Színház

Nehéz helyzetben van a Vígszínház - akárcsak a többi -, és ez, vagyis a napi ezer néző becsábításának terhe és a pénzhiány immár nemcsak a kommunikációs stratégiára és a PR-ra, hanem a színpadi munkára, vagyis az előadásokra is rányomja a bélyegét. Ha a színház megpróbál ellenállni a kommercializálódásnak, menthetetlenül elbukik, az ugyanis régen nem kérdés, hogy áru-e a kultúra. A minőséget föladni nem hajlandó társulatok számára legföljebb az a kérdés, hogy milyen "vivőanyaggal" lehet azt kelendővé tenni.

Pedagógia és társadalmi felelősségvállalás, esztétikai kísérletezés, közönségnevelés és anyagi lehetőség - az iskolában játszott színház mindegyikről szól. A kortárs színház egyik legizgalmasabb, ám belső feszültségekkel terhelt új irányzatának első seregszemléjén jártunk.

Régóta nem jutottam el egy jóféle TÁP-estére, pedig valahányszor megkapom a felszólító sms-t ("ne gyere, rossz lesz és hosszú!"), vágyakozás támad bennem egy garantáltan kellemes este és e sajátos műfaj iránt: színház a színházról, játék a játékról, gyerünk, toljuk, ami a csövön kifér, meg még ami nem fér ki, azt is.

A színpadkép már az első pillanatban ígéretes - aztán szerencsére nem ezt az ígéretet váltják be. Az első jelenet első részében ugyanis János király ül velünk szemben a trónon, rajta palást, alatta jól látszik a sötét öltöny s a kék nyakkendő, kezében jogar és országalma, és úgy mosolyog, hosszan ráadásul, hogy rögvest előhívja bennünk az azonosítási reflexet: tudjuk, ki ő, naná. Nevetünk engedelmesen, jó közönség vagyunk.

Tíz éve a Radnóti Színház társulatának tagja, Jászai-díjas. A Radnóti majdnem minden előadásában szerepel. A Prah férfi főszereplője, a Főfőnök meglepetésembere kedélyes, de nem szószátyár típus.

Nincs pénz - ez a vezérszólama az alábbi beszélgetésnek. Mindazonáltal Csomós Miklós főpolgármester-helyettes szavaiból az is kiderül, hogy a szűkös határok közt az önkormányzat igyekszik a minőség pártját fogni, ahol teheti.

Most éppen csönd van, vagyis minden megy a maga útján: Alföldi Róbert sajtótájékoztatón jelentette be a Nemzeti Színház következő évadjának programját. Szándék és igény volna ugyan a kirúgására, de egyelőre sem közepesen szalonképes megoldás, sem közepesen kényelmes utódjelölt nincsen.

Mióta a Cabaret konferansziéjaként mindenkit levesz a lábáról, már nem csak a Katona József Színház törzsközönsége ámuldozhat a képességein. A Centrál Színház musicalje mellett a kis szerepekben rejlő nagy lehetőségekről, a beskatulyázásról és az önkontroll ki-be kapcsolásáról is beszélgettünk.

Nigel Charnock, a fizikai színház egyik legnagyobb alakja, a világhírű DV8 Fizikai Színház alapító tagja a Forte Társulattal készít előadást Revolution címmel. Benne Petőfi, József Attila, 56 és minden, ami forradalom.

Már egyetemistaként főszerepet játszott a Katonában, majd az Örkényben. Volt a Krétakör tagja, osztálytársaival megalapította a KoMa Társulatot, végül csaknem négy éve Egerben kötött ki - hamarosan innen is továbbmegy. Az utolsó POSZT-on ő lett a legjobb 30 évnél fiatalabb színész, a Színikritikusok Céhe pedig a legígéretesebb pályakezdőnek választotta.

Zsótér Sándornál mindig mindenre figyelni kell; most például arra, hogy milyen barátságosan, közvetlenül tessékel be bennünket, nagyjából húsz-huszonöt nézőt az elhagyott lakásba. Illetve hát nem is elhagyott, hanem színház céljára birtokba vett lakás ez, amolyan lakáskollégium a színművészetis egyetemistáknak - és miközben Zsótér székeket igazgat, padot tologat, segédkezik az elhelyezkedésben, máris itt vagyunk a harmadik birodalomban, mely államformáját tekintve momentán köztársaság, ez azonban ne csábítson könnyelműsködésre, óvatlan magabiztoskodásra senkit.

Továbbra is bizonytalan, kit és milyen módon fognak kinevezni a Műcsarnok vezetőjének, az azonban nyilvánvaló, hogy a kultúrharc frontjai a Fideszen belül húzódnak.

Az operaház körüli állandó botrányok a személyi ellentéteken, művészi rivalizáláson és politikai machinációkon túl olyan megoldatlan problémákból is fakadnak, amelyeket még a Kádár-rendszerből örökölt az intézmény.