ZSINÓRPADLÁS - Interjú

„Mint a Beatles”

Schnábel Zita díszlettervező

Színház

A fiatal színházi generáció egyik legkeresettebb díszlettervezője. Munkái jelenleg az Örkényben (Kertész utcai Shakespeare-mosó, A nemzet özvegye, 33 változat Haydn-koponyára, Miért lett R. Úr ámokfutó?) és a Vígszínházban (A kastély) láthatjuk. Dolgozik függetlenekkel is, a Narratíva Társulat Kurázsi és gyerekei című előadásának díszlete szintén az ő keze munkáját dicséri. A pályájáról beszélgettünk.

Magyar Narancs: Legutóbbi munkád a Radnótiban Bartis Attila A vége című regényéből készült darab díszlete. Milyen szempontok alapján fogtál a munkához? Szükséges ilyenkor kapcsolódnod valamilyen szinten a főszereplőhöz, aki jelen darabban Szabad András?

Schnabel Zita: Nem kell hozzá kapcsolódnom, illetve nem hozzá kell kapcsolódnom. A rendezővel és a stáb többi tagjával együtt az a feladatunk, hogy megértsük, hogy miért íródott a regény, mit akarunk belőle kiemelni és plasztikussá tenni, majd mindezt bele kell fogalmaznunk egy vizuális nyelvezetbe. Persze sok gondolatom van Szabad Andrásról, az ő működéséről és össze tudom hasonlítani az enyémmel. Teljesen mások a traumastratégiái, mint nekem.

MN: Mi lehet ez a bénultság a Szabad András és az apja kapcsolatában?

SchZ: Nem tudom hibáztatni az apjával való hűvös viselkedéséért. Ezt hozza magával, ez egy generációsan átadott ábécé, amivel ők kommunikálnak. De ilyenkor szerintem a szülő felelőssége, hogy jelezze, hogy fiam, már négy napja nem beszéltünk, ne várjuk meg míg eltelik egy hét. Csak az apjától tudja megtanulni a fiú ezeket a mintákat, a halott anyjától már nem.

MN: Ami köztük zajlik, abban jól tetten árhető a transzgenerációs trauma jelensége, amiről ma már egyre többet beszélünk.

SchZ: Olvastam egy kutatást, amelyben egerekkel cseresznyevirág aromát szagoltattak, miközben áramütésnek tették ki őket. A következő három egér generáció szintén felfokozott stresszválaszt adott a cseresznyevirág illatára, áramütés nélkül. Szerintem nem baj, hogy alapvető pszichológiai fogalmak a közbeszéd részévé válnak, inkább legyünk tízmillió pszichológus országa, mint tízmillió Szabad Andrásé.

MN: Hogyan lehet ezt a traumáktól terhelt magyar 20. századot vizuálisan megjeleníteni?

SchZ: Szabad András fotográfus, így a tér megfogalmazásakor elég hamar kilyukadtunk ott, hogy valahogy a fotográfiából, a fényből induljunk ki Pepével (a rendező, Nagy Péter István – a szerk.). Továbbá kulcsszavakban gondoltunk, amiket bele kellene égetni a nézőbe vizuálisan. Ilyen volt maga a transzgenerációs trauma vagy egy magyar család huszadik százada. Sokáig gondolkodtam egy pesti gangos bérház képében. A szintek egyrészt generációs és társadalmi szinteket jelölhetnek, a házak falán pedig ugyanúgy ott van egy ’56-os sortűz, mint a sárga csillag. Mivel a főhősünk vizuális művész, egyre inkább kezdett kiforrni bennünk a gondolat, hogy fényekkel fogalmazzuk meg a jeleneteket, helyszíneket, atmoszférákat. A díszletfalakba beépítettünk 132 méter digitális LED-szalagot, amit nagyon szofisztikáltan lehet vezérelni. A méterenkénti 60 darab LED-pontnak köszönhetően rajzolni és animálni tudunk. Reményeink szerint ez egy sokféle gesztus kifejezésére képes technológia.

MN: Komoly kézügyességre és anyagismeretre van szükség ebben a szakmában?

SchZ: Igen. A kézügyesség nekem természetesen jött, az anyagismeret tanulása pedig sohasem ér véget. A tervezés egy pontján bevontuk Wurk Ikona light designert, akinek megmutattuk a terveimet. Wurki látta, hogy eléggé sötétbe borul a díszlet, ez egy morcos tér. Mondta, hogy létezik fekete armatúrában lévő LED is, így észrevétlenül is be lehet lapítani LED szalagokat a díszletbe. Amikor ez „megszólal”, akkora a nézőt meglepetésként éri majd, hogy ja, itt ennyi fény van egyébként…

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

A képekbe dermedt vágy

Az Aspekt című feminista folyóirat társ­alapítója, Anna Daučíková (1950) meghatározó alakja a szlovák és a cseh feminista és queer művészetnek és a kilencvenes évektől a nemzetközi szcénának is.

Emberarcú

Volt egy történelmi pillanat ’56 után, amikor úgy tűnt: a szögesdrótot ha átszakítani nem lehet ugyan, azért átbújni alatta még sikerülhet.

Fától fáig

  • - turcsányi -

A Broke olyan, mint egy countrysláger a nehéz életű rodeócowboyról, aki elvész valahol Montanában a méteres hó alatt, s arra ébred, hogy épp lefagyóban a lába.

Kis nagy érzelmek

Egyszerű és szentimentális, de mindkettőt büszkén vállalja Baltasar Kormákur filmje. Talán az Előző életek volt utoljára ilyen: a fordulatok és a hősök döntései néha elég vadak, de sosem annyira, hogy megtörjék az azonosulás varázsát, az érzelmek őszintesége pedig mélységes hitelességet kölcsönöz a filmnek.

Nincs bocsánat

Az előadás Balássy Fanni azonos című kötetéből készült. A prózatöredékekből összeálló, műfajilag nehezen besorolható könyv a 2020-as években felnőtté váló fiatalok életkezdési pánikhelyzetéről ad meglehetősen borús képet.

Az individuum luxusa

  • Balogh Magdolna

Igazi szenzációnak ígérkezett ez a láger­napló, hiszen a mű 1978-ban csak erősen megcsonkítva jelenhetett meg a szerző magán­kiadásában, többszöri kiadói elutasítás és a publikálás jogáért folytatott 12 évnyi küzdelem után. 

Nem pontosan ugyanaz a szem

Ötvenhét turistabusz áll a parkolóban. A sofőrök dohányoznak, beszélgetnek, múlatják az időt, míg várnak az utasaikra. Akik nagyjából másfél óra alatt végeznek; előbb Auschwitz 1-et járják körbe, aztán jön Birkenau, oda át kell vinni őket, mert az cirka 3 kilométerrel távolabb van, ott aztán újabb egy-másfél órát eltöltenek majd.