"Itt, a vasútállomás ellenkező oldalában van két épület, amire a MÁV bontási engedélyt kért. Fölhívtam őket, ne bontsák le, az önkormányzat hajlandó lenne megvásárolni, mégiscsak kőépületekről van szó, és Enyingen lakáshiány van. De még csak nem is válaszoltak, azzal jöttek, hogy az épület túl közel van a vasúti pályához, így lakásnak alkalmatlan. Közben nem is jár erre vonat!" - nyilatkozta tíz évvel ezelőtt (Foggal-körömmel, Magyar Narancs, 1999. augusztus 5.) "vári László enyingi polgármester, és nem is sejtette, hogy az elutasított üzleti ajánlattal mennyi bosszúságot spórolt meg.
Ugyanabban az évben Ecseren, amikor az önkormányzat kinézte magának az állomás melletti elhagyott szolgálati épületet, szóba sem került a bontás. "Tíz éve jelentkeztünk először a MÁV-nál, akkor annyit sikerült elérnünk, hogy valaki megsúgta: ha szociális céllal szeretnénk megvásárolni az ingatlant, gyorsabb ügyintézésre és alacsonyabb árra számíthatunk" - mondja Harazin István ecseri polgármester.
Hiába tettek ajánlatot még 1999-ben, három évig semmi nem történt, és csupán hallomásból értesültek arról, hogy a MÁV a vagyonkezelő áldását várja, hogy pályázatot írhasson ki az ingatlan hasznosítására. Egy év múlva erre is sor került, de azt hamarosan érvénytelenítették, és újabbat írtak ki. Közben az épület állaga egyre romlott, a településfejlesztés helyett inkább közbiztonsági problémává vált Ecseren az elhagyott vasúti ingatlan. Végül az önkormányzat megnyerte a pályázatot, de tulajdonához egyelőre nem nyúlhat az átírás késlekedése miatt.
"Mi sem vagyunk egyszerű eset, de ami a vasúti ügyintézést illeti, az tényleg katasztrofális folyamat - mondja a polgármester, aki szerint még hosszú időbe telik, hogy valóban birtokba vehessék az épületet, amit egyébként azonnal lebontanának - előfordult, hogy egy évig tartott, míg végre rátaláltunk arra a vasúti ügyintézőre, akinek feltehettük kérdéseinket."
Úgy tűnik, a MÁV sajtósai is hasonló problémával küzdenek, hiszen ahelyett, hogy egy társasági illetékessel összehoztak volna bennünket, inkább ők válaszoltak kérdéseinkre - írásban. Nem tudtuk meg, hogy van-e a vasútnak valamiféle nyilvántartása a használaton kívüli MÁV-ingatlanokról, és ha igen, hány ilyen objektum lehet országszerte, az viszont kiderült, hogy "a vasúttársasági ingatlanok egy részének a magyar állam a tulajdonosa, és a vasúttársaság csak vagyonkezelői jogosítvánnyal rendelkezik. Az ingatlanok jellege rendkívül vegyes képet mutat. Azok az ingatlanok, amelyek nagyon rossz állapotba kerültek, azok egy része elbontásra került, vagy selejtezése folyamatban van. A vasútüzem számára nem szükséges ingatlanokat, ha a jogi (például a MÁV Zrt.-tulajdonba bejegyzett, önálló helyrajzi számmal rendelkező terület) és a műszaki (például a vasúti védőtávolság adott, tisztázható közműkapcsolatok, vasútüzemet nem szolgál stb.) feltételek fennállnak, külső fél részére történő hasznosításba vontuk/vonjuk. Ez általában bérbeadást vagy értékesítést jelent. Az értékesítés talán (sic!) elsőbbséget élvez a romló műszaki állapot miatt."
Egy civil szervezet,
az 1994-ben alakult Vasutas Települések Szövetségének (VTSZ) elnöksége még januárban kérdőívet juttatott el nyolcszázötven településre, melyben egyebek mellett arról érdeklődnek, hogy az önkormányzat - lehetőleg jelképes öszszegért - megvenné-e, és ha igen, mire hasznosítaná a területén található vasúti tulajdonú, használaton kívüli épületeket?
"A probléma már a szövetség megalakulása idején, sőt hamarabb jelentkezett, hiszen a rendszerváltás után a MÁV-nál megkezdődött egy alapos létszámcsökkentés, ami azzal járt, hogy számos objektum személyzetét szélnek eresztették, így az épületek magukra maradtak, karbantartásukkal, védelmükkel pedig nem foglalkozott a tulajdonos, így sok helyütt eljutottak oda, hogy míg régen a vasútállomás a település büszkesége volt, ma a szégyenfoltja. Sok rémtörténetet hallottam, milyen sorsra jutottak használaton kívüli épületek, de közben számos polgármester kollégám jelezte, lenne ötletük a hasznosításra - mondja a VTSZ elnöke. - Miután egyre több elkeseredett levelet és e-mailt kaptunk, elnökségünk úgy döntött, országos szinten megpróbáljuk felmérni az ilyen típusú igényeket, majd a konkrét ötletek birtokában keressük fel a közlekedési tárcát és a MÁV-ot."
A Csongrád megyei Pitvaroson három éve adták át azt a barna konténert, amit a falutól távol eső állomás helyett állítottak fel. "Be kellett hozni a vasúti megállót a településre, mert szinte már senki nem utazott vonattal. Az állomásépület viszont nem emiatt pusztult le - mondja Dénes László polgármester. - Miután megszűnt a jegykiadás és a forgalmi szolgálat, a környékbeli fiatalok oda mentek levezetni a feszültséget. Törtek-zúztak, csoda, hogy nem történt komolyabb baleset. Az épület hosszú évek óta elhagyottan áll, és olyan, mint egy kísértettanya. Volt, hogy a rendőrség itt talált rá szökésben lévő bűnözőkre, úgyhogy ez az épület állagát és hírét tekintve is életveszélyes."
A faluban azt szeretnék, hogy bontsák le a régi állomást, ám mivel nem tapasztaltak a vasútnál erre utaló szándékot, maguk is bontanának, ha erre lehetőségük lenne. Ezért is jelentkeztek a VTSZ felhívására. "Ha sikerülne hozzájutni, azonnal megtennénk a szükséges lépéseket - mondja Dénes László -, de arra nincs pénzünk, hogy piaci értéken vegyük meg azt, amit utána szintén saját költségen a földdel tennénk egyenlővé."
A VTSZ felhívására a lázi önkormányzat is jelentkezett, a 2007 novemberében megszüntetett Tatabánya-Pápa vasútvonal mentén található falu állomásépületét csupán emléknek szerették volna megtartani a helyiek. "Nem voltak konkrét elképzeléseink a hasznosítást illetően, egyszerűen csak 'szívügy' volt ez a kis állomás - mondja Makkné Somjai Nóra polgármester. - Más vasúti objektumokkal ellentétben nem is volt rossz állapotban, így amikor januárban megkaptuk a VTSZ kérdőívét, azt reméltük, hogy így sikerül majd valamilyen módon megszereznünk. Hamarosan jelentkezett a MÁV is - de ők a bontási határozattal. Egy hónappal ezelőtt bontották le az állomást. Nem tehettünk ellene semmit."
Miután megérkeztek a kitöltött kérdőívek,
a Vasutas Települések Szövetsége a közlekedési tárcát kereste fel, hogy mint a MÁV felügyeleti szerve utasítsa a vasutat, hogy készítsenek felmérést az összes, területén lévő használaton kívüli ingatlanról, majd ennek a birtokában üljenek le tárgyalni. "Ígéretet kaptunk, hogy erre sort kerítenek, bár Csepi Lajos szakállamtitkár úr azt mondta, tudomása szerint a MÁV nyilvántartásai igencsak fésületlenek" - jegyzi meg a VTSZ elnöke.
Mások szerint e "fésületlenséget" lehetne "kozmetikának" is nevezni, hiszen a lepusztult épületek papírra vetve egészen máshogy festenek, mint a valóságban, s így akár ingatlanfedezetnek, mi több, vagyonnak is nevezhetők. Igaz, hogy a VTSZ elnökének a MÁV dél-alföldi regionális igazgatóságának ingatlanokkal foglalkozó illetékese azt üzente, hogy kezdeményezésükkel "nyitott kapukat döngetnek", de a MÁV sajtóirodájának hozzánk eljuttatott nyilatkozatában már szó sincs jelképes összegről: "A vonatkozó utasítások és jogszabályok szerint piaci értékükön, de a vagyonvesztés elkerülésével történhet az értékesítés, az ingatlanok állapotához és a kereslethez igazított piaci bérleti díjjal a bérbeadás."
Úgy tűnik, az önkormányzatok sem törik magukat, hogy piaci áron, jelképes összegért vagy akár ingyen a MÁV lelakott ingatlanait megszerezzék. Négy hónap alatt kevesebb mint hatvan válasz érkezett a megkérdezett 850 településről a VTSZ-hez, s ezek egy részében is csupán az udvarias "köszönjük, nem" szerepelt.
