Vidnyánszky Attila hamisan sugalmazta, hogy Bagossy László az SZFE modellváltási időszakában folytatott vele informális háttérbeszélgetéseket

  • narancs.hu
  • 2020. július 4.

Színház

Mert az a találkozó másfél éve volt még a tao megszüntetése miatt.

Pénteken megszavazta a parlament, vagyis a Fidesz-KDNP, mint kétharmad a Színház- és Filmművészeti Egyetem átalakításáról szóló törvényt, mellyel megszűnhet az intézmény függetlensége. A törvényjavaslat benyújtása és megszavazása közötti időben számos művész állt ki az intézmény függetlensége mellett, de megnyilvánult a Fidesz-barát kultúrkör is. Vidnyánszky Attila is színt vallott, elismerte, hogy nem véletlenül emlegetik a nevét, mint a leendő alapítvány kuratórium tagja vagy vezetője. Úgy fogalmazott, „valóban megszólítottak ez ügyben".

Ám Vidnyánszky legutóbbi nyilatkozatában érdekes módon úgy fogalmazott, azt sejtette, mintha az SZFE legutóbbi rektorválasztásának másik jelöltjével, Bagossy Lászlóval egyébként nem csak, hogy szimpatizálna – akit nyitottabbnak és progresszívebb gondolkodásúnak tart, mint a megválasztott Upor Lászlót –, de még eszmecserét is folytattak volna,. Érdekes kijelentés volt, mondhatni, de ahogy Vidnyánszky egyéb közléseit is kénytelenek voltak az ügyben rendre cáfolni az érintettek, úgy ezt Bagossy sem úszta meg.

Közleményében Bagossy László tisztázza, hogy Vidnyánszkyval nem most az SZFE átalakítása miatt találkozott (ráadásul nem is egyedül), hanem vagy másfél éve, még a tao megszüntetése miatt, hogy az egyetem játszóhelyei részesülhessenek az úgynevezett kompenzációból. Megpróbálta kijátszani a korábbi rektorjelölteket egymás ellen, vagy csak zavart akart kelteni, miszerint, van ám olyan ember, aki szerinte megfelelő vezetője lehetne az egyetemnek. Nem jött össze... Az SZFE intézetvezetője a Magyar Teátrumi Társaság elnökének rektorválasztásról alkotott véleményét tendenciózusnak, manipulatívnak és leegyszerűsítőnek találja, azokkal nem ért egyet, a rektorválasztás eredményének megkérdőjelezését pedig visszautasítja.

Alább a közleményt teljes terjedelmében, változtatás nélkül közöljük.

 

Bagossy László, az SZFE Színházművészeti intézetvezetőjének közleménye

Az elmúlt napokban Vidnyánszky Attila többször is véleményt nyilvánított az SZFE rektori pályázataival kapcsolatban, progresszívnek nevezve a dolgozatomat és maradinak Upor Lászlóét. Ennek kapcsán azt is nyilatkozta, hogy „nemrég találkozott velem”, továbbá, hogy ezen a találkozón magam is az SZFE „zártságáról” beszéltem, amivel azt a látszatot keltette, mintha a modellváltás időszakában és annak apropóján folytattam volna vele informális háttérbeszélgetéseket.

Az igazság ezzel szemben az, hogy találkozónk másfél évvel ezelőtt történt, és nem a mostani botrány, hanem egy másik, a TAO megszüntetésének botránya volt az ok. Az eszmecsere nem négyszemközt zajlott: jelen volt az SZFE kancellárja és Kéri Kitty, a Kaposvári Egyetem intézetvezetője is. Szerettem volna, ha közös stratégiát képviselünk annak érdekében, hogy egyetemi játszóhelyeink, mint az Ódry Színpad, részesüljenek a kieső TAO-pénzek kompenzálására létrehozott pénzügyi alapból. Tárgyalásunknak nem volt eredménye, az SZFE egyetlen fillér kompenzációt sem kapott, pályázatainkat az EMMI egytől-egyig elutasította.

Ami a rektori dolgozatokat illeti: azokat a választás demokratikus processzusának szellemében nyilvánossá tettük, így bárki számára megnyílt a lehetőség, hogy véleményt formáljon róluk, és hogy véleményét összevethesse a mások véleményével. Vidnyánszky Attila megállapításainak igazságát is mérlegre teheti bárki, aki veszi hozzá a fáradságot. A magam részéről ezeket a megállapításokat tendenciózusnak, manipulatívnak és leegyszerűsítőnek találom, azokkal nem értek egyet, a rektorválasztás eredményének megkérdőjelezését visszautasítom.

Budapest, 2020. 07.03.

Bagossy László intézetvezető Színház- és Filmművészeti Egyetem

Figyelmébe ajánljuk

Testvér testvért

  • - turcsányi -

A hely és az idő mindent meghatároz: Szilézia fővárosában járunk, 1936-ban; történetünk két héttel a berlini olimpia előtt indul és a megnyitó napjáig tart.

Vadmacskák

  • SzSz

Kevés kellemetlenebb dolog létezik annál, mint amikor egy kapcsolatban a vágyottnál eggyel többen vannak – persze, a félrelépéseket, kettős életeket és házasságszédelgőket jól ismerjük, ha az elmúlt években feleannyi sorozat készült volna ezekből, akkor is kitehetnénk a „túltermelés” táblát.

Fiúk az úton

Stephen King mindössze 19 éves volt, amikor 1967-ben papírra vetette A hosszú menetelést. A sorshúzásos alapon kiválogatott és a gazdagság és dicsőség ígéretével halálba hajszolt fiatalemberek története jól illeszkedett a vietnámi háború vetette hosszú árnyékhoz.

Bálványok és árnyékok

Egyszerre volt festő, díszlet- és jelmeztervező, költő és performer El Kazovszkij (1948–2008), a rendszerváltás előtti és utáni évtizedek kimagasló figuratív képzőművésze, akinek a hátrahagyott életműve nem süllyedt el, a „Kazo-kultusz” ma is él.