mi a kotta? - Limonádé és Leokádia

  • .
  • 2009. február 19.

Trafik

A legutóbbi alkalommal az operaház aktuális felújításpremierjének említésénél tettük ki a pontot, s most máris a varázslatos (elvarázsolt?) intézmény következő bemutatójának ajánlásán a sor. Mahagonny városának felemelkedése és bukása ugyan nem opera, inkább zenei képeskönyv, ám ettől még jócskán indokolt fokozott érdeklődéssel tekinteni a Tháliába kihelyezett produkció elé (február 21.
és 22., hét óra), hiszen a Koldusopera tőszomszédságában keletkezett Brecht-Weil-darab, amelynek legfrissebb Los Angeles-i felvételét a napokban dekorálták Grammy-díjjal, kimondottan komplex színpadi készségeket igényel Leokádia, Hétszentség Mózes és társaik megformálóitól. Az 1930-ban ősbemutatott szatirikus válságtermék frappírozó időszerűségéhez kétség sem férhet, ám ennek kevéssé szívderítő taglalását másokra hagyjuk, hogy az Operánál maradva immár a Filharmóniai Társaság két, Héja Domonkos által igazított koncertjét harangozzuk (február 23. és 24., fél nyolc), melyeken a Carmina Burana mellett az éppenséggel 1930-as születésű Petrovics Emil borongós 2. szimfóniája is felhangzik majd.

Az okkal megbecsült kortársaknál maradva az idén hatvanesztendős Vajda János Last Minute Tour című zenekari darabjának ősbemutatóját tartja a héten a megrendelő Budafoki Dohnányi Zenekar (Nemzeti Hangversenyterem, február 22., fél nyolc). Míg a Pesten vendégszereplő Camerata Bern az 1992-ben elhunyt Veress Sándor egyik művét fogja eljátszani, méghozzá éppen azt a Musica Concertantét, melyet 1966-ban ugyancsak ez a jeles kompánia szólaltatott meg első ízben (MTA Díszterme, február 20., fél nyolc). A Heinz Holligert, Simon Izabellát és Várjon Dénest is felléptető hangversenyen Dinu Lipatti Sinfonia Concertante című szerzeménye is műsoron szerepel majd, s a zongora 33 évesen elhunyt múlt századi fejedelme eszünkbe idézi az ifjú, ám Lipatti életidejét egy évvel máris túlhaladó, s hál' istennek makkegészséges Gyenyisz Macujevet, aki szerdán végre megtartja tavalyról elhalasztott koncertjét (Nemzeti Hangversenyterem, február 25., fél nyolc).

Közép-Európában keletkezett, ámde Amerikában játszódó, s fokozottan gunyoros darabbal kezdtük cikkünket, s a Budapesti Fesztiválzenekar esedékes három koncertje (Nemzeti Hangversenyterem, február 20.; illetve Zeneakadémia, február 21. és 22., háromnegyed nyolc) most lehetőséget kínál, hogy egy hasonló műalkotást, a csehszlovák paródiafilmek elsejét, a Limonádé Joe-t emlegessük. A szeszes italok ellen harcoló s alapvetően más rovatba kívánkozó hős (képünkön) történetének szeretetre méltó zenéjét ugyanis Jan Rychlík szerezte, s e derék szvingmester emlékét idézi majd a program, amikor Otmar Mácha "Változatok Jan Rychlík egy témájára és halálára" című 1964-es, mára klasszikussá vált, megrázó erejű kompozíciója megszólal. Ebben is, s Weber - Sabine Meyer szólójával elénk kerülő - klarinétversenyében is bizonyosan gyönyörűségünk telik majd, s hasonló megalapozott reménnyel zárjuk e heti írásunkat, midőn Mendelssohn szöveggel ellátott és szöveg nélküli dalainak csokrát, Csordás Klára és Krausz Adrienn közös hangversenyét (a Rádió Márványterme, február 23., hat óra) rokonszenvező figyelmükbe ajánljuk.

Figyelmébe ajánljuk

Mint az itatós

Szinte hihetetlen, de akad még olyan nagy múltú, híres szimfonikus zenekar, amely korábban soha nem járt Budapesten: közéjük tartozott a Tokiói Filharmonikus Zenekar is, holott erős magyar kötődésük van, hiszen Kovács János 1992 óta szerepel náluk vendégkarmesterként.

Minden meg akar ölni

  • SzSz

Andriivka aprócska falu Kelet-Ukrajnában, Donyeck megyében; 2014 óta a vitatott – értsd: az ENSZ tagországai közül egyedül Oroszország, Szíria és Észak-Korea által elismert – Donyecki Népköztársaság része.

S most reménykedünk

„Az élet távolról nézve komédia, közelről nézve tragédia” – az Arisztotelész szellemét megidéző mondást egyként tulajdonítják Charlie Chaplinnek, illetve Buster Keatonnek.

A szürkeség ragyogása

Különös élmény néhány napon belül látni két Molière-darabot a Pesti Színházban. A huszonöt éve bemutatott Képzelt beteg egy rosszul öregedő „klasszikus”, a Madame Tartuffe pedig egy kortárs átirat, amelynek első ránézésre a névegyezésen túl nem sok köze van a francia szerzőhöz. Ez utóbbi egyáltalán nem baj, még akár erény is lehet.