Színház

Jóízlés-diktatúra

Római vakáció

  • Csáki Judit
  • 2013. szeptember 15.

Színház

Itt pihen a gépemben a Római vakáció, William Wyler filmje; várja, hogy megnézzem újra, holott fogalmam sincs, valóban láttam-e valamikor régen Audrey Hepburnt az első komoly filmfőszerepében és a nagy sármőr Gregory Pecket, vagy csak képzelem, hogy láttam, vagy csak azt mondom, hogy láttam, mert mindenki azt mondja.

De az Orlai Produkció Római vakációját tényleg láttam, mégpedig a szentendrei bemutatón (amúgy a Szentendrei Teátrummal és a Fügével koprodukcióban készült). Pelsőczy Réka rendezése finom munka - egyébként is: Pelsőczy rendezéseit ez a bizonyos érzékenység, nem nyomulós, de azért látványos ötletesség és stílusérzék szokta jellemezni, ezt nevezem finomságnak. Filmlegendáról avagy legendás filmről lévén szó az ötlet is elkél, a stílusérzék is; és minden marad a kellemes, kedves, bájos, szellemes tartományon belül. Mondhatnám, hogy tipikus nyáresti előadás, de szerintem jól fog jönni mínusz húszban is.

Nem színházi remake-et látunk, és ha leszámítjuk a plakátot - rajta a film egyik közismert képe, a motoros jelenet, a mi szereplőinkkel persze -, hát nem is nosztalgiaopust. Hanem azt, ahogyan néhány színész egy filmforgatáson a Római vakáción dolgozik, komplett stábbal és Cole Porter-dalokkal körülvéve. Színészek játszanak színészeket, akik hol lelkesen, hol profin, hol megadóan végzik a munkájukat, parányi privát kapcsolati problémákkal körülvéve.

A történet olyan könnyű, mint a hab: Anna hercegnő hivatalos látogatásra érkezik Rómába, és teli a pici cipője az összes protokollal és trónörökösi kötelezettségekkel, lop hát magának egy-két napot, egy amerikai újságíró kíséretében megismeri a várost, és átél néhány kalandot, hogy legyen mire visszagondolnia uralkodói életének unalmas hétköznapjaiban.

És - fölteszem, ez már a rendező és Zöldi Gergely dramaturg bővítménye - a forgatás részleteinek, szerep és szereplő különbségeinek felvillantása ugyancsak belejátszik a történetbe, mármint a rómaiba; nincs ugyan Spanyol lépcső, csak beszélnek róla, de van némi flörtháborúság a rendező és két színésznő közt. Kalmár Bence díszlete sem a Colosseumot mintázza, hanem a forgatást magát, de ebből - mármint a díszletelemek tologatásából - is fakad némi humor. Ahogy abból is, hogy a színészek ugrálnak az első és a második réteg (a forgatás és a film) szerepei között, és vagy elmossák ezek határait, vagy sem.

Jól szórakozunk; és aki tudja, hogy szórakozás címén mit szokás a néző arcába löttyinteni a legtöbb - tényleg: a legtöbb - színházban, az nem lehet ezért elég hálás. Nemcsak az a helyzet ugyanis - ami ebben a bizonyos legtöbb színházban önmagában is megugorhatatlan -, hogy kiváló színészek tisztességesen és tehetségesen eljátsszák a szerepüket, hanem az is, hogy nem esik nehezükre tartani magukat a rendező "ízlésdiktatúrájához". Vagyis ahhoz, hogy egy magabiztos ízlés szervezze össze az alakításokat.

És akkor sok minden belefér: humor, könynyedség leginkább. Tenki Rékáról lehet tudni egy ideje, hogy egész színésznői lényével képes nevettetni, de ahogyan az altatótól elkábult és "maga sem tudja, hol van" kalandokba keveredő Anna hercegnőt játssza, abban még pikáns kis reflektáltság is van, hiszen tudja, milyen szomorú uralkodói sorsa lesz neki... Fekete Ernő oda se hederít Gregory Peckre, de hiszen miért is tenné, amikor akár az Amerikából Rómába katapultált, nagy fogásra éhes újságíró figuráját hozza bármikor könnyedén, akár azt a lenge kis érzelmi érintettséget, amelyet Róma és a bájos-szép lány együtt generálni képes. Meg még azt a parányi öniróniát is, amely az érzelmi fuvallatban a szélgépet is jelzi...

Szikszai Rémusz is belesűrít ezt-azt az amúgy is (jó: nyáriasan) sűrű klisébe: egy kicsi rezonőr, egy kevés paparazzoparódia, no meg a főhős barátja, akinek még pénze is van, bár hogy honnan, az rejtély. Hernádi Judit szerepét - társalkodónő a hercegnő mellett - nemcsak fölnövelték, de a színésznő figurájára szabták: fanyar kommentárjai ott vannak az arcán, akár némi szerelmi csalódásról, akár az ellenkezőjéről, a vetélytárs laza elsöpréséről van szó. Cseh Judit a szerepen belüli szerepben a szerepre áhítozó és azért bármit megtenni képes színésznőt skicceli lendületesen, eggyel hátrébb, vagyis a filmforgatás közegében pedig ugyanennek a karakternek egy realisztikusabb változatát, a rendező kitüntető figyelméért pedálozó színészt. A kitüntető figyelemre hajlana is a Márton András által játszott rendező, de aztán az idősödő férfi józan belátásnak is nevezhető gyávasága mégis régi partnere mellett tartja. Márton is jól bánik mind a rendező figurájának kliséivel, mind a filmbéli szerepeivel.

Nagy Dániel Viktor a kis szerepek színészét játssza, no, de remekül: a fiatal színész helyzetgyakorlatok sorát snitteli, ügyesen, jó ritmusban és mind eszközeiben, mind színészi fantáziában gazdag eszköztárral. Figyelemre méltó jelenlét.

Cole Porter dalai - melléjük Fejes Kitty nem túl megerőltető koreográfiájára kis táncbetétek - emelik a nyáreste hangulatát, de föltehetően azokét is majd, akik a kemény téli szezon közepén ülnek majd be a Belvárosi Színházba. Lehet, hogy köztük leszek.

Szentendre, július 26.

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.