Vannak előadások, amelyek nézőként meglepnek, zavarba hoznak, és beszélni is nehéz róluk, mert nem viszonyulhatunk hozzájuk úgy, mint általában a színházhoz. Meg kell keresnünk a saját nézőpontunkat, és lehet, hogy ez nem is sikerül azonnal, az előadással egy időben, később azonban mégis maradandóbbnak bizonyulnak, mint sok „hagyományos” színházi este. Gyanítom, hogy Kulka János különleges monodrámája is ezek közé az előadások közé fog tartozni.
Richard Nixon Budapesten is járt, 1963-ban jól felhizlalt csirkét nyújtogatott neki egy árus az óbudai piacon, az emberek körbevették és csodálták, sokkal közvetlenebbül, mint később Kínában; akkor még nem nyert választást (éppen elveszítette John F. Kennedy ellen).
A Színházi Kritikusok Céhe az idén 45. alkalommal adta át a kritikusdíjakat. A mára csak mutatóba maradt független szakmai díjak egyikét a céhtagok szavazatai alapján ítélik oda.
Székely Csaba új, ismét Sebestyén Ada rendezésében tálalt drámáját és a Sepsziszentgyörgyi Tamási Áron Színház előadásában Ivan Viripajev Iráni konferencia című darabját is megnéztük a Szemle Pluszon a Városmajori Szabadtéri Színpadon.
Régi vágyam elvinni a színházat olyan helyekre is, ahol nem evidens, hogy az emberek esténként kulturális programok közül válogathatnak - mondja interjúnkban a Katona József Színház művésze, akivel a Mély levegő című előadása kapcsán beszélgettünk.
Radical Relax címen rendez előadást a Katonában, amelynek ezúttal ő az egyedüli szerzője is. Arról beszélgettünk vele, hogy hogyan lesz közösségi élmény egy előadás, s mi történik, ha semmit sem csinálunk, de szóba került az is, hogy milyen lenne, ha kikapcsolnánk a telefont, és megennénk egy levest.
