Állomásról állomásra XI.: Hosszú agónia (Budapest-Józsefváros)

  • - legát -
  • 2005. december 15.

Tranzit

A Kerepesi temetőt elhagyva megemelkedik a Fiumei út bal partja. De szó sincs szédítő magasságról, légszomjról, tériszonyról. Inkább a környék iszonyatos.

A Kerepesi temetőt elhagyva megemelkedik a Fiumei út bal partja. De szó sincs szédítő magasságról, légszomjról, tériszonyról. Inkább a környék iszonyatos.

"A Józsefvárosi pályaudvar elég durva hely, mintha valami keleti végén járnál az országnak, nem a belvárosban. Kishátadközepe felsőn is van már árammal működő, világító, csilli-villi információs tábla, itt meg a kidőlt téglákat kerülgeted, meg a szemkontaktust." A blog szerzője cseppet sem hatásvadász.

Az első pesti pályaudvar

sokkal inkább salétromos tébolydára, alföldi magtárra, határvidéki laktanyára emlékeztet. Igaz, más nagyvárosi állomásokkal ellentétben a józsefvárosi egy percig sem volt a város dísze, hatalmának, fejlődésének szimbóluma. És most már egészen biztos, hogy nem is lesz.

A magyar vasút 1846-os megindítása után tizenöt évig csupán egyetlen állomás (a mai Nyugati pályaudvar helyén álló indóház) volt Pesten, majd 1861-ben, amikor a Déli Vasút megnyitotta a kanizsai vonalat, Budára (a jelenlegi Déli pályaudvar helyére) is került egy hasonló létesítmény. Noha akkoriban már pompás pályaudvarok emelkedtek számos világvárosban, a levert szabadságharc után Magyarországon természe-tesen szóba sem jöhetett ilyesmi. De mivel a vasútépítés hatalmas üzlet volt, Pest pedig depressziósan is jelentős városnak számított, 1863-ban megszületett az első igazi pályaudvar- ra vonatkozó elképzelés. Az újonnan alakult Császári és Királyi Szabadalmazott Pest-Losoncz-Besztercebányai Vasút és Szent István Kőszénbánya Társulat (a továbbiakban Északi Vasút) mérnökeinek jóvoltából azonban a műszaki rajzokon nemcsak az állomásépület állt büszkén, s kanyargott a lendületes vasútvonal, de egy komplett városrehabilitációs terv is született, amely alapjaiban változtatta volna meg Józsefváros mellett az akkori Ferencváros és Kőbánya arculatát is. A Pesti Napló 1863. augusztus 26-i tudósítása szerint: "A pest-losonczi vaspálya a régi temető helyén kíván indóházat létesíteni. Megvalljuk, a tervezett helykijelölés a legszerencsésebb, mert ezáltal oly városrész díszíttetik s emeltetik anyagilag, melyet a sors mostohasága ez idáig a legelhanyagoltabb állapotban hagyott." A társaság ráadásul egy Duna-partra vezető szárnyvonalat is tervezett, amely a már idézett cikk alapján: "300 folyó öl hosszában partszabályozást veend folyamatban, s a mostani szemétdombokat a legszebb quai fogja átvarázsolni".

De hamarosan már szóba sem került a "legszebb quai" - rakpart - megépítése, a partszabályozás, a szárnyvonal. Józsefváros "díszíttetése" és "anyagilag emeltetése" is szerényebbé vált. 1865-ben a pályaudvar félkész épületeiről már azt írták: "Nem különösebben díszesek, hanem arra szánnák, hogy a célnak minden tekintetben megfeleljenek."

Az Északi Vasút célja természetesen nem a városfejlesztés volt, a tejes-mézes terveket pedig minden bizonnyal csak azért készítették, hogy olcsóbban jussanak földterülethez. A társaságot valójában a személyforgalom sem ér-dekelte különösebben, a hasznot elsősorban a szénszállítástól remélte. De az építéssel járó nehézségek és az ehhez kapcsolódó panamák nyomán (bővebben: XIX. századi szabvány, Magyar Narancs, 2005. szeptember 15.) 1867-ben, amikor végre felavathatták az új vonalat és a pályaudvart, a cég napjai már meg voltak számlálva. Mindez kapóra jött a kiegyezés lázában megalapított nemzeti vasúttársaság, a MÁV számára, hiszen készen és viszonylag olcsón jutott első vasútvonalához és pályaudvarához, amit 1870-ben, majd 1878-ban is bővített.

Az elmúlt 127 évben

a Józsefvárosi pályaudvar alig változott. Cseppet sem meglepő, hogy az állomás jobb oldalára ragasztott, lakóházként funkcionáló épület kísértetiesen hasonlít a szintén itt működött finánc-kaszárnyához. Noha az épületegyüttes tekintélyes területet foglal el, a szűk előcsarnokban a fulladás kerülget, pedig csak néhány lézengő akad. A málló falak, az ízléstelen hirdetések, a padokon heverésző hajléktalanok láttán nem könnyű elképzelni, hogy a nyitány idején első, másod- és harmadosztályú várótermek, étterem és posta is helyet kapott itt. Most csak újságos meg egy trafik, lefüggönyzött pénztárak. A műemlék jellegű falikút ivóvíz felirattal száz éve csöpöghet. A hangosanbeszélő a kelebiai személy érkezését recsegi, mi lesz itt áradás után? Csak egy keskeny ajtó nyílik a peronra, kilátásként egy koszos vagonrészlettel kell beérnünk. Felborulnak az arányok, liliputiak lettünk egy vasúti kocsi árnyékában, az sem lepne meg, ha a vonat - miként a Picasso kalandjai című filmben - széltében indulna el. Odakint azonban kitágul a tér, és valami olyasmi tárul elénk, ami valódi pályaudvarra emlékeztet. Nyolc vágányon sorakoznak a vonatok, igaz, átjárás nincs, csak kerülő úton lehet megközelíteni őket. Megér-kezik az emlegetett szerelvény is, az utasoknak viszont eszükbe sem jut az állomásépületen keresztül megközelíteni a fővárost, egy szabadtéri, tágas kapun áramlanak a Fiumei útra, hacsak nem ragadnak le a tágas, félig nyitott hullámpala büfében, ahol az italt jóval a fővárosi átlag alatti áron mérik, s az egyetlen olyan hely az állomás környékén, ahol valamiféle valóságos életnek bukkannánk a nyomára.

Mielőtt azonban kapucínergőzös nosztalgiázásba kezdenénk, s valamiféle közelmúltban elkövetett trehányságra gondolnánk a pályaudvar lefelé ívelő karrierjét illetően, nem árt tudni, hogy a létesítmény sorsa elvileg már 1872-ben megpecsételődött, miután Tisza Lajos miniszter a parlamentben előterjesztette törvényjavaslatát a "M. Kir. Államvasút pesti indóházának kizárólag árupályaudvarrá leendő átalakítása tárgyában". Amikor pedig 1884-ben átadták a valóban reprezentatív Központi (ma Keleti) pályaudvart, és attól kezdve valóban csak áru- és teherpályaudvarként működött a józsefvárosi állomás, bizonyossá vált: sohasem válik fővárosi nevezetességgé, nem festik porcelántányérra, és nem készül róla kulcstartó, s legfeljebb az "iparvidék kapuja" címre pályázhat.

Bár 1936-ban ismét megindult a személyforgalom, sőt néhány lelkes józsefvárosi lokálpatrióta arról igyekezett meggyőzni az illetékeseket, hogy építsenek az Orczy tér és a Kálvin tér között egy pompás sugárutat, ami "szebb lehet", mint a Rákóczi út, s "minden bizonnyal jótékony lesz a környék fejlődésére", az ötlet nem talált pártfogóra. Az állomás örökre külvárosi maradt, amely széncsúszdáin, a Ganz-Mávaggal, az Északi Járműjavítóval és a Ruggyantagyárral összekötött masszív iparvágányain, valamint rutinos trógereken kívül mással nem nagyon büszkélkedhetett.

A második világháború után természetesen "stratégiailag" kiemelt jelentőségűvé vált "a szabadságharc 100. évfordulóján, a Három Éves Terv első felében munkaversenyben újjáépült" állomás. Ám hiába lett szocialista élüzem és sok más hasonló cím büszke birtokosa, a rábízott feladatot - vámdarabárukocsirakomány- és konténeráru-forgalom -, képtelen volt zökkenőmentesen ellátni. Az 1960-as évektől kezdve bevett gyakorlattá vált

a hanyag árukezelés,

a küldemények kiszolgálásának csak elvi határideje volt, amit persze figyelmen kívül hagytak. Mindez olyan mértékű árutorlódáshoz vezetett, hogy a hetvenes évek elején már lehetetlenné vált a veszélyes küldemények elkülönített tárolása. Csak 1971-ben, miután tűz pusztította el az I. számú raktárat, döntöttek úgy, hogy a közforgalmú kocsirakomány-forgalmat Budapest-Duna-part állomásra helyezik át. Az így felszabaduló területen a vágányok felszedése után kamionterminált alakítottak ki, s beindult az ún. "háztól házig" fuvarozás: a vasúton érkező konténerárut kirakodás és raktározás nélkül teherautókra tették, s így szállították a megrendelőnek.

A rendszerváltást követően azonban a forgalom egyre csekélyebbé vált. Hiába próbálkoztak szolgáltatásbővítéssel, létszámcsökkentéssel, ilyen-olyan korszerűsítéssel, csak idő kérdése volt, hogy a szocialista nagyüzemekhez hasonló mamut mikor leheli ki a lelkét. Az agónia tavaly ért véget, megszűnt az áruforgalom, és 138 év után először személypályaudvarrá vált a józsefvárosi állomás.

De csak egy pillanatra. Mivel a Nagykáta és Kunszentmiklós-Tass irányába, vagy onnan érkező napi 43 vonat elenyésző volt a fővárosi forgalomban, a MÁV az állomás korszerűtlen, elavult állapotára, a kulturált utaskiszolgálás feltételeinek hiányára, valamint a "fejlesztési perspektívák beszűkülésére" hivatkozva úgy döntött, hogy Budapest-Józsefváros "erőn felüli üzemeltetését, felújítását a gazdaságossági számítások nem indokolják". December 11-én, a menetrendváltozás előtti utolsó napon, 19.40-kor, vasútbarátok jelenlétében gördült ki az állomásról az utolsó szerelvény. A mozdonyon koszorú, a koszos, összegraffitizett első kocsi ajtaján pedig egy oda-ragasztott cédula tudatta mindezt. A MÁV vezérkara nem volt kíváncsi az eseményre.

Figyelmébe ajánljuk

Gombaszezon

François Ozon új filmjében Michelle a magányos vidéki nénik eseménytelen, szomorú életét éli. Egyetlen barátnőjével jár gombászni, vagy viszi őt a börtönbe, meglátogatni annak fiát, Vincent-t. Kritika.

Világító árnyak

A klasszikus balett alapdarabját annak leghíresebb koreográfiájában, az 1877-es Marius Petipa-féle változatában vitte színre Albert Mirzojan, Ludwig Minkus zenéjére.

„A lehetőségek léteznek”

Úgy tűnik, hogy az emberi történelem és politika soha nem fog megváltozni. Kőbalta, máglyán égő „eretnekek”, százéves háborúk, gulágok… Vagy­is mi sohasem fogunk megváltozni. Reménytelen.

Taxival Auschwitzba

Idén áprilistól a francia közszolgálati televízió közel kilenc­órányi dokumentumfilm-folyamban mutatta be azt a három történelmi pert, amelyek során 1987 és 1998 között a náci kollaboráns Vichy-rezsim egykori kiszolgálóinak kellett számot adniuk bűneikről. A három film mindegyike más-más oldalról mutatja be a megszállás időszakát. A YouTube-on is hozzáférhető harmadiknak van talán a leginkább megszívlelendő tanulsága.

Lábujjhegyen

A hízelgéseknek, a geopolitikai realitásoknak és a szerencsének köszönhetően jól zárult a hágai NATO-csúcs. Azonban az, hogy a tagállamok vezetői jól tudják kezelni az Egyesült Államok elnökének egóját, nem a transzatlanti kapcsolatok legszilárdabb alapja.

Milliókat érő repedések

Évekig kell még nézniük a tátongó repedéseket és leváló csempéket azoknak a lakóknak, akik 2016-ban költöztek egy budafoki új építésű társasházba. A problémák hamar felszínre kerültek, most pedig a tulaj­donosok perben állnak a beruházóval.

Egyenlőbbek

Nyilvánosan megrótta Szeged polgármestere azokat a képviselőket – köztük saját szövetségének tagjait –, akik nem szavazták meg, hogy a júliustól érvényes fizetésemelésük inkább a szociális alapba kerüljön. E képviselők viszont azt szerették volna, hogy a polgármester és az alpolgármesterek bérnövekménye is közcélra menjen.

Pillanatnyi nehézségek

Gyors viták, vetélkedő erős emberek, ügynöközés és fele-fele arányban megosztott tagság: megpróbáltuk összerakni a szép reményekkel indult, de a 2026-os választáson a távolmaradás mellett döntő liberális párt történetét.