Interjú

„Lenyelték egészben”

Cserhalmi György színész

Színház

Bár már öt éve nem állt színpadon, az idén három díjjal is kitüntették. Mégsem csupán a múltat idéztük fel, a sorsfordító pillanatok és személyes emlékek felidézése kapcsán beszélgettünk a terveiről is.

Magyar Narancs: A Színikritikusok Céhének díját általában lezárt életpályára adják. Lezártnak érzed a sajátodat?

Cserhalmi György: Nézd, az Európai Film­unió 55 éves koromban lezárta az életművemet. Most arra tudok csak gondolni, hogy inkább a kiállásaimat díjazzák, az állásfoglalásokat. Mert tény: én most nem vagyok színész. Lábadozó ember vagyok. De lehet, egyszer megint színész leszek, majd a sorsom eldönti. Ha belenézek a tükörbe, mindig örülök, hogy én én vagyok. De aztán lenézek a botomra. Ha ezt eldobhatom, rendben leszek.

MN: A nagy visszatérést, a Radnótiban az Antigonét a hangod miatt mondtad le. De én a régi hangot hallom most.

CSGY: Ez nem hang. Ez csak hangocska. A terápia utóhatása, hogy máról holnapra elmehet a hangom. Elmondtam persze ezt a rendezőnek is előre, mindenki tudta. Mindenféle ötlet jött, hogy csináljuk csak azért is, de én már csak ilyen megrögzött vagyok: vagy úgy csinálom, ahogy szerintem vállalható, vagy sehogy. De az is bennem van, hogy már nem akarok többé úgy játszani, mint annak előtte. Máshogyan szeretnék, és még nem tudom pontosan, hogyan. Nincs kipróbálva a dolog, a növendékeimre sem akartam ráerőltetni magam. De az az egy év, amelyet a halálos ágyán fekvő feleségem mellett töltöttem, alapjaimban megváltoztatott. Nem voltak ott nagy gesztusok, fortissimók. Csak a nyugalom. Röhögő- és sírógörcsök voltak azért, de nagy amplitúdók, mint a színpadon, nem történtek. Nem tudom eztán elképzelni, hogy kimegyek a színpadra és őrjöngök, nagy mozdulatokkal. Amit átéltem, mélyen belém épült. Persze az is ott van, hogy nincs jogom ezt az egészet kitenni. Mintha árulás lenne. Máskor meg azt érzem, ezt tőle kaptam, ezért meg kellene csinálnom, tartozom neki ezzel.

MN: Nyilván sokan szívesen kísérleteznének veled.

CSGY: Igen, vannak ajánlatok is, de ez nem ezen múlik: rajtam áll. Én írom az új szövegeket is, ami különösen megnehezíti a dolgot. És itt is csupa kétely van: ezek azért nem olyan jó szövegek, hogy ha nem kerülnek színpadra, azzal halálos bűnt követek el az emberiség kultúrája ellen.

MN: Korábban az Élet és Irodalomban is publikáltál már egy sorozatot. Most a naplóidat is átdolgozod, ahogy egy helyütt mondtad, a lányodnak, Sárának dedikálva.

CSGY: Hogy ne mástól hallja ezeket az életemből, a szakmából való történeteket. Mászkálok az időben, most rendezem a jegyzeteimet, amelyeket napi szinten, olykor persze kihagyásokkal a pályám kezdete óta írok. Mindennap írom a benyomásokat, nem bírom ki, hogy ne rögzítsem a fontos vagy éppen csak vicces, furcsa pillanatokat, benyomásokat. És utólag ez egy kincsesbánya. Most épp az analógiákra vadászom, és szórakoztat, de egyben sokkol is, mennyit találok. Például ’72 kora nyarán bemondta a rádió, hogy beléptünk a fejlett szocializmus korszakába. Na, azonnal felkaptam a nadrágomat, rohantam le az utcára, hogy akkor nézzük meg, ez milyen. Ugyanolyan volt minden, mint előtte. Felírtam: ez aztán a komoly csel! A Nyugatnak nem mondjuk meg, milyen fejlett, ahogyan élünk, nem kötjük az orrukra!

MN: Kortörténeti dokumentumok tehát, de elég viccesnek is tűnnek.

CSGY: Van egy velem született hajlamom az iróniára, ez ment meg a nyafogástól is. És szerencsére helyzeteket szeretek kritizálni és nem embereket, így sok részt publikálhatok is. De amúgy tisztára „A vihar kapujában-érzés” az egész. Rendszeresen megkérdezek másokat is a kortársak közül, akik ott voltak, hogy ők hogyan élték meg az adott helyzetet, és kiderül, ott sem voltak vagy nem is úgy történt. Egészen döbbenetes figyelni, kinek mi fontos egy történetben, hogy egyáltalán mi marad meg. És a leglidércesebb azt nézni, hogy sokaknál lehetett tudni, meg is tippeltem, mi lesz a vesztük.

Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk

Két tüntetés Magyarországon

Internetes tartalomgyártók egy csoportja szervezett tüntetést két héttel ezelőtt pénteken a Hősök terére. A rendezvényen nagyszámú érdeklődő, úgymond tüntető jelent meg, egyes becslések szerint 50 ezren voltak, mások 150 ezresre saccolták a tömeget, nem tudjuk pontosan, a számláló a mai napig pörög, s nem is fogja abbahagyni, míg egy új követőt, feliratkozót is fial. Tény viszont, ami tény, az utóbbi évek legnépesebb tiltakozó megmozdulásáról van szó.

Te(l)jes kanna

A múlt évadban egy szombathelyi előadás, a Horváth Csaba rendezte Kivilágos kivirradtig nyerte el a legjobb előadás és a legjobb rendezés díját a Színházi Kritikusok Céhétől.

Olvasó kerestetik

Miközben tudjuk, milyen nehézségekkel küzdenek mind a független, mind a kőszínházi társulatok, talán nem az a színházi szféra legnagyobb kérdése, hogy olvasnak-e még az emberek leírt drámaszövegeket.

„Mintha a saját családjukról szólna”

Alföldi Róbert rendezésében mutatták be ősszel a Radnóti Színházban a 3tél című darabját, amelyet korábban London és Zágráb mellett Tokióban is nagy sikerrel játszottak. A szerzővel történelem és politika összefüggéseiről, személyes kötődésről és az állandó kívülállóság érzéséről is beszélgettünk.

Mindent a szemnek

Védi-e szerzői jog a látványtervezőket? A törvény betűje szerint akár védhetné, de a gyakorlatban ezt nehéz érvényesíteni, és jogdíjra csak nagyon ritkán tarthatnak számot a díszlet- és jelmeztervezők. Két szakmabelivel, Nagy Fruzsinával és Egyed Zoltánnal beszéltünk a kérdésről.

„Valami furcsa kereszt”

Júliustól ő lesz a szombathelyi Mesebolt Bábszínház igazgatója. Az eddig szabadúszóként dolgozó alkotót a ma kivételszámba menő, szakmai szempontokon alapuló pályázat mellett a tervei­ről és arról is kérdeztük, miért távolodott el a Freeszfétől.

 

Színjátékkal leplezett hátraarc

Az Országgyűlés hétfőn ratifikálta Svédország NATO-tagságát, előtte pedig Ulf Kristersson kisegítette Orbán Viktort az egyre kínosabb másfél éves színjáték lezárásában. A gyorsan aláírt katonai megállapodások jó ideje a fiókban heverhettek, azaz nem új fejlemények, mint azt a propaganda sulykolja.

Európai választások, hazai tétek

Az elmúlt hetekben a magyar politika a K. Endrének adott elnöki kegyelem, majd Novák Katalin lemondása körül forgott. A történtek jelentőségéhez nem fér kétség: a mélyen megosztott magyar társadalomban szinte páratlan, hogy olyan ügy foglalkoztassa a közéletet, amelynek megítélése tömegek számára nem pártpolitikai kérdés.

„Nem elég a János bácsikat lecserélni”

Egy megismételt kutatás szerint a gyermekbántalmazásért kiszabott büntetések összességükben tovább enyhültek, és a felderített esetek száma is több mint a felére csökkent. És többnyire továbbra sem az agresszort emelik ki a családból, sokkal inkább a gyermekeket.

 

Káderhiány

Kemény, az aljasságtól sem mentes lejárató kampányokra számítanak ellenzéki polgármesterek. A Fidesz imázsát sok más ügy mellett a kegyelmi botrány is megtépázta, és az is látszik, hogy számos helyen nem sikerült a kormánypárti csapatoknak újraszer­vezni magukat 2019 után.