Színház
„Amikor eszmélsz”
A Már nem álmodok velük című előadás kapcsán beszélgettünk a gyermekvédelmi rendszer hiányosságairól és a független színjátszás helyzetéről.
„Az érdekelt, hogy tehetünk-e még tétet a szerelemre” – interjú Neil LaBute drámaíróval
Neil LaBute tucatnyi film írója és rendezője, amelyek közül legismertebb a Férfitársaságban. Új drámáját az Orlai Produkció mutatja be a 6SZÍNben.
Vidnyánszky Cserhalmi Györgynek: Borzasztó lehet ilyen igazodási kényszerek mentén leélni egy életet
Egy el sem olvastott könyvről írt kritika tartalma vitte oda a színházigazgatót, hogy az Origóra írjon hosszú kifakadást.
Kurta Niké színésznő: „Már-már otthonossá váltak számomra a szorult helyzetek”
Musicalszínház lesz az Erkel Színházból
Az új színházat Cseke Péter és Szente Vajk fogja vezetni, az Opera kap 2 milliárd forintnyi kárpótlást azért, hogy elveszik a játszóhelyét.
Hód Adrienn koreográfus: "Itthon már mindenki kis volumenekben gondolkodik"
A Hodworks tánctársulat alapítója megszállottan kutatja a test kifejezési lehetőségeit. Tánckreációi tabudöntögetők és társadalomkritikusak, de egyben játékosak is. Meghökkentő előadásaival nemzetközi elismerésre tett szert. Legújabb, Shared Values című munkáját Bécsben készítette, de nem csak erről beszélgettünk.
„Ha nem magadnak vagy a legfontosabb”
Wéber Kata darabjában, az Egy nő anatómiájában játssza a főszerepet, ennek kapcsán beszélgettünk az ösztönösségről, a mértéktelenségről és arról, hogy mitől izgalmas a színészet.