rés a présen: Mikor találtad ki, hogy kortárs táncos leszel?
Bot Ádám: Nem készültem előadó-művészeti pályára, a tánc hobbiként volt jelen az életemben, egészen a főiskoláig. Hétéves voltam, amikor édesanyám elvitt egy társastánctanfolyamra, s azonnal megszerettem, de ahogy elkezdtem versenyekre járni, elmúlt a varázs. A megmutatkozási vágy hajtott, szerettem szerepelni, de sosem voltam kompetitív alkat. Közben a bátyám elkezdett egy tánctagozatos gimnáziumot, és az év végi gálájukon láttam először mezítlábas lányokat „furcsán” mozogni a színpadon. Ez volt az első kortárstáncélményem, és azonnal tudtam, hogy én is ezt akarom csinálni.
rap: Eddig kikkel dolgoztál együtt?
BÁ: Dezső Virág, a Mozgás-Teátrum Egyesület vezetőjének növendéke vagyok, amit egy megkerülhetetlen referenciapontnak tartok a pályám szempontjából. Virágtól tanultam mindazt, amivel izgalmassá tudom tenni a színpadi jelenlétemet. Pataky Klári előadásaival a gimnazista éveim alatt találkoztam, és akkor elgondoltam, hogy ha táncos lennék, ebben a társulatban szeretnék dolgozni. Jó néhány évvel később adódott a lehetőség az első közös munkára, és közel tíz éve veszek részt a társulat előadásaiban. A meghatározó élmények között említeném még a Katona Gáborral, illetve a Ziggurat Projecttel és az L1 Egyesülettel folytatott munkákat. Utóbbinál a legemlékezetesebb Ladjánszki Márta Emily & Alice című, két táncosnőre komponált koreográfiájának felújítása két férfi táncosra.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
