AKKU kulturális és esélyegyenlőségi telephely
Vagy száz méterre a Szódától, kőhajításnyira a Szimplától, a Kazinczy és a Wesselényi utca sarkán 1975 óta áll az Elektrotechnikai Múzeum. Ha áthaladunk a kapualjon, rögvest a szocializmusban találjuk magunkat: régről ismerős, nemigen működő, letagadhatatlanul káeurópai fényreklámok fogadnak. Az egyik falon az antikváriumok nagy szemű baglya virraszt, a másikon monumentális felirat: "Jób", majd új sorban "arát". Továbbhaladunk, és benyitunk a túloldali épületbe, amely annak idején Budapest első áramátalakító alállomása volt: a hatvanas évek elejéig innen látták el egyenárammal a belvárost. A 16 méter belmagasságú hodályt aztán - horizontálisan - feldarabolta az Elmű: onnantól három szinten tett jó szolgálatot mint mérőóra-hitelesítő intézet. A mérhetetlen izgalmaknak századunkra vége szakadt, csak a szomszédos múzeum őrzi a feszültséget. No meg az új hely, a neve: AKKU.
Az Elmű és a hetedik kerület először 2005-ben adott lehetőséget arra, hogy az épület kipróbálja magát kultúrházként - s minthogy a kísérlet bejött, tavaly nyáron a kultuszminisztérium megvásárolta az ingatlant, és használatra átadta a kerületnek. Az pedig megbízta a már 2002 óta az AKKU megnyitásán dolgozó csapatot; a művelethez persze nem ártott a minisztérium támogatása sem. Legtöbben - mint mi is - először a tavalyi őszi fesztivál belépőjegyein találkozhattunk vele: egy jegyért ingyen koktél járt akkor; s ahogy várható volt, a forgalom fel is pörgött, bár a hangulat elmaradt az átlagos kocsmákétól. Ez persze nyilván nem zavart volna, ha akkor is tudjuk, amit most: hogy a kocsma - vagy ahogy itt hívják: Töltőállomás - minősítésével csak a felszínt kapargatjuk.
"Ez a hely nem a kocsmáról szól, az nincs is máskor nyitva, csak programokhoz kapcsolódóan - magyarázza Horgas Péter, a hely ügyvezetője -, az AKKU egy
kortárs művészeti alkotóház,
aminek a kiépítéséhez nyugalomra van szükség. Nem lehet, hogy a földszinten kocsma üzemeljen, amíg az első emeleten valaki zongorán gyakorol, a másodikon pedig egy színházi előadást próbálnak." Az AKKU földszintjén a nemdohányzó (!) báron kívül egy színpad és alkalmanként kiállítások, az első emeleten próbatermek és kiállítások, a másodikon pedig fotóműteremnek, irodának és színházi bemutatókra, koncertre alkalmas tereket alakítottak ki. Igaz, semmi sincs kőbe vésve: a helyszíneket a fellépő művészek igényei szerint alakítják - ideértve a mobil falak felhúzását is az elektronikus zene jobb hangzása érdekében, vagy az egyes terek átfestését -, az egyik színházi performansz például már a liftben elkezdődött, de volt már koncert az egyik sarokban is. "A kortárs zene jelenléte mellett - az AKKU-ban gyakorol például a nemzetközileg elismert Accord vonósnégyes - fontos, hogy olyan szabadságot kapjanak tőlünk az itt fellépő művészek, amire máshol nincs lehetőség" - summáz Horgas Péter. Igaz, ami igaz, például egy másodéves színművészetis rendező-hallgatónak ritkán van lehetősége egy egész emeletet bejátszani - mint itt, egy év végi, '68-as témájú performanszon.
A térhasználat mindazonáltal nem csak a művészi szabadság garantálása végett fontos az AKKU-ban: nem elhanyagolható tényező az sem, hogy a földszint - a belvárosban egyedülálló módon - teljes egészében akadálymentesített. Azaz: van itt rámpa, akadálymentes mellékhelyiség, Braille-térkép, vakvezető sáv, megfelelő táblák a szellemi fogyatékkal élőknek, és a színpadon elhangzó hangokat közvetlenül a hallókészülékek felé továbbító indukciós hurok. "Felvettük a kapcsolatot több fogyatékkal élőkkel foglalkozó szervezettel, többek között az ő szállításukra szakosodott utazási irodával is, hogy kiépülhessen egy olyan civil hálózat, amely biztosítaná a fogyatékkal élők utaztatását és szórakozását - mondja Horgas Péter. - Több hónapnyi munka még, hogy minden adott legyen ahhoz, hogy az idelátogatók teljességgel biztonságban érezhessék magukat, s hogy ezekkel a szervezetekkel valóban partnerekként működhessünk együtt."
Addig is az a cél, hogy legyenek érdeklődők - például - a péntekenkénti integrált táncházba, mind a fogyatékkal élők, mind a többiek részéről. Az AKKU ugyanis ügyel arra, hogy ne tartsák csupán esélyegyenlőségi központnak: a lényeg itt az integráltság.
Ha a látogatók száma változó is, programoknak nincsenek szűkén; nemrégiben egy német fotós rendezett kiállítást, de érkezett érdeklődés amerikai, holland művészektől is, egy balti állam pedig itt akar összművészeti fesztivált rendezni - szerintük Berlinnél közelebb nem találnának jobb helyet. Az AKKU március végéig minden estére be van táblázva; ám hogy azután mi lesz, az kérdéses: a pályázatokon elnyert, főként NKA-pénzek addig tartanak. Horgas Péter optimista, szerinte a további működéshez csak a "jogi és pénzügyi lehetőségeket kell biztosítani" - hogy ez mennyire lesz egyszerű, arról megoszlanak a vélemények, az "ügyért" állítólag a szakma egyik legjobbja dolgozik. Hogy milyen eredménnyel, majd meglátjuk az áprilisi programmagazinokban.
