Színház - Vak, világtalan - Shakespeare: Lear király

  • Csáki Judit
  • 2010. április 8.

Színház

Miközben nincsen énnekem bátorságom ahhoz, hogy szembeforduljak a gránitkeménységű állítással, mely szerint Shakespeare Lear királya úgy hibátlan és gyöngyszem, ahogy van, halkan megjegyzem, hogy a dráma elejének lélektani bakugrásával minden előadás megküzd. Lear király ugyanis úgy darabolja föl és osztogatja szét birodalmát és királyságát, hogy a legcsekélyebb mértékben sem ismeri saját nagykorú gyermekeit, ráadásul nem veszi észre a hízelgést, hazugságot sem. (Amúgy Gloucester is így van ezzel - a birodalmat és koronát leszámítva.)

Gothár Péter rendezése expresszív látvánnyal indul: énekszó és röpke fogadás után Kulka János Learje önmaga szobraként tűnik föl - piedesztál, esküre emelt kéz, páncél, korona, kard. Aztán leszáll a földre, mindent eldobál, és mosolyogva lát hozzá a birtokdaraboláshoz. Narcisztikus pasas. Így például érthető, amit művel: csak önmaga érdekli. (Mit eszik rajta Kent? Rejtély.) Aztán nagy leckét kap az élettől. Kinyílik a szeme, megérti, beleöregszik, belehal. Erről szól a Nemzeti Színház új Lear király-előadása.

Amelyhez új fordítás készült; Varró Dániel munkájában sok figyelemre méltó részlet van, nyelvi poén, trágárság és hétköznapinak hallott "rontottság" - összességében igen föltűnő alkotás. "Baromság, amit teszel" - mondja Kent Learnek mindjárt az elején Cordelia kitagadásáról, és ez a semleges mondat épp a kollokviális súlytalanság révén válik feltűnővé: nem ilyesmit szoktunk mindközönségesen baromságnak nevezni. Ez a mondat "alulról" üti a fülünket, de sokkal gyakoribb a "felülről" ütés: amikor a szöveg a szituáció vagy a figura elé nyomul. "Szépíts beszédeden, vagy belerondítasz jövődbe", ezt is Lear mondja Cordeliának; az ellentét kiemelése érdekében mesterkélt szójáték föltűnőbb, mint amire utal. A legnagyobb gond Varró szövegével (melyből az amúgy létező "vörönty" szót a zabira tán Vörösmarty is megirigyelhetné), hogy közege, húsa, teste nincsen: válogatatlan (szó)fordulatok és poénok sorjáznak.

Lassan épülő-táguló világra látunk rá Gothár Learjében: ez a világ persze éppen szűkül és bomlik, mind szélesebben, elsöprőbben és látványosabban (a díszletet is a rendező tervezte). Kulka János Learje sértődős, hiú és vak önmagától gyorsan elszakad, és miközben mind mélyebbre süllyed élete poklában, mind magasabbra jut önnön emberségében. Kulka az előadásban egyre jobb, mert a játéka is mélyül: az egyszerűség, a csöndesség a legerősebb eszközei, ezek pedig legbelülről jövő erős támasztékok.

Gálffi László Gloucester-alakítása hasonló utat jár be: megrendülésében és vakságában válik naggyá és éleslátóvá. Az élet teljes vertikális dimenziója megadatik neki is, mire meghal - Gálffi finom játéka szintén az előadás második felére teljesedik ki.

Kent figurájában Znamenák István egy igazi bohócot állít Bodrogi Gyula slemil bolondja mellé - Znamenák a kiemelt pillanatokban súlyosan komor, köztük pedig a hűséges odaadást, őszinte féltést és persze a bohócos rejtőzködést, a reflektált, életmentő fanyar viccelést hozza. Kentet eddig nem ilyennek ismertük, de tetszik.

Makranczi Zalán jó fiú Edgarja és Rába Roland rossz fiú Edmundja szintén a helyén van; perfekt, tudatos játékuk nem tör megrendítésre. Amiként a többi, pontosan kigondolt figura is a dolgát teszi, és legföljebb egy-egy pillanat adatik nekik kilépni a szigorú keretek közül, amelyek a szeretetet és szeretethiányt, az emberség tetejét és alját foglalják magukba.

A Lear szereplőinek legtöbbje akarni tud, szeretni nemigen. Ezért aztán fontosak az ellenpontok: Makranczi Edgarjának gyöngédsége Rába metsző számításával szemben; Mészáros Piroska Cordeliájának tehetetlen-természetes szeretete két nővérének különb-különb önzésével szemben (Schell Judit a lazább, hisz' többnyire győztes Regant játszik, Nagy Mari szikárabb, mert Goneriljében a boldogtalanság fészkel). A férjek is másként viszonyulnak asszonyukhoz: Cornwall (Alföldi Róbert) az úr a házban, Alban (Marton Róbert) fokozatosan leli föl magában a "besokallást".

Gothár Péter rengeteg effekttel támogatja meg az előadást - ezekből kevesebb is elég lenne: a Bolond ernyővel száll ki a játékból és a darabból - ez szép, de fölösleges; a kétoldalt nyitott házfalra emlékeztető díszlet, melynek dobozkáiban a családok laknak, a második részre elveszíti funkcióját - ezért meg kár. Az erdei kunyhóban igazi rántotta sül, melynek illata belengi a színház nézőterét; az eső gondosan kimért foltokban csöpög alá; Edgar "fecskéje" enyhén szólva bizarr. Az ölések-halások brutális képeket öltenek - csak Lear és Gloucester kivétel: nekik szép halál adatik -, amúgy meg erősen dolgozik a Nemzeti agyafúrt színpadtechnikája. És vannak még maszkok is, meg csatajelenet - veszélyeztetik a lényeget.

De nem fedik el. Nehéz, olykor döcögős, de súlyos és formátumos előadás a Lear király. Beszél a vakságról, a rosszul szeretésről, a szeretethiányról; a magányról, az otthontalanságról. A téblábolós-töprengős gondolatokat néhány igazán nagy ívű alakítás, szép színészi belemerülés tolmácsolja. Hogy aztán Lear rossz emberismerete-e a tragikus vétség, vagy önnön hübrisze - ennek eldöntése otthonra marad. Ha fontos egyáltalán.

Nemzeti Színház, március 20. (Budapesti Tavaszi Fesztivál)

Figyelmébe ajánljuk

Fiúk a barakkból

Andy Parker sorozata sokáig megtéveszt a cukiságával, és csak lassan virrad a nézőre, hogy más üzenet rejlik itt. Az érzékeny és nagyon is meleg Cameron Cope (a valós koránál jóval hamvasabbnak és naivabbnak tetsző Miles Heizer) rejtélyes indíttatásból úgy dönt, hogy nehéz természetű édesanyját azzal tudná a legjobban kiborítani, ha csatlakozna a tengerészgyalogsághoz.

Szellemes

Ifj. Vidnyánszky Attila „saját” Hamletjének színpadra állításához tett vállalásaiból akár már egy is túl nagynak tűnhet. Nemcsak a darab címe változott meg: az „és a többi, néma csend” válik a rendezői elképzelés alfájává és ómegájává is.

Lehetnénk jobban is

Ismerjük a híres idézetet, amelyben Rousseau a polgári társadalom megteremtését az első emberhez köti, aki „bekerített egy földdarabot és azt találta mondani: ez az enyém, s oly együgyű emberekre akadt, akik ezt el is hitték neki”.

„Ők nem láthatatlanok”

A Pirkadatig című krimiért 2023-ban elnyerte a legjobb mellékszereplőnek járó Ezüst Medvét. Transz színésznőként aktívan kiáll a transz emberek jogaiért és láthatóságáért – minderről és persze Tom Tykwer új filmjéről, A fényről is kérdeztük őt, amelynek mellékszereplőjeként a Szemrevaló Filmfesztiválra érkezett Budapestre.

„Ez az identitásom része”

Megfeszített erővel vett részt az emberkereskedelem elleni küzdelemben, védett házakat vezetett, kimenekítésekben működött közre. A saját egészsége érdekében hátrébb lépett, de továbbra is dolgozik.

Vaskézzel

Az okozott kár értéke a nyomozás során még a tízszerese volt a vádiratban szereplő 6 millió forintnak. Az előkészítő ülés lehetőséget teremtett volna arra, hogy a szennyest ne teregessék ki, aztán minden másként alakult.