Színház

Spiró György: Koccanás

  • - ki -
  • 2012. július 22.

Színház

Spiró György Koccanás című darabja igazi Zeitstück - akként is mutatta be a Katona, majd' tíz éve. Zeitstück esetében súlyos kérdés, vajon tud-e történelmi darabbá válni - avagy kiderül, hogy a "Zeit" időben jól kiterjed, mert a helyzet nem változik, vagyis marad kortárs jelenség. Vagy: egyik sem, mert az a Zeit már nem ez a Zeit.

Nos, az elmúlt évtizedben fölgyorsult a "Zeit". Ezért aztán az a kérdés vetődik föl a nyíregyházi színház előadása kapcsán, hogy vajon mi történne manapság, ha egy kereszteződésben összekoccanna jó néhány autó, megakadályozván a többiek közlekedését. Vagyis megáll a forgalom és az idő is. Lehetséges-e, hogy a kezdeti indulatfröccsenések után hamarosan érdeklődés támad a továbbmozgásukban akadályozottak közt, és amúgy ráérősen beszélgetni kezdenek egymással, sőt némi vonzalom esélye is dereng a láthatáron?

Gondolom, világos: nem a rögvalóságot kérem számon Spiró drámáján, hanem az időszerűséget, vagyis a hitelességet a nyíregyházi előadáson. Tasnádi Csaba rendező feldúsította a darabot a Csókolom zenekar számaival, elbrechtiesítette a szereplők énekeltetésével, ezzel kiemelve néhány képet a számos egykori pillanatfelvétel közül.

A színészek szépen teljesítenek; ráerősítenek a szórakoztató vonulatra - és tényleg: ez ma már leginkább szórakoztató. Ha eszünkbe jut - és eszünkbe jut -, micsoda nyelvi fordulatok és fizikai atrocitások pörögnének előttünk, ha valóban a máról szólna ez az előadás, legföljebb a hiányérzetünk erősödik. Hol a baseballütő, hol a mindennapi gyűlöletbeszéd, hol a rohanvást szikrázó gyújtózsinór? Spiró Zeitstückjei ugyanis bizonyos értelemben haladnak az idővel: mutatis mutandis kellene bánni velük. Belenyúlni bátran, esetleg az író segítségével - vagy megvárni, amíg a (magyar) történelem kereke visszaforog oda, ahol jártunk már egyszer: a kiábrándító és békés szatírába.

Móricz Zsigmond Színház, POSZT, június 9.

Figyelmébe ajánljuk

Aki úton van

Amikor 2021 nyarán megjelent Holi, azaz Hegyi Olivér első lemeze, sokan egy újabb izgalmas hazai rapkarrier kezdetét látták az anyagban.

A franciák megértették

Ritkán halljuk az isteneket énekelni. Néhanapján azonban zongoráznak, szájharmonikáznak és még gitároznak is. Legutóbb Párizs elővárosában, Boulogne-Billancourt-ban, a Szajna partján álló La Seine Musicale kulturális központban történt ilyen csoda.

Hitler fürdőkádjában

Lee Miller a múlt század húszas–harmincas éveinek bevállalós top divatmodellje volt, igazi címlaplány, de festette Picasso, fotózta és filmezte Man Ray, utóbbi élt is vele, és mentorálta mint fotóművészt.

Csaló napfény

Igaz, hamis, tény, vélemény, valóság és fikció. Ilyen és ehhez hasonló címkéket sietünk felnyalni a ránk zúduló információhalom darabjaira, hogy a kontroll, a rend illúziójával nyugtassuk magunkat és ne kelljen szembesülnünk vele, hogy nem létezik bizonyosság, csak kellően szűkre húzott nézőpont.

 

Gyilkosok szemlélője

A két évtizede elhunyt Roberto Bolaño minden egyes műve a költészet, a politika és a vadállati kegyetlenség együtthatásairól szól, az író regényeiben és elbeszéléseiben vissza-visszatérő karakterekkel, a költészet és a világ allegorikus megfeleltetésével olyan erős atmoszférát teremt, amelyből akkor sem akarunk kilépni, ha az hideg és szenvtelen.

Hús, kék vér, intrika

A folyamatosan az anyagi ellehetetlenülés rémével küszködő Stúdió K Színház jobbnál jobb előadásokkal áll elő. Az előző évadban a Prudencia Hart különös kivetkezése hódította meg a nézőket és a kritikusokat (el is nyerte a darab a legjobb független előadás díját), most pedig itt van ez a remek Stuart Mária. (A konklúzió persze nem az, hogy lám, minek a pénz, ha a függetlenek így is egész jól elműködnek, hiszen látható a társulatok fogyatkozásán, hogy mindez erőn túli áldozatokkal jár, és csak ideig-óráig lehetséges ilyen keretek között működni.)

Ide? Hová?

Magyarországon úgy megy, hogy négy­évente kijön a felcsúti jóember a sikoltozó övéi elé, és bemondja, hogy ő a Holdról is látszik.