ZSINÓRPADLÁS MELLÉKLET - rés a présen

„Megszokni magam Irina szerepében”

Zsigmond Emőke színész

  • rés a présen
  • 2016. október 15.

Színház

rés a présen: Egy évvel az egyetem elvégzése után az Örkény Színházba kerültél. Hogyan jött össze?

Zsigmond Emőke: Körülbelül egy hónapja őrizgettem Mácsai Pál telefonszámát, amíg egy napon, amikor elég bátorságot éreztem magamban, felhívtam, és elmondtam neki, hogy szeretnék együtt dolgozni a társulattal. Találkoztunk, aztán Bagossy Lászlóval megnézett egy budaörsi előadásban, és a következő évadban lehetőséget kaptam, hogy a Mesél a bécsi erdőn keresztül találkozhassak a színházzal. Nagyon örültem. Azért is, mert sokan próbáltak a darabban, és ennek köszönhetően majdnem mindenkivel volt szerencsém együtt dolgozni, és azért is, mert másodévesként, köszönhetően az osztályfőnökeimnek, egy fél évet már foglalkoztunk ezzel az Ödön von Horváth-drámával. Izgalmas volt újra felfedezni Marianne szerepét így négy év távlatából. Igyekeztem a próbafolyamat minden pillanatát megélni, és az emlékeimbe vésni, hiszen nem tudhattam, hogy lesz-e folytatás. Örülök, hogy lett.

rap: Honnan közelíted meg a színházat?

ZSE: A Frankel Leó útról, többnyire a 9-es busszal. Amúgy meg ahonnan csak érem. Ez függ a rendező elképzelésétől is, a kollégáktól is. Feladatomnak gondolom, hogy minél előbb alkalmazkodjak, és a lehető leghamarabb kialakuljon egy közös nyelv az adott próbafolyamat alatt. Egyébként most éppen ezen dolgozunk az Örkényben. A héten fejeztük be a Három nővér elemző próbáit Bagossy Lászlóval. Talán a legnagyobb mankó nekem a szöveg maga. Az absztrakciót nagyon szeretem. Nehéz jól eltalálni, de ha megszületik a színpadon, azt nekem gyönyörűség nézni és csinálni is. Nagyon felszabadító tud lenni. Egyedülálló érzéke van ehhez Horváth Csabának, akivel volt szerencsém együtt dolgozni még az egyetemen is, amikor Vérnászt rendezett az osztályunknak, aztán a Forte Társulattal a Bűn és bűnhődésben és A te országod című előadásban, és most nyáron a Concertóban is. Az utóbbi hármat még mindig játsszuk, és nagyon fontos előadásoknak tartom őket.

rap: Mikor lesz az új örkényes bemutató?

ZSE: Október 14-én mutatjuk be a Három nővért. Ez nem így volt eredetileg az évadtervben, és az első próbafolyamatban nem is dolgoztam volna, úgyhogy nagyon megörültem, amikor megtudtam augusztus közepén, hogy csak keveset kell aludni, és már mehetek is Irinát próbálni. Az egyetemen harmadévben foglalkoztunk ezzel a remekművel, és a belőle készült vizsgát sokszor játszottuk. Egyfolytában azok a pillanatok villantak be az osztálytársaimról, ahogy például Zoltán Áron Kuliginként egy egész könyvespolcot applikált magára. Meg ahogy Szabó Erika kék Olga-ruhájában egy kottaállványon javított dolgozatokat, Csapó Attila belisztezve egy kádban ült cilinderben, valami gipszszobrot ölelgetett, és Csebutikinként várta a párbajt, ahogy Mészáros Blanka fehér ruhácskájában egy távcsövet szorongatott, meg leesett egy bicikliről, amivel Tuzenbach hozta haza a távirdából, és még sorolhatnám. Aztán jött az Örkényben a visszaolvasó próba, és már most teljesen más az egész. A legtöbb jelenetemben Mása voltam, de biztos nem esik majd nehezemre megszokni Mása szerepében Tenki Rékát, Olga szerepében Takács Nóra Diát, Natasa szerepében Hámori Gabit meg a többieket. Ha meg nem sikerül megszokni magam Irina szerepében, akkor segít a rendező, Bagossy László.

rap: Ki a kedvenc színésznőd?

ZSE: Reggel-este Három nővért próbálunk, és aki most elsőre eszembe jut, az Szirtes Ágnes.

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult. 

Mozaik

Öt nő gyümölcsök, öt férfi színek nevét viseli, ám Áfonya, Barack, vagy éppen Fekete, Zöld és Vörös frappáns elnevezése mögött nem mindig bontakozik ki valódi, érvényes figura. Pedig a történetek, még ha töredékesek is, adnának alkalmat rá: szerelem, féltékenység, árulás és titkok mozgatják a szereplőket.