Nos, az elmúlt évtizedben fölgyorsult a "Zeit". Ezért aztán az a kérdés vetődik föl a nyíregyházi színház előadása kapcsán, hogy vajon mi történne manapság, ha egy kereszteződésben összekoccanna jó néhány autó, megakadályozván a többiek közlekedését. Vagyis megáll a forgalom és az idő is. Lehetséges-e, hogy a kezdeti indulatfröccsenések után hamarosan érdeklődés támad a továbbmozgásukban akadályozottak közt, és amúgy ráérősen beszélgetni kezdenek egymással, sőt némi vonzalom esélye is dereng a láthatáron?
Gondolom, világos: nem a rögvalóságot kérem számon Spiró drámáján, hanem az időszerűséget, vagyis a hitelességet a nyíregyházi előadáson. Tasnádi Csaba rendező feldúsította a darabot a Csókolom zenekar számaival, elbrechtiesítette a szereplők énekeltetésével, ezzel kiemelve néhány képet a számos egykori pillanatfelvétel közül.
A színészek szépen teljesítenek; ráerősítenek a szórakoztató vonulatra - és tényleg: ez ma már leginkább szórakoztató. Ha eszünkbe jut - és eszünkbe jut -, micsoda nyelvi fordulatok és fizikai atrocitások pörögnének előttünk, ha valóban a máról szólna ez az előadás, legföljebb a hiányérzetünk erősödik. Hol a baseballütő, hol a mindennapi gyűlöletbeszéd, hol a rohanvást szikrázó gyújtózsinór? Spiró Zeitstückjei ugyanis bizonyos értelemben haladnak az idővel: mutatis mutandis kellene bánni velük. Belenyúlni bátran, esetleg az író segítségével - vagy megvárni, amíg a (magyar) történelem kereke visszaforog oda, ahol jártunk már egyszer: a kiábrándító és békés szatírába.
Móricz Zsigmond Színház, POSZT, június 9.
