Fotó: MTI - Kovács Attila
Magyar Narancs: Évadkezdés. Milyen lesz?
Bálint András: Takarékos. Ezt a szót most sokszor fogom használni. "Mi mindig mindenről elkésünk", panaszolta Ady. Most igyekeztünk nem elkésni; idejében rendeltünk díszletet az első bemutatóhoz, egy Zsótér-rendezéshez. A díszletelfogadás már júniusban megvolt, vagyis kész díszletben próbálnak a színészek. Vágyvillamos a címe, új a szövege, Tennessee Williams. Reggel-este próbálnak, hiszen még nem játszunk - takarékosság. Nem kell díszletet bontani, építeni.
MN: Megint kevesebb pénzt kaptak, gondolom. De állítólag dől a színházakhoz a társaságiadó-kedvezményből származó pénz, ami a jegybevétel 80 százaléka is lehet. Igaz, a Radnótinak kicsi a nézőtere, nyilván a jegybevétele sem nagy.
BA: Ráadásul - mivel ez is állami pénz, az adófizetőké - a fenntartónk számol ezzel, vagyis bekalkulálja a támogatásba. Az eladott jegyek után minden színháznak meghatározott állami támogatás jár, és azoknak a nagy színházaknak, amelyeknek a társaságiadó-kedvezményből nagy bevétele van, a főváros például nem ad pénzt. Mi kaptunk valamennyit. Nem tudom, mások mennyi pénzt szednek be ebből az adóból, mert nem turkálunk egymás üvegzsebében. A takarékosságnak pedig több oka van. Nehéz helyzetben van Európa, az ország, a város; a GDP csökken, itt a hitelválság, stagnál a gazdaság, bajban van a világ. Ezt meg lehet érteni, fel lehet fogni.
MN: Megszorítás nincs, de meg vannak szorulva.
BA: Mindenkinek rosszabb. Viszont a színházban volt nyáron egy 48 milliós felújítás, a nézőteret teljesen kicseréltük, a falakat, a világítást, a nyílászárókat, a székeket. Tavalyról volt még valamennyi pénzünk a fővárostól, amit idén költhettünk el; a tavalyi adókedvezményből még félre tudtunk tenni; valamint eladtuk a nézőtéri székeket - még nem mindet adtuk el, ha valaki szeretne... Erre nagyon büszkék vagyunk.
MN: Az elmúlt néhány évben minden nyáron történt valami; együtt egy jókora újjáépítés.
BA: Igen. A fővárosi színházak rekonstrukciós sorban állásában - Vígszínház, Thália, Operett - mi következtünk volna, amikor kiderült, hogy ez egyrészt legalább másfél milliárd forint, másrészt megszűnt volna az erkély, vagyis majdnem százzal kisebb lett volna a nézőtér. Nem éri meg, pazarlás - letettem róla. Azóta újjáépítettük az előcsarnokot, a portált, az öltözőket, az irodákat, most a nézőteret - és be sem zártunk közben. A színpadgépészet van még hátra - de azt a pénzt most nem látjuk. Takarékoskodunk. Tavaly például még rendes jutalmat tudtunk adni év végén. Idén nem lesz.
MN: Lesz-e fővárosi produkciós pályázat?
BA: Tavaly volt - nyertünk is az idei Térey-bemutatóra.
MN: Idén is lesz? A József Attila Színház végkielégítése elviheti.
BA: Úgy tudom, azt a főváros tartalékkeretéből fizették. Beszélgettünk erről tegnap a Fővárosi Színigazgatók Egyesületében. Tegnap Nemcsák Károly is belépett.
MN: Van ennek az egyesületnek beleszólása bármibe?
BA: Formálisan, jogilag nincsen, de ha baj van, lehet kiabálni. Sőt kell. A József Attila Színház ügyében kétszer is írtunk levelet: azt pártoljuk, hogy ott társulati rendszerben működő színház maradjon.
MN: Szóba állnak önökkel?
BA: Talán meghallják, amit mondunk. Ám annak a kiabálásnak nem volt hatása - megszűnt a társulat. Most is készül egy levél: az előadó-művészeti bizottságról azt gondoljuk, hogy nem reprezentálja megfelelően a színházi életet, hiányoznak a budapesti színházak képviselői.
MN: Hallott-e arról, hogy esetleg a színházakat is államosítják?
BA: Nem tartanám helyesnek. Tarlós István éppen ebben a lapban nyilatkozta, hogy az önkormányzat is az állam. Nyíregyházán például a helyi közönség és a helyi önkormányzat döntse el, milyen színházat akar, és mennyit ér ez neki.
MN: Ráadásul a fővárosban egész színházi spektrumról van szó, egy fővárosi kínálatról - abban kell gondolkodni, amire az állam evidensen nem képes.
BA: És ez a fenntartó felelőssége, a fővárosnak a "jó gazda" szerepét kell játszania.
MN: Ahol már minden döntés egy kézben van, ez baljós azért, nem? Nem kéne a budapesti színházaknak önként felajánlani egy "véleményező testület" létrehozását? Szakmai segítség gyanánt?
BA: A mi egyesületünk most kezdeményez egy találkozót Csomós Miklós főpolgármester-helyettessel számos szakmai ügyben. Az ember mindig abban reménykedik, hogy bár a döntés egy kézben van, felvilágosult, a szakmai véleményeket meghallgató, józan döntések születnek... De az igazi demokráciától távolabb kerültünk, az biztos.
MN: Megnőtt a lobbitevékenység szerepe, ez voltaképp természetes. Ha szükséges, talán még Tarlós Istvánhoz is be lehet jutni. De vajon a miniszterhez is?
BA: Nem találkoztunk vele, és egyik államtitkárral sem.
MN: Voltak előzetes információik arról, hogy kik lesznek az előadó-művészeti bizottság tagjai?
BA: Engem például ezelőtt egy hónappal megkérdeztek, hogy ha felkérnének, vállalnám-e. Mondtam, igen. Tudom, hogy két másik kollégámat is megkérdezték, ők is igent mondtak - aztán őket sem kérték fel. A főváros most nincs képviselve. A színházjegyvásárló közönségnek több mint a fele a fővárosban vásárol jegyet. És ez a bizottság fog tanácsokat adni a miniszternek minden szakmai és anyagi kérdésben. A testület a törvény szerint minimum öttagú - de lehetne több is. Hiányzik belőle például egy nemzetközi tekintélyű, sokfelé ismert, nagy tudású színházi ember, aki esetleg a kortársam, és esetleg már nem is színházigazgató.
MN: Mit gondol arról, hogy a színházi terepen mostanság nem színházszakmai, hanem politikai indíttatású területfoglalás zajlik? Honfoglalóznak.
BA: Ezt a "honfoglalózást" én is hallottam. És nem kérdéses, hogy a politika most erősebben befolyásolja a kulturális életet. Korábban is voltak politikai befolyásolások, csak...
MN: ...gátlásos, ügyetlen és finomabb módon.
BA: Pontosan. De csak azért volt finomabb, mert gátlásos volt, és ügyetlen. A fővárosban e pillanatban még kevésbé látok politikai területfoglalást. Én tavaly pályáztam utoljára - és akkor mindenki, az egész Fidesz-frakció is rám szavazott. Tarlós jelezte, hogy bízik bennem.
MN: De azóta benyomult a fővárosba Nemcsák, háta mögött a privát színházi pakkal; Márta Istvánnal szemben a szélsőséges Dörner György pályázik. Mikor ébred föl a színházi szakma? Amikor ön kerül sorra?
BA: Mire gondol? Menjünk ki az utcára? Sztrájkoljunk? Írjunk petíciókat? Dolgozunk, telt házakkal játszunk, értéket teremtünk. Nézze, bonyolult ügy ez! A Radnótiban például minden hónap elején átutaljuk a fizetést, nyáron hűtünk, télen fűtünk, délelőtt próbálunk, este játszunk, működünk. Huszonhét éve vagyok itt igazgató - remélem, nem tűnik nagyképűségnek, ha azt mondom, nekem is van némi részem abban, hogy nálunk rendben mennek a dolgok. Van ebben lobbitevékenység, alkalmazkodás, a körülmények tudomásul vétele.
MN: És mennyire működik a szakmában a szolidaritás?
BA: Nem nagyon. Nem tudok segíteni a volt József Attila színházi kollégáimnak. Ez rossz - de legalább meghallgatom őket. Ennél többet nemigen tudok tenni. Felelős vagyok itt hatvan emberért, egy színházért, ami sok embernek fontos. Itt kell tennem a dolgom.
MN: Amíg hagyják.
BA: Három veszély leselkedik a kultúrára. Egy: csökken a fontossága és az anyagi támogatottsága. Kettő: az ország kulturális közállapota miatt könnyebb eladni az egyszerűt, az olcsót - és ebben nagy felelőssége van a kereskedelmi televíziós kultúrának; az országos ízlés, amióta én az eszemet tudom - és régóta tudom -, nagyon sokat romlott. A harmadik: tényleg van egy politikai szándék, gyakran érzi az ember, hogy nem értékek, hanem politikai pártállás mentén döntenek. Ez a három veszély van, nagyjából ebben a sorrendben. A legfontosabb az első.
MN: Ami természetesen egy politikai döntés folyománya. Nézzük az évadot! Az első bemutató, mint már mondta, Zsótér Sándor rendezésében a Williams-darab. Az ön ötlete volt?
BA: Zsótér még a múlt században itt volt dramaturg, aztán rendezni is én hívtam először Budapestre. Most néhány évig nem ért rá, de idén szerencsére jön; én kérdeztem, hogy lenne-e kedve ehhez a darabhoz. Volt - fantasztikusan olvasta föl a szöveget az olvasópróbán, remek kiselőadást tartott. Blanche amúgy magyartanár benne. És országosnak tartom a szereposztást: Kováts Adél Blanche, Csányi Sándor Stanley, Stella Petrik Andrea, Mitch pedig Schneider Zoltán.
MN: Nem vagyok nagy híve a darabnak, de ebben a kombinációban ez nem épp kommersznek ígérkezik. Aztán jön Valló Péter.
BA: Tőle azt kérdeztem, lenne-e kedve Térey János Protokoll című verses regényéből előadást rendezni, ha a szerző darabot ír belőle. Térey Asztalizenéjére nagyon büszke vagyok, majdnem száz előadást ért meg. És nagyon kedvelem a Protokoll című regényét.
MN: Főszereplő?
BA: Fekete Ernő. Úgy gondolom, nincsen nálunk olyan színész, aki ezt a szerepet eljátszhatná. Megkértem Fekete Ernőt, olvassa el a regényt, hátha lát benne valamit. Látott. És utána a Katona kiadta.
MN: Ez sima ügylet volt? Nem okozott feszültséget a színházon belül?
BA: Sima volt, igen. Nagyon jóban vagyunk a Katonával. Kiadták, igen. Én amúgy minden színészt kiadok vendégjátszani, ha hívják, és ha ráér. A színházon belül pedig ez a főszerep nem osztható ki.
MN: A harmadik bemutató arra van kitalálva, hogy végigröhögjek egy estét.
BA: Ezt sem bánnám. Mohácsi Jánost régóta szerettem volna idehívni - most ér rá. Feydeau Bolha a fülbe című komédiáját rendezi, és a társulatban mindenki nagyon szeretne benne lenni az előadásban, mindenki akar vele dolgozni. Mohácsi társulatteremtő egyéniség, és ezt a darabot együtt választottuk. Kívánkozott, hogy vígjáték legyen, hiszen az első bemutató Zsótér, a második Térey.
MN: A Radnótinak mostanában volt egy-két laposabb szezonja...
BA: Nem mindig sikerül minden. Mostanában nem vagyunk divatosak. Volt idő, amikor nagyon divatban voltunk. Valóban volt néhány laposabb szezonunk - és most épp az Örkény divatos. Nincs ezzel semmi baj. Egyébként tavaly szerintem volt két nagyszerű bemutatónk, az Alkony és a Yerma.
MN: Én nem láttam olyan nagyszerűnek egyiket sem.
BA: Sikeresek vagyunk, 105 százalékos látogatottsággal megy a Főfőnök és a Pygmalion - de tavalyról azt a másik kettőt gondolom fontosnak. Tavalyelőtt az Apacsokra voltam büszke, és szerettem a Naftalint.
MN: Nem arról van szó, hogy rossz színház a Radnóti, hanem hogy valahogy nincsenek olyan ütős előadásai. Nem félünk a farkastól, Ványa bácsi, Barta Lajos, Médea...
BA: Hát jó, akkoriban voltunk a legjobbak. Nevezzük aranykornak.
MN: Ez a szezon is ígéretesnek látszik.
BA: Minden szeptemberben úgy kezdünk neki az évadnak, hogy ígéretes, hogy értékes, hogy az idei lesz a legjobb. De divatos, az nem akarok lenni. Talán nem is tudnék.
MN: A kritika?
BA: Olvasom. Része a divatnak.
MN: Díjak, kitüntetések?
BA: Mire gondol? A POSZT-ra? Két éve nem voltunk a POSZT-on. Sajnálom. A társulat megérdemelné.
MN: Lesz még egy bemutató. Ideje volt a Radnóti után egy újabb Bálint András-estnek, de ez most nem költő, hanem kutya. Miért?
BA: Takarékos előadás készül. Úr és kutya - ez lesz a címe, Deák Krisztina rendezi. Thomas Mann, Homérosz, Kosztolányi, Karinthy, Babits, Tóth Krisztina, Bächer Iván, Virginia Woolf, Márai. Együgyű monológ a kutyaszívről - ez egy Karinthy-vers alcíme. Öregszem, kicsit talán szentimentális is vagyok - de azt gondolom, hogy ez érdekli az embereket. Úgy hiszem, nézni fogják.
MN: Egy új közönség? A kutyások?
BA: Akiknek sok szíve van. Ezt egy olyan bőgős estének képzelem, meg röhögősnek is, persze. Bejön majd velem a kutyám, Romeo a színpadra, ha megéri; februárban lesz tizenöt éves.
MN: Az eddigi estjeiben - Babits, Kosztolányi, Radnóti, Arany - szerepet játszott. Ön volt a költő maga. A Radnóti-estben olykor kilépett belőle: Radnóti volt és Bálint András. És ebben? Ön lesz a kutya gazdája? Bálint András maga?
BA: Egy csokornyakkendős úr a kutyájával. Személyes lesz. Hangos gondolkodás a szeretetről.
