Színház

Bölcs és megvesztegetően bájos férfiú volt. A bölcsesség már jóval az aggkor előtt társául szegődött, a férfibáj pedig még pár éve is ott játszott ábrándos tekintetében. Tudatosan kerülte a színészfejedelem szerepét, noha talán csak rajta múlt, hogy érvényesítse megalapozott trónigényét. Ám Kállai Ferenc inkább megmaradt szeretetreméltóan hétköznapias, póztalanságával hódító nagy színésznek.

A Katona József Színház hírnevét 15 éve öregbítő művésszel igen mozgalmas évadjának utolsó előadása, a Persona vége után pár órával találkoztunk - de önálló estjéről, a negatív karakterek sajátosságairól és a rendezéstől való félelemről is beszélgettünk vele.

"Az előadás dalait Varró Dániel friss, zseniális fordításában hallhatja a közönség" - tán restellni kéne a dolgot, de mi tagadás, számunkra ez a reklámízű mondat körvonalazta a Szegedi Szabadtéri Játékokon ígérkező My Fair Lady leginkább reményteljes mozzanatát.

"Csak tíz év múlva ne ez a dal legyen", énekelték a kaposvári színinövendékek a 10. Pécsi Országos Színházi Találkozó gálaműsorának fináléjában, közvetlenül azután, hogy Páva Zsolt, a város polgármestere rövid beszédben megerősítette, hogy a város és a színházi fesztivál kapcsolata remek, POSZT pedig lesz, egy év múlva meg tíz év múlva is. A kérdés csak az: hogyan? (A "mibőlt" ne firtassuk most, valahonnan mindig kerül elég pénz rá, ha esik, ha fúj, ha árvíz.)

Ha egy színésznek álomévadot kellene terveznie, ilyet képzelne. Eljátszotta Lear királyt, főszerepet az Ármány és szerelemben, Lekenczey Mukit az Úri muriban, ősszel mutatják be a Serban rendezte Három nővért, amiben ő Kuligin, és most az Esőember premierje közelít... Mégis, legtöbbet a szorongásairól beszéltünk.

Szoktam néha kapni egy sms-t: holnap este (késő este) előadás lesz itt és itt, újabban a Trafóban, ezt és ezt játsszuk, de ne gyere el, mert rossz lesz, vagy mert úgysem férsz be, vagy mert halálra fogod unni magad. Így értesít (több százunkat, fölteszem) a TÁP Színház arról, hogy megint csinált valamit.

Évszázaddal ezelőtt kezdődött meg egy Pécs melletti bányában egy titokzatos, "transzhumán" gép felépítése, amely azonban öntudatra ébredt, és elkezdett beépülni a város lakóinak tudatába. A gépet építő Utópia Kollégium tagjainak leszármazottai most érezték megfelelőnek az időt arra, hogy megkíséreljék kilökni a kollektív tudatból a gépet, mégpedig "kritikus mennyiségű kreativitás" latba vetésével - ez Schilling Árpád helyspecifikus performanszának a lényege.

Ez a darab, a Kézimunka egyáltalán nem mostanában íródott, a cigánygyilkosságok szörnyű éveiben, hanem tizennégy évvel ezelőtt, 1996-ban. És nem itt, hanem Ausztriában, ahol egy évvel korábban megöltek egy bombával négy fiatal romát. Fifikás gyilkosság volt: egy táblára ráírták, hogy "Romák, vissza Indiába!" - "maga a tökély, nem lehet elvenni belőle, nem lehet hozzátenni, ki írhatta vajon?" -, és amikor ők négyen nekiálltak leszerelni ezt a táblát, az aljába rejtett bombaszerkezet fölrobbant.

Miközben nincsen énnekem bátorságom ahhoz, hogy szembeforduljak a gránitkeménységű állítással, mely szerint Shakespeare Lear királya úgy hibátlan és gyöngyszem, ahogy van, halkan megjegyzem, hogy a dráma elejének lélektani bakugrásával minden előadás megküzd. Lear király ugyanis úgy darabolja föl és osztogatja szét birodalmát és királyságát, hogy a legcsekélyebb mértékben sem ismeri saját nagykorú gyermekeit, ráadásul nem veszi észre a hízelgést, hazugságot sem. (Amúgy Gloucester is így van ezzel - a birodalmat és koronát leszámítva.)

A hányatott sorsú Pesti Magyar Színház újabb állomáshoz érkezett: új igazgatója, Őze Áron színész, aki 19 éve a társulat tagja, nem békés folytatást ígér, hanem átszervezést, a pazarlás és ésszerűtlen működés gyors felszámolását, új repertoárt. Szakítás a múlttal - irány a jövő. Sokaknak fájni fog.

Az 1990-es marosvásárhelyi "fekete március" a román-magyar viszony mélypontja; a traumát máig nem dolgozta fel közösen a két együtt élő közösség. Erre a hiányra reflektál a 20/20 című előadás, a 33 éves bukaresti Gianina Carbunariu alkotása. Az öt román és a marosvásárhelyi Yorick Stúdió öt magyar színészével létrehozott kétnyelvű előadás a debreceni Deszka Fesztivál fontos eseménye volt.

Viszonylag gyorsan, mintegy két év alatt eljutott Pedro Almodóvar talán legsikeresebb filmjének, a Mindent anyámról című mozinak a színpadi adaptációja a londoni West Endről a Pesti Színházba. Samuel Adamson, a színházi változat szerzője ügyes fickó; gyorsan rájött, hogy összehasonlíthatatlanul nagyobb karrierre számíthat az adaptációkból, mint saját darabjaiból, és rutinos adapterré vált. A két mérsékelt fogadtatású saját darab után rögvest a tutiba nyúlt: Ibsen és Csehov színdarabjait adaptálta egy másik színpadra. Ha túltesszük magunkat a kezdő és legfontosabb kérdésen - hogy ugyanis miért és mi végre -, be kell látnunk a döntés bölcsességét: a jó névnél nincs jobb.

2008-ban végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, azóta a Katona József Színház társulatának tagja. 2009-ben Gorkij Barbárokja után megkapta a színikritikusok legígéretesebb pályakezdőnek járó díját, a POSZT-on pedig a legjobb 30 év alatti színésznőnek járó díjat. Február vége óta Weöres Sándor A kétfejű fenevadjában játszik a Katonában.