ZSINÓRPADLÁS - Interjú

„Már anyám hasában is tudtam, hogy valami nincs rendben odakint”

Jordán Adél színész

Színház

Az őszt rögtön egy díjjal kezdte: munkahelyén, a Katona József Színházban ő lett az előző évad legjobb női főszereplője. De hogy kerül ide Kolbász Viktor? Erről és a Katona nyújtotta védelemről, a sorosozásról és a jobb profil előnyeiről is beszélgettünk.

Magyar Narancs: A Vastaps-díjat egyebek mellett az Ascher Tamás Háromszékenért is kapta. Pintér Béla darabjában sok a valódi színházi alak, de az ön figurája nem az. Ha valakinek annyira kicsúszik a lába alól a talaj, mint ennek a kitalált erdélyi színésznőnek, az kaphat ma már segítséget a színházától? Van lelkisegély-nyújtás vagy üzemi pszichológus a Katonában?

Jordán Adél: Nincs pszichológusunk, mi leg­inkább egymásra figyelünk. Nem hiszem, hogy erre hivatalból különösebben oda lehetne figyelni, de maga a színházi rend megtartja az embert, a próbatábla, a napi befogottság nem hagy szétcsúszni, legalábbis engem nem. Persze van, aki így is kicsúszik ebből a védett körből, de ehhez az ő saját akarata is kell. Ilyen esetet már láttam, de olyan sorsot, mint a darabban játszott Léda, nem nagyon. Annak tanúja voltam, hogy valaki úgy öregedett meg, hogy nem lett gyereke; lehetett volna, de ő maga úgy döntött, a gyerek és a szerep közül a szerepet választja. Én biztosan nagyon bánnám, ha nekem most nem lenne egy 8 éves gyerekem. Léda egyébként teljesen fiktív, bár volt egy erdélyi színésznő, aki ténylegesen öngyilkos lett. A figura sok emberből lett összegyúrva, de tudom, hogy Bélát ez a színésznő is inspirálta. A darabbéli lány tragédiája, hogy naivan elhiszi, valóban pesti sztár lehet, míg a körülötte lévő nagy színházi emberek igazi szemetek, akiknek a szakmán kívül semmi sem számít. Persze ezt a lányt nem csak a színház csinálja ki, ő is tehet erről.

MN: Érezte úgy a szakmai előmenetelét tekintve, hogy nem ott tart, ahol érzése szerint tartania kéne?

JA: Nekem a Katonával borzasztó nagy szerencsém van, úgyhogy nem. Olyat persze már éreztem, hogy valami mással is kellene foglalkoznom, ezért is vetettem bele magam a jógába. Januártól papírom lesz róla, hogy akár oktathatnék is, de nem tervezek pályamódosítást. Remélem, nem is kell, nem történik semmi olyan a színházunkkal, hogy a jógaoktatói végzettségemre szükségem lenne.

false

 

Fotó: Németh Dániel

MN: Azért jobb több lábon állni? Ki tudja, egyszer valaki valami nagyon magas helyen úgy megharagszik a Katonára, hogy másnap már színház sincs, csak jógastúdió.

JA: Ebbe belegondolni sem merek, és nem is akarok. Azt tudom, hogy nekünk most is borzasztó sokat kell dolgozni, azon van a színház, hogy minél jobb helyzetbe hozza a színészeket anyagilag, ehhez a magas előadásszám és látogatottság jelentősen hozzájárul.

MN: A bajnok miatt büntetésben vannak?

JA: A Katona sohasem volt agyontámogatott. Igen, A bajnoknak nagyon nagy híre lett, pedig politikai vetülete nélkül is működik. Ha elveszed a közéleti körítést, ami marad, az gyönyörű, emberséges darab tele vallomással. Nagyon sajnálom, hogy ennek ez lett a vége.

MN: A színészi mellett van egy énekesnői karrierje is. Úgy emlékszem, a Népszabadság beszántásakor rendezett tiltakozó rendezvényen a Puszi együttessel énekelte nagy slágerüket, a Mit loptál ma, Kolbász Viktor?-t. Szép sikert arattak. Követi, hogy melyik nap épp mit lop Kolbász Viktor?

JA: Én úgy emlékszem, nem én énekeltem ezt a számot akkor, azon a tüntetésen. Voltak is vitáim emiatt a zenekarral. Ők imponálóan bátrak. Én nem vagyok véresszájú politizáló. Sokszor megy a rádió a kocsiban, van, hogy inkább átkapcsolok zenére, ha túl sok nekem a politika. Egy ponton túl rendkívül nyomaszt és frusztrál, amit hallok. A legtöbb esetben azt érzem, tehetetlen vagyok, nem szeretnék beleesni abba a hibába, hogy az épp aktuá­lis politikai abszurd miatt fogjam a fejemet. Elkezdtem keresni, hol lehetne tenni is valamit. Csatlakoztam egypár alapítványhoz, és a TASZ-nak sok esetben én vagyok a hangja – ennyi telik tőlem e téren. Nem politikai aktivista vagyok, csak egy színész, ha úgy tetszik, egy ismert ember, aki bizonyos témákban a hangját adja egy neki tetsző szervezetnek. És úgy néz ki, fogok dolgozni a Hintalovon – Gyermekjogi Alapítványnak is. És a Tilos Rádió szerkesztőivel is gondolkodunk valamifajta együttműködésen. Úgy érzem, ezek azok a helyek, ahol esetleg a színházon kívül tudok tenni valamit.

MN: Ennél kevesebbért is rásütik ma már az emberre, hogy Soros-bérenc.

JA: De nem vagyok az. Igazából nem is tudom pontosan, mit jelent. Úgy vagyok ezzel, mint tavaly az elsős kisfiam, aki épp csak silabizálta a betűket. Egyik reggel zoknihúzás közben hallom, hogy azt mormogja maga elé: Stop Soros. Ízlelgeti a szavakat, mert annyit látta, hogy beleégett az agyába, de fogalma sincs az üzenet valódi tartalmáról. Én egyelőre úgy érzem, még védve vagyok a Katona által.

MN: Az édesapja révén, gondolom, akaratlanul is beszivárog az életébe a politika (Jordán Tamást, a szombathelyi színház igazgatóját tavaly csak hosszas hercehurca után választották újra, nemrég pedig a szombathelyi karnevál éléről távolították el – a szerk.). Van erre családi stratégia, hogyan lehet ezt jól kezelni?

JA: Most Balatonon tartottunk családi válságstábot, épp ott voltam, amikor hirtelen kiderült, hogy nem vezetheti a karnevált, noha felkérték rá. Ő csak azt sérelmezte, miért nem szóltak neki, miért nem beszélték meg vele. A mód az, ami kifejezetten bántó, ahogy a hatalom üzen, hogy mint egy hajszálat, le lehet söpörni valakit mindenféle kommunikáció nélkül. Ez azért nem túl emberséges.

false

 

Fotó: Németh Dániel

MN: Édesapja tavaly a Blikknek mesélte el, hogy tulajdonképpen ön egy családi veszekedésnek és egy félreértésnek köszönheti, hogy nem vetették el. Nem feszélyezi, hogy egy ilyen nagyon intim, családi történet kikerül a bulvárba?

JA: Na, az borzalmasan érintett. Bizonyos körülményeket anyukám révén tudtam erről a dologról, de nem pont így, ahogy ő most elmesélte. Nyilván pusztán büszkeségből mesélte ezt el, hogy lám, lám, mire vitte a lánya, szóval, hogy milyen jó, hogy ez a gyerek mégiscsak életben maradt. Nagyon szeretem az apukámat, tudom, hogy ebbe bele sem gondolt, nem haragszom rá. Bennem ez sejtszintű élményként él, már anyám hasában is tudtam, hogy valami nincs rendben odakint. Azóta is dolgozom ezen és még sok máson akár a pszichoterápia, akár a jóga segítségével. De nyugi, semmi vész.

MN: Még messze nem volt színésznő, amikor már Dévényi Ádámmal énekelt. Hány évesen kezdődtek a fellépések?

JA: 16 vagy 17 éves koromban. Elvittek egy koncertjére, és miután bemutattak neki, egyszer csak megkérdezte, nem akarna-e az Adélka énekelni. Adélka meg azt mondta, hogy nagyon szívesen. Rengeteget tanultam tőle, nemcsak koncertezést, hanem főleg előadó-képességet. Kibekkelte velem az első szakításomat, lelki támaszom volt abban az időben. Az akkori nagy szívfájdalmamról írta a Bár lennék vak című számot. Van még egy száma, a Kesergő, amit én ihlettem. Szoktam a dalait magamban énekelni, a halála után pedig Keresztes Tomival (Jordán Adél férje – a szerk.) felléptünk egy emlékesten is. Jó lenne még ezekkel a dalokkal kezdeni valamit. Ha meghallom, hogy a közelemben akusztikus gitárt hangolnak, a pengetésre azonnal Ádám jut eszembe.

MN: Az énekhangjával elégedett?

JA: Most is épp énekóráról jövök, az énektanárnőm, Bagó Gizella arról híres, hogy ameddig a növendékei élnek, addig tanítja őket tovább. Én most várok valami nagy minőségi ugrást a hangom terén.

MN: Honnan hova ugrana?

JA: A dohányzóból a nemdohányzóba. Szerintem ez sokat fog dobni rajta. Eddig klasszikus hangképzésen vettem részt, most keresek egy jazzénektanárt is, aki másképp dolgoztatja meg a hangomat, akár improvizációkra is tanít. Önfejlesztő korszakomat élem, angolra is járok. Az énekemről, azt hiszem, ismertebb vagyok, mint az angolomról, bár az angolt régebb óta tanulom. De beszélgetni egy kicsit már tudok.

MN: Sok hollywoodi produkciót forgatnak nálunk. Be-bejelentkezik a castingokra?

JA: Nem szívesen megyek olyan film castingjára, amit nem az anyanyelvemen forgatnak. Annyira azért nem beszélek angolul.

MN: És a magyar castingok?

JA: Most például voltam egyen, ismertem a rendezőt, dolgoztunk együtt. Tudtam, hogy szeret, az úgy jó is volt. De ha teljesen ismeretlenek az emberek, én is bizonytalanabb vagyok. Mostanság már jobb a helyzet, kezdek megbarátkozni a saját külsőmmel. Ezért jobban is tudok játszani szerintem, mert nem azzal vagyok elfoglalva, hogy nézek ki, és hogy nem. Nem kompenzálok annyit azzal kapcsolatban, hogy olyan a fejem, amilyen.

MN: Miért, milyen a feje?

JA: Sok időt pazaroltam erre, főleg filmes helyzetekben, ahol kamera van. Sokat hallottam, hogy megosztó az arcom. Hogy nem lehet vele menni.

MN: Mit jelent, hogy nem lehet vele menni?

JA: Hát, hogy azért nem kapok meg egy főszerepet, mert a nézők nem tudnak azonosulni az én nem teljesen szabványos külsőmmel. Vagy valami ilyesmi.

MN: Van olyan főszerep-kompatibilis szög, amiből a lehető legszabványosabban fest?

JA: Talán a jobb profilom. De aztán rájöttem, hogy mindegy, nem ez számít.

MN: Az számít, hogy egy rendező a nagy mű érdekében mennyire gyötri meg a színészeit? Nyilatkozta, hogy a Hóhérok próbái milyen emberpróbálóak voltak.

JA: Gothárnak ez tulajdonképpen a munkamódszere. Van olyan színész, aki ezt bírja, más meg nem. Én egyébként bírom, csak a végére elfáradok, és akkor azt érzem, hogy ennyi idénre elég is volt ebből. Régebben fát lehetett volna vágni a hátamon, de most mintha már elértem volna abba a korba, amikor már nem biztos, hogy mindent megengedek. Persze lehet ezt hisztinek is hívni. Mielőtt elmentem szülni, nagyon elfáradtam, azt éreztem, jobb is, hogy elmegyek innen, mert nem bírom tovább. Miután visszajöttem, úgy érzem, kevesebbet adok magamból, olyan vagyok, mint a vadászó oroszlán, aki csak akkor fut, amikor kell.

MN: Volt olyan rendező, akivel egyszerűen nem ment a közös munka?

JA: Volt, akivel kölcsönösen nagyon nem szerettük egymást. Beszélt hozzám, én meg csak a földet bámultam. Nem bírtam ránézni. Ilyen is van. Mindketten nagyon elégedetlenek voltunk a másikkal.

MN: Az Ascher Tamás Háromszékenben történik utalás, ha csak áttételesen is, a színházi szexuális zaklatásokra. Ez kicsit ki is lóg a darabból.

JA: Valaki megjegyezi a darabban, hogy hallotta, a megyei kórház orvosa ápolónőkkel szexel, és erre az a válasz, hogy bizony olyan dolgok történnek ebben a zárt világban, amit mi el sem tudunk képzelni.

MN: Ahogy kipattant a Marton-ügy, egyszer csak ez bekerült a próbák során a darabba?

JA: Úgy tudom, hogy ez a kis rész Máté Gábor javaslatára került be. Úgy gondolta, ha már éppen egy ilyen darab íródik, ami a saját szakmánkra reflektál, akkor nem lehet kihagyni ezt az akkor éppen tomboló témát. Az meg már Béla csodás ötlete volt, hogy áttette másik szakmára, így tágította a problémát.

MN: A színészek ma védettebbek a zaklatásokkal szemben, mint a Marton-ügy előtt?

JA: Szerintem igen. Ha mostanában valaki valami hízelgőt mondott nekem, vagy nevezzük udvarlásnak, utána mindig az jön, hogy jaj, félre ne értsd, nehogy valami metoo-dolog legyen belőle.

MN: És erre ön?

JA: Én erre nevetek, mert meg sem fordult a fejemben, hogy ezt zaklatásnak is lehet venni. Nyilván mindenkinek más a tűrésküszöbe. Szerintem engem tényleg nem zaklattak még igazából, de én a szüleim által eleve védettséget élveztem. Igazából könnyen megtörténhetett volna bármi, mert nagyon naiv voltam, de hozzám, épp a szüleim miatt, nem is mert volna így közeledni senki.

Figyelmébe ajánljuk

Candide és az elveszett objektivitás

Politikai irányultságuktól függetlenül a legtöbb összeesküvés-elméletet hasonló intellektuális impulzusok mozgatják: valamilyen rejtett igazság felfedése (általában vélt vagy valós igazságtalanság eltörlése céljából), és a hatalom/elnyomás forrásának egy jól beazonosítható (és célba vehető) pontba tömörítése.

A bomlás virága

1990, Kijev, a Szovjetunió az utolsókat rúgja, egyesek már tudni vélik, mások elképzelni se, de a „kommunizmus” szót már senki ki nem ejti a száján – talán a hősnő kitüntetésekkel dekorált nagypapája szóba hozná („Elvtársak! Kedves barátaim!”), de senki nem figyel köszöntőjére.

Mi történik a föld alatt?

A Nemzeti Nagykönyvtár könyvkiadói részlegén szolgálatot teljesítő Becsey Gergely egy emberi füldarabot talált az egyik könyvszállító kocsi platóján, majd a szintén könyvtáros barátjával, Zoltánnal nyomozni kezdenek.

Közlemény

  • Narancs

Kedves Olvasóink,

lapunk idei utolsó száma a jövő héten jelenik meg, és csütörtök helyett már szerdán megvásárolható lesz a megszokott árushelyeken. 

Megint lebukott egy pap

Történetesen megint egy úgynevezett NER-pap (ez valami olyasmi kifejezés, mint a komcsi alatt a békepap volt, tulajdonképpen most is nyugodtan hívhatnánk őket békepapoknak, ugyan, mi változott).

99 éven át

Zielinski Szilárdot (1860–1924) a hazai vasbeton-építészet atyjaként őrzi az emlékezet, ám mielőtt ebbéli tevékenysége kibontakozhatott volna, nagyívű közlekedési koncepciót dolgozott ki.

Félúton

Érdekes interjút adott hétfő este az ATV Egyenes beszéd című műsorának Lázár János közlekedési és építésügyi miniszter.

Lukács György második halála

  • Kardos András

Fiatalkorában Georg Simmel, Emil Lask, Ernst Bloch, Max Weber és még sok más nagy filozófus mondotta, írta, gondolta, hogy Lukács György filozófiai zseni. Lukács hosszú életében bármely fordulata, üldözése, emigrációja határozta meg éppen a filozófus helyzetét, egy dolog biztos volt: marxizmus előtti fiatalkorában, éppen úgy, mint marxista fordulata után, a legnagyobb filozófusok közé tartozott.

Prés alatt

  • Fleck Zoltán

Az év elején kezdte meg működését az új összetételű Országos Bírói Tanács (OBT), amely a 2018 és 2024 közötti, Magyarországon szokatlanul karakán és a függetlenségért harcokat vállaló testületet váltotta fel.

Az embert látni

Kultúrát közvetíteni – ez volt a népművelő feladata. Miközben a kultúraközvetítés kifejezés és a népművelő szó egyaránt kérdéseket vet fel, egy olyan szakma tűnt el, illetve alakult át, amelynek hetvenes évekbeli virágkora máig hatással van az életünkre.

Tesztidőszak

Újabb hecckampányában a Mi Hazánk a kormányoldaltól már ismerős stílusban mossa össze a homoszexualitást a pedofíliával, az utóbbival vádolva az LMBTQ-közösség ismert szereplőit. Az ügyek kirobbantói furcsa módon a kormánymédiából ugrottak ki a leleplezések hitelesebbé tétele érdekében.