Színház

Hosszú bizonytalanság és pénztelenség után a napokban bejelentették: a városi önkormányzat átveszi az év eleje óta már nem a megyéhez tartozó nyíregyházi színházat. Az idáig vezető útról, a színház arculatáról, a kevésbé kísérletező következő évadról és a ruhatárban panaszkodó nézőkről beszélgettünk az igazgatóval.

Az öt év legyen korszakhatár: a megalapítás és beüzemelés véget ért. A KoMa - amely a kezdet kezdetén Garaczi László Plazmájának divat- és (mint utóbb megtudtuk) színházteremtő előadásával kezdte működését, és teremtette meg maroknyi, ám lelkes törzsközönségét - belépett a színházi nagykorúság (bármit is jelentsen ez) korszakába.

A szexuális élet humorát mindenkor széles körű, ámbár nyilvánosan azért sokszor röstellt érdeklődés övezte. Kabarékban, mulatókban vagy zengerájokban megénekelni e témakört egyszerre számított sikamlós és hálás feladatnak.

Mivel az igazgatói posztot elnyerő Bozsik Yvette visszalépett, május elején új pályázatot írtak ki a Trafó vezetésére. Az intézményt alapító és 13 éve vezető szakember nem pályázik, harminc év után - legalábbis időlegesen - otthagyja a művészeti életet. Az így lezáruló életműről, a Trafó múltjáról és jövőjéről, a kultúra magyarországi esélyeiről és a vákuumos vécékről beszélgettünk vele.

Három pályázat érkezett be a Trafó ügyvezető igazgatói posztjára a beadási határidőig. Egyik pályázó Nagy József koreográfus, aki már Bozsik pályázatában is felbukkant – majd eltűnt.

Megállás nélkül játszik anyaszínházában, a Nemzetiben: püspök a Náthán gyermekeiben, sírásó a Hamletben, öreg szolga a Három nővérben és nyugalmazott szállítmányozó a Vesztegzár a Grand Hotelben című előadásban. A távolról sem nyugalmazott színész Facebookról és Švejkről, rovásírásról és iPadről.

Szem-száj és az ő ingere, az van a RaM Colosseumban, amely az újlipótvárosiak közösségi terének indult, aztán az Experidance színháza lett, mire fölépült.

Az Emanuel Gat Dance Brilliant Corner című előadásának azok örültek igazán, akik már hiányolták a mankók nélküli, tiszta táncot. Itt nincs történet, nincs mese, sem túlzott jelentőségű jelmezek.

A május 9-10-én a német fővárosban zajlott, illumiNation című happeningben mindenki magát adta: gój motoros a gój motorost, értelmiségi az értelmiségit, jogvédő a jogvédőt. A német zsűri kezdetben értetlenül állt a magyarokat alakító magyarok előtt.

A kérdés az: vajon ettől a kedves nénitől, aki az erdőben hagyott két kisgyereknek enni ad, puha ágyba fekteti őket, helyes kis plüssállatot, macit-nyuszit ajándékoz nekik, és még sok pár cipőt is eléjük terít, hogy húzzák föl meztelen lábukra a nekik tetszőt - szóval hogy tőle el kell-e menekülni, de rögtön. Mögötte is van egy kérdés: vak engedelmesség vagy gondolkodás?

Két idei bemutató, a Protokoll és a Bolha a fülbe apropóján beszélgettünk a Radnóti Színház művészével, aki nem rajong a vicces szerepekért, simán kicselezi a neki nem tetsző rendezői instrukciókat, de arról, hogy mit játszana szívesen, senkinek sem mer beszélni.