Nos, hölgyeim és uraim, akkor énekeljék velem (na, ja, három sör után) és Koncz Zsuzsával, hogy ez az a ház, ahol semmi se' változik, ez az a ház, ahol áll az idő... ez a ház egy olyan pincehelyiség, ami megállna ma is (25 éve is) bárhol Münchenben vagy Prágában (némi szimpatikus, nosztalgiaébresztő kopottsággal, sötétbarna fabútorokkal). Kezdjük (újra) a ház specialitásával, a helyi sörrel, nos, csúszik és jellegzetes. Olyan, mintha Szlovákiában rendelnénk tízfokos cseh sört, enyhén komlóízű, sima, lágy vízből, legminimálisabb szénsavas hatások nélkül - mi szeretjük az ilyet. Van belőle barna is csapolva, meg rigó is (fele ilyen, fele olyan), amit - felteszem, viccesen - rigolettónak hívnak (egy korsó 690, lehet kérni literes "müncheni" krigliben is, de minek).
Az ételválaszték átböngészése előtt komoly időket szentelünk a hely születésnapi ajánlatának, ahol az ünnepelt fogyasztását a kocsmahivatal állja, találgatjuk, hány vendég kell hozzá, vagy mi van, ha egyedül jövök. No, találgassanak maguk is. A megfejtés: két fő (vallják be, többre számítottak).
Aztán, átböngészve végre az étlapot, valamivel több kolbászféleségre számítottunk - "münchenit" találtunk más húsneműkkel együtt egy (müncheni utazás fantázianevű) tálon, magában pedig "nürnbergit", amit ki is próbáltunk, afféle előétel öt darab (egyenként kéthossznyi koktélvirsli méretű), enyhén édeskés fűszerezésű kolbászka (550 Ft), jóízű, ne rontsák el mustárral, ha arra járnak. Vele párhuzamosan lecsúszik egy kukoricakrémleves csípős tortillachipsszel ötszázért, mint afféle műhiba, maradjunk annyiban, hogy krémlevest és bolti dolgokat (chips) továbbra se rendeljen a magyar nyilvános helyen. Ám a továbbiakra semmi panasz, a ropogós malacsült (2700 Ft, de ma éppen beesik a fél áron adott három étel közé - mindennap mást feleznek, nyilván a környéken dolgozó fizetőképes kereslet menzaigényeit kielégítendő) magabiztosan hozza kategóriája sztenderdjét, nemkülönben a gazdagon (szűzérmével, csirkemellel, gombával, baconnel) feljavított tojásrántottára emlékeztető Kaltenberg aprópecsenye vaslapon, sült krumpli kíséretében (1800). A desszertnek kért sztrapacska juhtúróval és szalonnapörccel (1200) tökéletes címere a helynek, jó, de nem isteni, olyan, mint amit egy felvidéki étteremben adnak, de nem olyan, mint amilyet az öreganyám csinál.
Baráti árak, bőséges és stílusos választék, rendes adagok, profi kiszolgálás, semmi feltűnés - a Kaltenberg ékes bizonyítéka annak, hogy mitől szerethető mindennél jobban a tisztes középszer.
