmáról szóló kritikai panaszáradat Eva Victor debütfilmje kapcsán. A film több elemzője kiemelte, hogy a Bocs, kicsim erőssége éppen abban rejlik, hogy ellenáll e narratív toposznak.

Perkusszív vérvonal

A cimbalom története valódi sikersztori: az 1870-es években a cseh származású, Budapesten letelepedett hangszergyáros, Schunda Vencel József megalkotta kora népszerű kocsmai hangszerének tökéletesített változatát, a pedálcimbalmot, 1906-ban pedig már a tízezredik (!) példányt szállították ki a Magyar utcai manufaktúrából.

Suttogó szó-képek

  • Dékei Krisztina

A 2016-tól Berlinben élő, de idén hazaköltöző művész viszonylag korán, 2012-ben megtalálta egyéni kézjegyének alapelemét, a pixelt (talán a legismertebb ilyen műve a 2014-es Akadémiai pénisz), majd az ezen alapuló színezést: interaktív alkotásai csak akkor váltak láthatóvá, ha a közönség kiszínezte a tényleges pixeleket.

Fejszék és haszonnövények

  • Molnár T. Eszter

A táncos székekből összetolt emelvényen lépked. A székek mozognak, csúsznak, dőlnek, billennek, a táncos óvatos, de hiába, végül így is legördül.