A színházcsináló meg színházat csinálni, a néző meg nézni: Lakatos Márk, Szijj András és a Trojka Színházi Társulás Dekameron 2020 című, az Indexen bemutatkozó online premierjére a cikk írásának időpontjáig 72 ezren (!) voltak kíváncsiak (a videó még mindig elérhető). Igaz, a színészek között komoly húzónevek is akadnak: Csákányi Eszterre, Nagy Zsoltra, Gryllus Dorkára és Kulka Jánosra sokan vevők. (Gryllus Anna Kareninaként és a Cseresznyéskert Ranyevszkajájaként tűnt fel korábban Soós Attila társulatánál, Kulka pedig ugyanebben a Csehov-előadásban az öreg Firszként.)
Igényes és „hagyományos” videószínházi produkció született, amely illeszkedik a Trojka klasszikusokat frissen átértelmező, átélhetővé csupaszító, szövegalapú színházat előtérbe helyező profiljába is. Mint ilyen, a Dekameron 2020 nem interaktív (így legalább sokan tudják nézni egyszerre), előre felvett anyagok keverednek benne az állítólag élőben bejelentkező színészek jeleneteivel, és szellemesen reflektál az adott játékhelyzetre is. Érdekes, hogy az ilyen videóknak – talán a házilagos összeeszkábáltságuk miatt – szinte mindig van valami otthonos trashjellegük; a Trojka előadása erre rá is játszik, legviccesebb pillanataiban már-már a dél-amerikai szappanoperákra emlékeztet. Sok benne a közeli – és a színészek sokat játszanak is az arcukkal. Erősödő tapasztalatom, hogy hosszú távon bele lehet fáradni ebbe nézőként: a zoomos színészet akkor működik, ha nem filmszerű, inkább teátrális, akár a burleszkszerűségig is: a sok azonban néha túl sok, és a Trojka előadása is leül néha, nekem Nagy Zsolt harsány szódásüveg-szemüvegét nézve indult el az ujjam egy másik böngészőablakban új ingert keresni. Az osztott képernyőnek, a csak virtuálisan megvalósuló együttlét abszurditásának is köszönhetünk néhány geget: például a színészek fölfelé vagy lefelé néznek, amikor egymáshoz beszélnek, és videóablakaik épp egymás alatt helyezkednek el. Jópofa az is, amikor az egyik szereplő egy filctollat tart a webkamerába, ami aztán igazi madártollként „jön ki” egy másik szereplő felvételén.
A Dekameron 2020 hét Boccaccio-novellát dolgoz fel, a legtöbbjük a test örömeire kapható (sőt éhező) nőkről szól, kettő pedig a gyűjtemény egy-egy komikus, emlékezetes alakjáról, Cipolla barátról és Calandrinóról. Az előadást keretbe foglalja a hasonló témájú kezdő és záró novella: mindkettőben Gryllus játssza a naiv, kikapós asszonykát, de míg az elsőben elég sokan pórul járnak, addig az utolsóban megmarad a kecske és a káposzta is, és egy gyermek születéséről is hírt kapunk. Egyértelműen felfelé ível tehát a hangulat, amelyre azért végig ráül a tétován fenyegető apokalipszis rémképe. Elsősorban a Csókolom zenekar többször felhangzó számaitól és Végső Ágota nagyszerű, urbánus motívumokat reneszánsz jelképekkel ötvöző, a novellákat frappánsan összefoglaló grafikái miatt lehet olyan érzése az embernek, hogy ez a meccs még nincs lejátszva, hiába minden bohóckodás, online színház, mifene, van valami, ami erősebb nálunk.
A legjobb epizód talán a Masetto, a néma kertész, mely egyben a Dekameron egyik leghíresebb darabja is. Ebben a jelenetben szerepel egy másik „sztárvendég”: a Barcelonában élő Ladányi Andrea, aki a karantén alatt is végig alkotott: az esti tapsolással egy időben egyperces táncos performance-okat hozott létre a tetőteraszán. A Dekameronban is egy tetőn táncol, és férfizakóból kialakított apácaruhájában, kesztyűben-maszkban, feszes inakkal lépkedve csatlakozik virtuálisan magyarországi „testvéreihez”.
De természetesen minden színésznek vannak hasonlóan retinába égő pillanatai. Nagy Dórának a történettel együtt lélegző-fuldokló narrátorként, Bárnai Péternek szívtipró Gábriel arkangyalként, Eke Angélának pedig gyűlölködő, hajszolt szolgálólányként. Soós Attila Calandrinója egy szemvillanással képes elhitetni velünk, hogy valóban elhiszi: terhes. Gryllus Dorka a tudatos és tudatlan kacérság feledhetetlen keverékét adja, Nagy Zsoltnak magabiztos gazembersége – ahogy Brunóként megvezeti Calandrinót – lenyűgöző. Csákányi Eszter is akkor van elemében, amikor mindentudó bociszemmel etet másokat ordas baromságokkal, Kulka János pedig az egyik jelenetben lovat játszik. Nem is: a saját lószobrát.
Az előadás vége kaotikus Zoom-hangzavarba torkollik, mintha a színészek próbálnának. De az azért jól hallatszik, ahogy Bárnai először villanykörtével a szájában, majd „mint egy ember” azt mondja: „Ne féljetek. Legyetek erősek. És nézzétek meg jól, hogy mit kíván nekünk mutatni a mindenható isten.”
június 11.
