rés a présen

„Nem jó a közhangulat”

  • rés a présen
  • 2021. szeptember 22.

Színház

Bíró Árpád Levente író

rés a présen: Egy éve jelent meg Első felvonás című, öt egyfelvonásos drámát tartalmazó köteted. Volt előzménye?

Bíró Árpád Levente: Közhely, de amióta az eszemet tudom, foglalkoztat a színház, bár a színpad csak akkor lett az életem része, amikor csatlakoztam az újonnan szerveződő nagyváradi Szigligeti Színházhoz, először önkéntesként, majd munkatársként. Az első drámát középiskolás koromban írtam a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem pályázati felhívására, ezt később a nagyváradi Oberon Csőszínház nevű félamatőr társulat vitte színre. Ez a siker egészen felbujtott, és a drámaírásban hamar otthon éreztem magam. A Nagyváradon ért benyomások meghatározták az érdeklődésemet, így, bár végül sem színész, sem rendező, sem pedig dramaturg nem lettem, az egyetemi képzés alatt kerestem a lehetőségeket, hogy színházzal foglalkozzak. Kolozsvári egyetemistaként, majd azóta a nagyváradi színháznál eltöltött évek során sok jó és jó sok rossz színházat is láttam – ez a kettő edzette meg a színházi ízlésemet és látásmódomat.

rap: A dráma nem könyvnek készül. Foglalkoztál színházi szempontból is a szövegekkel?

BÁL: A színpadra állítás kérdésével sokáig nem foglalkoztam. Míg korábban a zárt, jól megírt szövegek érdekeltek, addig most azok a helyzetek foglalkoztatnak, amikor az író színpadi társalkotóként az adott helyzetre, társulatra reflektálva tud szöveget létrehozni. Ebből a szempontból a legizgalmasabb munka az volt, amikor az Ady-centenárium alkalmából egy nap alatt kellett egyfelvonásost írni, amelyet a következő nap a Szigligeti Társulat színművészei adtak elő. Az a jó színház, amely lebontja a negyedik falat, játszik a közönségével, és reflektál saját színháziságára. Vonzanak azok az alkotói folyamatok, ahol a rendezői, színészi, dramaturgi, szerzői szerepek összemosódnak. Tulajdonképpen ezt a kötetet sem önszántamból adtam ki, hanem Simon Judit kritikus és Szűcs László, az Új Várad Kulturális Folyóirat szerkesztője biztatására.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.