Vidnyányszky: Várom Pintér Bélától az előadást Kálmán Olga tanácsadói szerződéséről

  • narancs.hu
  • 2020. február 3.

Színház

A Nemzeti Színház igazgatója szerint a független színházakat Soros György támogatja, és cserébe azt várja, hogy tüntessenek a kormány ellen.

Interjút adott a Népszavának Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatója, amelyben többek között arról beszélt, hogy a független színházakat Soros György támogatja.

Vidnyányszky a független színnházak támogatásáról azt mondta, szerinte maguknak a függetleneknek kellene döntenie arról, hogy kinek jár támogatás és mennyi, majd a független színházi támogatások elvételéről azt mondta, ez bonyolultabb kérdés, "amióta Soros György újra támogatja ezt a szférát".

"Ha valós párbeszédet akarunk és konstruktív jövőépítést, akkor Soroshoz fordulni óriási hiba, mert azt hiszem, nem tévedek, ha azt gondolom: Soros úgy ad pénzt, hogy azért kér valamit cserébe. (...) Például azt, hogy tüntetést szervezzenek."

Vidnyánszky szerint azzal, hogy "egy bizonyos kört újra támogat Soros György, akinek határozott politikai víziója és pénze és van, a támogatottakat saját politikai játszmájának a szereplőivé tette". Hozzátette, meg lehet köszönni a Nyílt Társadalom Alapítványnak, hogy beszáll a kultúra támogatásába, de annyival csökkenteni is lehet az érintett intézmények állami támogatását.

A Nemzeti igazgatója Pintér Bélának is odaszúrt, amikor azt mondta:

"Várom is Bélától azt az előadást, amelynek témája Kálmán Olga tanácsadói szerződése. Ahogy vártam a Bajnai és a libák előadást, vagy a Gyurcsány szemkilövetős drámát. A kritikus gondolkodásmód a függetlenek részéről kizárólag a konzervatív gondolat felé nyilvánul meg."

Vidnyánszky az interjúban a Katona József Színház "zaklatószínháznak" nevezéséről azt mondta, "voltak mondatok, amelyeknek nem kellett volna elhangozniuk", de ha nem szól bele a politika, akkor eltusolják az ügyet.

Emellett Karácsony Gergely budapesti főpolgármestert is bírálta, mondván eddig csak "érvénytelenítette a Szabad Tér Színház pályázatát, fenyegető üzentet küldött Dörner Györgynek és beültette Vásárhelyi Máriát a József Attila Színház felügyelőbizottságába. Ez utóbbi otromba provokáció, és a többi sem illik egy demokratikus városvezetőhöz".

Vidnyánszky a múlt héten a Pesti Hírlapnak adott interjút, ahol szintén bírálta a decemberi tüntetés résztvevőit.

Vidnyánszky Attila a védelmébe vette Eszenyi Enikőt

"Nézzék meg, mit művelt a liberális sajtó Eszenyi Enikővel!" - mondta a Nemzeti igazgatója egy interjúban. Nem szakmai tüntetés volt a színháztörvénnyel kapcsolatos decemberi Madách téri demonstráció - mondta Vidnyászky Attila, a Nemzeti Színház igazgatója a Pesti Hírlapnak adott interjújában.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.