Színház

Az új világ és a régi értékek közötti válság parabolájának szánta Csehov a Meggyeskertet, amelyet Silviu Purca˘rete állított színpadra a Nemzetiben. Az idei MITEM-en is látható lesz.

A miniszter haragja dominóeffektusként söpör végig a társadalmi ranglétra legtetejéről a legaljáig. Az egész előadás ilyen: végignézzük, ahogy a szépen sorba állított elemek kidőlnek, és ennyi.

A Katona József Színház vezető színészével sikerült és kevésbé sikerült Csehov-alakításairól, a színházba begyűrűző politikáról, Andy Vajna tevékenységéről és Máté Gábor naplóiról is beszélgettünk.

Színházat gyakorlatilag bárhol lehet csinálni: láttam már előadást villamoson, átépítésre váró zsinagógában, plázában, fitneszteremben, a kőbányai pincerendszerben, múzeumban, kocsmában… És persze lakásban, ami külön műfaj a helyspecifikus színházon belül.

Amíg színház lesz, addig Ibsennek is lesznek rajongói. Nagyszerűsége, amely inkább egy regényíró csodája, vitathatatlan. Holott csak drámát írt. Múlhatatlan sikerének és színpadi kudarcainak is kulcsa az epikusság: hogy hősei a múltból hozott eseményekbe beleragadva, a jelenben eseménytelenül élnek. Ez a drámai formák felbomlását előlegezi, ugyanakkor azt a csodás lehetőséget, hogy nagy emberi történeteket meséljen el. Ezekre mindig kíváncsi lesz a néző.

Az elismerést az Örkény Színház színművésze a színházi világnapon vehette át.

A kormány létbizonytalanságba taszította a színházakat, és azóta is csak ígérget. Tarlós István örül, Fekete Péter gyanúsan hallgat, s úgy fest, hogy legrosszabbul a függetlenek járhatnak. És persze a közönség.

Az a jó, ha belehalok – vallja a színházról Harsányi Attila, aki Radnóti-estjét mázsás zsákkal a hátán szavalná el. A Cyrano premierjére készülő miskolci színésszel hétköznapi fasizmusairól és a Harcosok klubjából levezetett színházeszményéről is beszélgettünk.

Vak komondorokról, a Megáll az időről és a túlkoros színigazgatókról is beszélgettünk.