„Nem jó a közhangulat”

Bíró Árpád Levente író

rés a présen: Egy éve jelent meg Első felvonás című, öt egyfelvonásos drámát tartalmazó köteted. Volt előzménye?

Bíró Árpád Levente: Közhely, de amióta az eszemet tudom, foglalkoztat a színház, bár a színpad csak akkor lett az életem része, amikor csatlakoztam az újonnan szerveződő nagyváradi Szigligeti Színházhoz, először önkéntesként, majd munkatársként. Az első drámát középiskolás koromban írtam a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem pályázati felhívására, ezt később a nagyváradi Oberon Csőszínház nevű félamatőr társulat vitte színre. Ez a siker egészen felbujtott, és a drámaírásban hamar otthon éreztem magam. A Nagyváradon ért benyomások meghatározták az érdeklődésemet, így, bár végül sem színész, sem rendező, sem pedig dramaturg nem lettem, az egyetemi képzés alatt kerestem a lehetőségeket, hogy színházzal foglalkozzak. Kolozsvári egyetemistaként, majd azóta a nagyváradi színháznál eltöltött évek során sok jó és jó sok rossz színházat is láttam – ez a kettő edzette meg a színházi ízlésemet és látásmódomat.

rap: A dráma nem könyvnek készül. Foglalkoztál színházi szempontból is a szövegekkel?

BÁL: A színpadra állítás kérdésével sokáig nem foglalkoztam. Míg korábban a zárt, jól megírt szövegek érdekeltek, addig most azok a helyzetek foglalkoztatnak, amikor az író színpadi társalkotóként az adott helyzetre, társulatra reflektálva tud szöveget létrehozni. Ebből a szempontból a legizgalmasabb munka az volt, amikor az Ady-centenárium alkalmából egy nap alatt kellett egyfelvonásost írni, amelyet a következő nap a Szigligeti Társulat színművészei adtak elő. Az a jó színház, amely lebontja a negyedik falat, játszik a közönségével, és reflektál saját színháziságára. Vonzanak azok az alkotói folyamatok, ahol a rendezői, színészi, dramaturgi, szerzői szerepek összemosódnak. Tulajdonképpen ezt a kötetet sem önszántamból adtam ki, hanem Simon Judit kritikus és Szűcs László, az Új Várad Kulturális Folyóirat szerkesztője biztatására.