rés a présen

„Nem jó a közhangulat”

  • rés a présen
  • 2021. szeptember 22.

Színház

Bíró Árpád Levente író

rés a présen: Egy éve jelent meg Első felvonás című, öt egyfelvonásos drámát tartalmazó köteted. Volt előzménye?

Bíró Árpád Levente: Közhely, de amióta az eszemet tudom, foglalkoztat a színház, bár a színpad csak akkor lett az életem része, amikor csatlakoztam az újonnan szerveződő nagyváradi Szigligeti Színházhoz, először önkéntesként, majd munkatársként. Az első drámát középiskolás koromban írtam a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem pályázati felhívására, ezt később a nagyváradi Oberon Csőszínház nevű félamatőr társulat vitte színre. Ez a siker egészen felbujtott, és a drámaírásban hamar otthon éreztem magam. A Nagyváradon ért benyomások meghatározták az érdeklődésemet, így, bár végül sem színész, sem rendező, sem pedig dramaturg nem lettem, az egyetemi képzés alatt kerestem a lehetőségeket, hogy színházzal foglalkozzak. Kolozsvári egyetemistaként, majd azóta a nagyváradi színháznál eltöltött évek során sok jó és jó sok rossz színházat is láttam – ez a kettő edzette meg a színházi ízlésemet és látásmódomat.

rap: A dráma nem könyvnek készül. Foglalkoztál színházi szempontból is a szövegekkel?

BÁL: A színpadra állítás kérdésével sokáig nem foglalkoztam. Míg korábban a zárt, jól megírt szövegek érdekeltek, addig most azok a helyzetek foglalkoztatnak, amikor az író színpadi társalkotóként az adott helyzetre, társulatra reflektálva tud szöveget létrehozni. Ebből a szempontból a legizgalmasabb munka az volt, amikor az Ady-centenárium alkalmából egy nap alatt kellett egyfelvonásost írni, amelyet a következő nap a Szigligeti Társulat színművészei adtak elő. Az a jó színház, amely lebontja a negyedik falat, játszik a közönségével, és reflektál saját színháziságára. Vonzanak azok az alkotói folyamatok, ahol a rendezői, színészi, dramaturgi, szerzői szerepek összemosódnak. Tulajdonképpen ezt a kötetet sem önszántamból adtam ki, hanem Simon Judit kritikus és Szűcs László, az Új Várad Kulturális Folyóirat szerkesztője biztatására.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.