„Pengeélen fogunk táncolni”

Gauder Milán az Átriumról, az olcsó színházjegyekről és az adományozás fontosságáról

A minőségi művészet nem olcsó – és nem is jó, ha az. Ha ez elfogadásra talál, akkor működhet a továbbiakban az Átrium állami támogatás nélkül is. Gauder ­Milán nem bánta meg, hogy támogatta az ellenzéki ­előválasztást 2022-ben. Az Átrium Színház egyik alapítójával Bécsben beszélgettünk.

Magyar Narancs: „Az Átrium nem zár be, nem szűnik meg, csak elfáradt a társulat” – írta a Facebookon. Ez azt jelenti, hogy optimista?

Gauder Milán: Az Átrium missziójának továbbvitelével igen, az egész helyzettel és a kultúrafinanszírozással kapcsolatban nem annyira. Az Átrium-ház befogadó színházként alakult 11 éve. Azért hoztuk létre ezt a helyet – négy év küzdelem, pályázat és felújítás után –, hogy az akkor kibontakozó új generációs, független progresszív társulatoknak legyen helyük. Az elején volt egy Magács László nevével fémjelzett időszak. Az ő vezetésével az Angol Nyelvű Színház Alapítvány volt a működtető, de meghívta a Pintér Béla és Társulatát, a Protont, a Kultúrbrigádot, kiegészülve Alföldi Robival és pár nagyon tehetséges színésszel. Amikor öt év után Magács László elment, a Kultúrbrigád addigra összeérett, megerősödött csapata azt mondta, az üzemeltetést, működtetést is vállalja a tao finanszírozási rendszere nyújtotta nem bőséges, de kiszámíthatónak hitt finanszírozási modell mellett. Ez jól ment egészen addig, amíg egyik napról a másikra az állam úgy gondolta, hogy elzárja a csapot. A színházaknak. A focicsapatoknak nem. Ez akkor 220 milliós lyukat ütött a rendszerben, ami nagyjából az egyharmada volt a színház bevételének.

Egy ideig az ember nem tudja eldobni az egészet, megy tovább. Kicsit fel is ültünk az ígéreteknek, hogy majd lesz a tao helyett más. Hiszen azt mondta a törvényalkotó, lesz célzott támogatás, nem fognak rosszabbul járni a társulatok. Mire ez kiderült volna, beütött a Covid. Amikor újraindult a színház, megint csak ígéretek voltak. Kaptunk támogatást, de nem annyit, amennyi a kiesett bevételt akár csak megközelítőleg pótolni tudta volna. Ezért tavaly nyáron bejelentette a Kultúrbrigád, hogy itt a vége. A spontán indult gyűjtésből teljesen váratlanul összejött első nap 3 millió, második nap 10, aztán 60, aztán végül 100 millió forint. Az önkormányzat is besegített, így végül lett 130–140 millió forint. Ez történelmi nagyságú, de évente nem ismételhető meg, és a 220 millióhoz – inflációval együtt 300-hoz – képest még mindig kevés. Erkölcsileg és érzelmileg is felhatalmazást adott, egyben nyilván elvárást is jelentett, hogy folytatni kell. De évente nem lehet 130 milliót kalapozni.

MN: Lakatos Péter azt mondta, teljesen mindegy, hogy mennyi gyűlt össze, nem túl etikus elhitetni a közönséggel, hogy ez működtethető tovább. (Az Átriumnak otthont adó ingatlant tulajdonló cég mögött hárman állnak: Lakatos Péter és a felesége, Csiby Éva, valamint Gauder Milán – F. SZ. E.)

GM: Ezért volt ez kicsit disszonáns; nem szabad elhitetni az emberekkel, hogy megmenekültünk, de azt sem lehet mondani, hogy bocs’, ennyi volt. Voltak olyan gondolataink is, hogy tűzzünk ki egy számot, és mondjuk azt, ha összegyűlik annyi, akkor tudunk működni, ha nem, akkor mindenkinek visszafizetjük, visszautaljuk a pénzét. Sok gyűlt össze, tehát menni kellett tovább. Ez egy évre volt elég. Végigbeszéltünk a társulattal sok más működési modellt, áremeléseket, több előadást, új bemutatót, előremenekülést. És azt mondták, hogy elfáradtak ebben a szélmalomharcban, nem lehet többet kérni, nem lehet tovább jegyárat emelni, elhasználódóban a meglévő darabok, az emberek kiégnek. Elhasználódóban az ingatlan is, beázik, a vécé lerobbant. Erre gyűjteni furcsa, ám ahhoz, hogy egy színház tízéves távlatban működjön, kellene költeni a vécére és a beázásra, a szigetelésre, kell költeni az egész ingatlanra, kell költeni új darabokra, tehetségkutatásra, és persze a mindennapi működésre. A csapat úgy gondolta, hogy ez most lehetetlen, ezért tették közzé azt, hogy elfáradtak.

MN: Ehhez képest lelkesnek tűnik a folytatást illetően. Miért?

GM: Mert van sok más független társulat is az országban: kicsik, nagyok, és vannak, akik szeretnének az Átriumba jönni, mert annak a helyszíne, a miliője, a brandje vonzó a számukra. A Dumaszínház elkezdett nálunk játszani, és reméljük, hogy szeretne maradni. Nem azt mondom, hogy könnyű dolgunk van. Szerencsére van egy kis időnk. Vannak társulatok, csapatok, amelyek korábban már kopogtattak az ajtón. Nem biztos, hogy ők jól felmérték, mekkora feladat ez, de sokat beszélgetünk velük és még fogunk is. És amióta a legújabb hírek kimentek, azóta is különböző társaságok, társulatok, kulturális szereplők, akár zenei vonalon vagy más színházin, elkezdtek kopogtatni. A mostani csapattal is beszélünk, felajánlottuk, hogy a sikeresebb darabokat játsszák tovább.