"Ascher Tamás rendező például pár éve így fogalmazott: 'A dramaturg az, aki emlékezteti a rendezőt az evidenciákra' - meséli Gáspár Ildikó, az Örkény Színház dramaturgja. - Van, aki úgy látja, a dramaturg a bölcsész okostojás, aki beszólogat a próbán. A dramaturgia nem csak a szövegről szól: a nagy egész működésének tisztaságára kell ügyelnünk egy külső nézőpontból, úgy, hogy akár még egy próbafolyamat mocsárba ívelő fázisától is el tudjunk távolodni" - teszi hozzá.
Radnai Annamária, a Katona József Színház dramaturgja, a Színház- és Filmművészeti Egyetem tanára szerint mindenki a részfeladatok által és a saját személyiségén, érdeklődésén átszűrve tudja leginkább megfogalmazni, hogy mi a munkája: a szöveg felügyelőjétől a társrendezőn át a kézbesítőig minden elképzelhető. "A dramaturg az a szakember, aki a hatásért felelős; aki felméri, hogy milyen hatást kíván elérni egy előadás, milyen út vezet el odáig, aztán felismeri azokat az akadályokat, amelyek eltéríthetik a produkciót. Ez nemcsak a szövegre, de a történetmondás, az elbeszélés stratégiájára vonatkozik. Örülök, ha egy rendező képes úgy felfogni engem vagy a munkám, mintha lenne egy ipari kamerája, ami esetleg máshová irányul, mint ahová ő néz, és a kettő együtt talán az egész spektrumot lefedheti" - fogalmaz Radnai. Persze ez sem jó mindenkinek, mondja, amikor például az egyik rendezőhallgató megkérdezte a másikat, milyen is dramaturggal dolgozni, az így felelt: "Mintha két fejed lenne." Mire a kérdező: "Fúj!"
Ha örök érvényű definíció nincs is, hivatkozási alapnak tekintett szakkönyv azért van: a világ első dramaturgjaként is számon tartott német író, Gotthold Ephraim Lessing 1767 és 1769 között írta a Hamburgi dramaturgiát - ekkorra datálják a szakma és a tudományág, valamint a "dramaturgia" szó születését.
A munka gyakorlati részének persze valóban fontos része a szöveg gondozása, azaz a színpadon végül elhangzó szöveg megteremtése az eredeti drámából, regényből, bármilyen írott vagy éppen leíratlan anyagból - de mindez csak egy része a teendőknek. "A dramaturg a tehetsége és a saját vagy a munkatársai személyiségének függvényében lehet akár egy színház arculatát, szellemiségét meghatározó alak is, a rendező egyenrangú társa, egy újszerű, különleges koncepció kitalálója. De van olyan dramaturg is, akinek csupán végrehajtói szerep jut, mint egy titkárnak vagy aszszisztensnek" - mondja Radnóti Zsuzsa, aki ma Magyarországon alighanem a legelismertebb és legtapasztaltabb dramaturg.
A dramaturg gyakorlatilag a színházi évad elejétől készül a következő évadra: drámát és más szövegeket olvas, a külföldi és itthoni színházak repertoárját, a színházi szaklapokat böngészi, elolvassa a színházba beküldött drámákat, hogy ötleteket adjon a színházvezetésnek, mit érdemes bemutatni. Igaz, Magyarországon a dramaturg szava is csak egy a sok közül - míg Németországban például egyre több színházat vezetnek többfős dramaturgtanácsok. "Ha van egy ötletem, azt elmondom az igazgatónak. Ha tetszik neki, megbeszéljük, hogy melyik rendezőnek lehetne ajánlani. Elküldjük neki a darabot, és ha nem tetszik neki, akkor visszalépünk a startmezőre; ha tetszik, még akkor is kiderülhet, hogy egy másik pesti színház, amelyik előbb jött ki az évadtervvel, szintén ezt akarja bemutatni" - foglalja össze a folyamatot Radnai.
Ha megvan a bemutatandó darab és a rendező, az olvasópróba - azaz a köznyelvben próbafolyamatnak hívott időszak kezdete - előtt el kell készíteni a példányt a rendező vagy a dramaturg saját elképzelései, koncepciója alapján, "a fordításokat összevetni, húzni a szövegből, esetleg szerepeket összevonni. Az olvasópróbán, az elemzőpróbákon még fontos szerepe lehet a dramaturgnak, pluszinformációkkal, adalékokkal tud szolgálni a darabot, a szerzőt, a kort illetően" - sorolja Róbert Júlia, a Szputnyik Hajózási Társaság dramaturgja. "Van rendező, aki azt is igényli, hogy részt vegyek a díszletről, jelmezről szóló megbeszéléseken is. A koncepció az első beszélgetésektől kezdve fejlődik, én sosem tekintek semmilyen szövegváltozatot véglegesnek: a bemutató után is van, hogy még húzunk belőle, mert csak a nézőkkel együtt látni, hogy milyen az előadás. Addig csak elméleti elképzelésed lehet arról, mi hogyan fog hatni, de a nézők átrendezik az egész ritmusát" - magyarázza Gáspár Ildikó.
Változó, hogy az olvasópróba után milyen rendszerességgel vesz részt a dramaturg a próbákon. "Van olyan rendező, aki igényli, és jól bírja, ha sokat vagy ott, és van, aki kevésbé. Én általában mindenképpen megvárom, hogy egyszer minden szó elhangozzon a színpadon - árulja el Radnai Annamária. - A próbák során azt a hatást kérem számon a rendezőn, amit a korábbi beszélgetéseken kigondoltunk - ez persze benne változhat menet közben. Volt már, hogy abba is beleszóltam, milyen legyen egy kellék, a kísérőzene vagy a színészi dikció, és a ruhák használatát például rendszeresen véleményezem, nem a saját ízlésem, hanem a hatás szempontjából: ha egy szereplőnek súlya kell, hogy legyen, akkor nem lehet egy vicces ruhát ráadni." Gáspár hozzáfűzi: "Egy kicsit tudni kell, hogyan működik a rendezés maga, mert alapvetően ahhoz kell hozzászólni, és nem csak ahhoz, hogy pont vagy kérdőjel legyen-e egy mondat végén."
Ha valaki végigüli a próbákat, akkor pontosabban lát minden rezdülést, szándékot vagy problémát. Radnai szerint "ez megterhelőbb lelkileg és idegileg, de nagyobb a hatásfokod". "Viszont elveszhet a rátekinteni tudás képessége: amikor az ember hidegen és kegyetlenül tud rápillantani az előadásra" - kontráz Gáspár. Abban mindenki egyetért, hogy ez nem annak a kérdése, jó vagy rossz-e az adott szakember; Fodor Géza, a Katona legendás és feltétlenül tisztelt dramaturgja például sosem járt be a próbákra.
Más a helyzet, ha úgynevezett posztdramatikus előadás készül, amely nem egy előre megírt szövegkönyvön alapszik, hanem például a színészek improvizációiból, "talált" szövegekből áll öszsze, vagy éppen nincs is benne szöveg. "Ekkor csak egy kanavász van az olvasópróbán, vagy csak egy ötlet, amit közösen kezdünk kibontani. Ebben az esetben napról napra kell írói és dramaturgmunkát is végezni, rögzíteni az improvizációkat, jelenetet írni belőle másnapra" - mutat rá Róbert Júlia, aki Bodó Viktor éppen Grazban próbált, Bál című előadásáról szólva hozzáteszi: "Mivel ebben az előadásban szöveg nincs, csak akciók és táncok, az akciósort, a helyzeteket, a karaktereket tudtam megírni, de a próbák során itt is sok minden alakul még. Viktor az a fajta rendező, akivel ugyan készítünk egy példányt az olvasópróbára, de attól várhatóan nagymértékben el fogunk térni a próbák alatt, tehát végig jelen és nagyon résen kell lenni, mert napról napra történnek változások, új ötletek, új igények merülnek fel."
Előfordul az is, hogy a dramaturg regényből készít dramatizált szöveget. "Érdekes pillanat, amikor elengedem a szöveget mint szerző: elkezd nem fájni, ha azt mondják, ez vagy az a mondat rossz, és már dramaturgként nézek rá, hogy miért az" - fogalmaz Radnai. És noha egy dráma egy jelenetének lerövidítése vagy egy szereplő kihúzása is gondolatot, koncepciót feltételez, a regényátírás még nagyobb teret enged a dramaturgnak: "Ha az eredetiben mindössze két sorban le van írva, hogy az egyik szereplő hogyan érzi magát, és emiatt mit csinál, máris kérdés, hogyan viszed át ezt más műfajba: írsz rá egy új jelenetet, vagy elmondatod valakivel" - mondja Radnai. Gáspár szerint a végeredmény - sőt az adaptálásra való felkérés - annak a függvénye, hogy egy adott színházban megvan-e a kíváncsiság, a nyitottság a másfajta dramaturgiák, a narráció másfajta lehetőségei felé; az Örkény Színház Macskajátéka vagy Tótékja például posztepikusnak nevezett előadás a különleges elbeszélésmód miatt.
A dramaturgok munkája már csak ezért is roppantul meg tudja változtatni egy előadás képét; mert nemegyszer olyan ötletek, koncepciók kötődnek hozzájuk, amelyeket a néző nyilvánvalóan a rendezőnek tulajdonít. Ugyanakkor sok olyan feladat is hárul rájuk, amely nem közvetlenül alakítja az előadás minőségét, a fénymásolástól a szórólap vagy a műsorfüzet elkészítéséig. Nem túl meglepő módon a független színházakban hárul a legtöbb "egyéb" kategóriás munka a dramaturgokra, mivel a kevesebb pénz és a jellemzően kisebb stáb miatt a munkamegosztás nem feltétlenül ideális. "Nekem a pályázatokkal is kell foglalkozni, sajtóanyagokat készíteni, a társulat Facebook-oldalát és honlapját frissíteni, ehhez szövegeket és képeket készíteni, külföldön feliratozni az előadásokat. De sok előadás körüli teendőbe beszállok én is, van például olyan szputnyikos előadás, amit én világosítok. Talán ez a legváratlanabb feladat, amit eddig kaptam, de úgy fogom fel, hogy tulajdonképpen a világítás is dramaturgia, és nagyon élvezem" - vallja be Róbert Júlia.
Mindezt persze nem lehet csak a függetlenség nyakába varrni: ahogy a színház maga, úgy a dramaturgok munkája is átalakult. "A színházi szakma merev struktúráinak fellazulásával napjainkban egyre több területen bukkannak fel meghatározó személyiségei a dramaturgszakmának. A rendezői és improvizációs előadások szövegének végső létrejöttében, a dokumentum- és a verbatim színházi műfaj megerősödésében pedig a dramaturgi és szerkesztői képességekre is egyre nagyobb szükség van. A független produkciók dramaturgjainak sokszor szükségük van a korábbi kőszínházi tapasztalataikra, a kapcsolataikra és az ösztöneikre, hogy lássák, egy adott téma mennyire közérdekű" - véli Radnóti Zsuzsa.
Épp ezért az egyetemi dramaturgképzés is folyamatosan alakul. "Régebben évtizedekig lehetett egyféleképp képezni a dramaturgokat, mert nagyjából egyféle feladatot láttak el, míg ma egyre gyakrabban alakítjuk át a képzést, és próbáljuk követni, hogy a fordítástól a pályázatíráson és a színházpedagógián át a produkciós vezetésig mennyire szerteágazó lehet a tevékenységük. Eközben viszont nincs olyan tananyag, ami elkopna, mert a megközelítések párhuzamosan élnek, tehát a témakörbővítés az általános műveltség rovására megy" - panaszolja Radnai, aki úgy látja, ma a hallgatók számára a tanáraik életpályája már nem számít példaképnek. Gáspár Ildikó hozzáteszi: az Örkénybe is "lasszóval kell fogni" a hospitánsokat, mert a hallgatók nem szívesen mennek kőszínházba. Radnai úgy látja: mindenki kapásból előadásokat akar létrehozni, ami viszont "nem gyakorlat; a gyakorlás az, ha eleinte egy idősebb kolléga mellett ülsz, és nézed, hogy mit csinál".
"Szerintem ma egy dramaturgnak több lábon kell állnia, többféle lehetőségre kell nyitottnak lennie. Nem feltétlenül az az életpályamodell, hogy az egyetem után leszerződsz egy kőszínházhoz, végigviszel egy évadot, inkább projektekre állsz össze egy csapattal, egyszerre több helyen is dolgozol" - mondja Varga Zsófia elsőéves dramaturghallgató. Varga nemcsak megerősíti Radnai érzését, de arról is beszél, miért van, hogy ma több fiatal dramaturg rendezőként, színészként vagy akár társulatalapítóként is megjelenik a színházban. "Egyrészt nagyon inspiráló az egyetemi légkör, nem feltétlenül úgy verbuválódik egy csapat, hogy megvan a rendező fejében a darab, amin dolgozni szeretne, és ehhez színészeket, dramaturgot keres, hanem olyan emberek állnak össze, akik szaktól, szereptől függetlenül érdeklik egymást, szívesen dolgoznak együtt, és közösen találják ki, mi legyen a feladat. Mivel az egyetemen még nem alakul ki egyértelmű szereptudat, nem tudom azt mondani, hogy én már dramaturg vagy rendező vagyok, inkább alkotóként veszek részt a munkában, és ha közben kiderül, hogy van némi színészi érzékem, lehet, hogy egy rövid szerepre is beállok. Másrészt ma már nem feltétlenül válnak el egymástól élesen a munkakörök. A dramaturgnak több területet is át kell látnia."
