A lényeg, hogy míg a (nem gyorsbüfés) kínai huszonévekkel ezelőtt volt trendicsek, a közelebbi múltban is mindig akadt valami a nagyvilágból, ami megbolondította a hazai fogyasztókat. E tekintetben az elmúlt évtized legemlékezetesebb fogása egyértelműen a szusi (szushi, sushi, sőt: szuschi) volt, annak is "annyit eszel, amennyit bírsz" szekciója, amit a legügyesebben a Wasabi nevű láncolat használt ki.
A koreográfia egyszerűen elsajátítható: egy futószalag mellett, ami folyamatosan szállítja a válogatott falatokat, a kedves vendég garantáltan degeszre zabálhatja magát, legfeljebb arra kell ügyelnie - bár van, akinek ez sem okoz gondot -, hogy megkülönböztesse az édeset a sóstól, hideget a melegtől, húst a haltól.
Noha a szusi valójában nem a futószalagot, hanem magát a falatot jelöli, a szusizás nálunk elsősorban ennek a folyamat-evésnek a szinonimája. Persze ma már jócskán akadnak tájékozott fogyasztók, akik kívülről fújják, hogy lehet a legjobb nigiriket (speciális rizsen bármi) és makikat (speciális rizsben bármi) elkészíteni, sőt a bentokultusz (japáni csomagolás; bővebben lásd: Egyél szépet, kisfiam!, Magyar Narancs, 2009. december 3.) meghonosítására is történt kísérlet, minket egyelőre csak a gépszíj kapott el.
A Tokyo étteremben nem bíznak semmit a véletlenre. A népszerű szalagos megoldást választották, hét végén és vacsoraidőben 3600 forint a belépő, egyébként 2800. A Dózsa György út-Ajtósi Dürer sor sarkához közeli hely régebben is a távol-keleti konyha erődje volt, mi a magunk részéről a hagyományosan jó kínai-japán barátsággal magyarázzuk az egykor Nagy fal névre hallgató létesítmény profilváltását. A berendezést illetően a siker egyértelmű: a lampionos, pagodás kínai enteriőr helyett pofonegyszerű, geometrikus alakzatok, bár az ázsiai személyzet nemzetisége titokban marad. A Wasabi-éttermekhez hasonlóan itt is ablakot kell nyitni az asztal mellett lévő futószalagra, a többi már falánkság dolga. Végeredményben a Tokyo szusivonalon hozza az átlagot (a lazacos nigiri kifejezetten ízletes, a többiek is elmennek), minket mégis az a színesítő gesztus nyűgöz le, amivel igyekeznek a vendég kedvébe járni - ha már elunta a japánkodást. Mert csak ekkor vesszük észre, hogy a Tokyo kínálatában szusik helyett igazából "a mindent bele" dominál: a szezámos kínai golyótól a hámozatlan mandarinig sok mindent lenyelünk, de az már nekünk is sok, amikor a csokis édességnek tűnő étekről kiderül, hogy szójaolajjal leöntött szalonna.
És akkor még nem szóltunk a rántott gombafejekről és a félbevágott sajttal töltött, panírozott csirkemellről. Szóval tessék nagyon odafigyelni!
