Állomásról állomásra XXII. - Csodával határos - Rákoskert

  • - legát -
  • 2008. április 17.

Tranzit

Rosszabb napon azt gondolhatja a gyanútlan utas, hogy a sülysápi személy soha nem hagyja el a fővárost. Igaz, viszonylag hamar megtörténik a határátlépés, de aztán ismét felbukkan a Budapest tábla. És érvényes marad Rákoshegyet elhagyva is, pedig az ablakból kinézve immár csak azt az unalmas pusztaságot láthatjuk, amit bármelyik magyar vasúti pálya mentén. Az is tipikus, hogy szinte a semmiből felbukkan egy falu a pálya bal oldalán. Csakhogy ez még mindig Budapest XVII. kerülete, neve is van: Rákoskert.

Rosszabb napon azt gondolhatja a gyanútlan utas, hogy a sülysápi személy soha nem hagyja el a fővárost. Igaz, viszonylag hamar megtörténik a határátlépés, de aztán ismét felbukkan a Budapest tábla. És érvényes marad Rákoshegyet elhagyva is, pedig az ablakból kinézve immár csak azt az unalmas pusztaságot láthatjuk, amit bármelyik magyar vasúti pálya mentén. Az is tipikus, hogy szinte a semmiből felbukkan egy falu a pálya bal oldalán. Csakhogy ez még mindig Budapest XVII. kerülete, neve is van: Rákoskert.

Település születik

A városrész történetének megismeréséhez nem kell visszamennünk évszázadokat, elég, ha megjegyezzük ifjabb báró Schell Gyuláné sz. Antos Ilona nevét, aki az 1920-as évek végén - rossznyelvek szerint, hogy a báró adósságait rendezze - hozzálátott földjének felparcellázásához. A művelet annak ellenére remekül sikerült, hogy a megvalósítás épp a gazdasági válság idejére esett. Ám a sikerhez nemcsak befolyásos pártfogókra, de furfangos megoldásokra is szüksége volt. Az még hagyján, hogy a bárónő - afféle "beetetésként" - tíz telket ingyen adott azoknak, akik vállalták, hogy két éven belül házat építenek rá, viszont az eljárás, ami Rákoskert bekapcsolását jelentette a vasúti forgalomba, valóban példátlan. Persze kellett ehhez némi szerencse (az újszász-szolnoki vasútvonal közelsége), illetve sok-sok pénz (szinte "aranyáron" sikerült csak megszerezni a parcellázni kívánt földek és a vasútvonal közötti 10 kat. hold területet), ám úgy tűnt, a "település" megszületését nem gátolhatja semmi.

Tulajdonképpen a leendő Rákoskert első épülete lett az akkor még bizonytalan státuszú vasúti megállóhelyre az 1933-ban saját pénzből felhúzott állomás, ami ahhoz képest, hogy a menetrendben csupán feltételes megállóként szerepelt, igen komfortosnak volt mondható, hiszen fűtött váróteremmel, pénztárral és mellékhelyiségekkel is felszerelték. A bárónő úgy egyezett meg a MÁV-val, hogy ha egy tucat utas rendszeresen ide érkezik vagy innen indul, akkor "rendes" megállóvá minősítik át. Erre 1937-ben került sor, állítólag annak köszönhetően, hogy tizenkét, cseppet sem dühös felbérelt embernek az volt a dolga, hogy folyamatosan a Keleti pályaudvar és Rákoskert között ingázzon.

Ám mire a "privát" állomás állandósult, valószínűleg nem is volt szükség a bérutasok munkájára; 1934-től kezdődően egyre-másra érkeztek a "telepesek", s az évtizedfordulóra már komolyan felmerült annak a lehetősége is, hogy a közigazgatás szerint Rákoscsabához tartozó Rákoskert valóban önálló településsé váljon. Piac, iskola, több vendéglő és szaküzlet nyílt, s ha nem tör ki a világháború, elképzelhető, hogy sorsa Pestújhelyéhez hasonlóan alakul (lásd: Szellemtelep, Magyar Narancs, 2000. március 16.), és az itt lakók mindent megtesznek azért, hogy függetlenné váljanak. Csakhogy a háborút követően már szó sem volt ilyesmiről: 1950-ben Rákoscsabát - Rákoskerttel együtt - hozzácsapták Nagy-Budapesthez.

A vonat a "pestiség" ellenére még sokáig szinte az egyetlen közlekedési eszköznek számított. Az ötvenes években állítólag elég gyakori volt a közelharc a reggeli munkásvonatok utasai között, hogy egyáltalán fel tudjanak szállni a zsúfolt szerelvényre. A lépcsőn vagy tetőn utazástól a pofozkodásig terjedő, gyakran életveszélyes manőverek közepette persze senki nem gondolt arra, hogy mindez hamarosan véget ér: a hatvanas években már egyre gyakrabban jött a "kékbusz", később a saját autó, s emiatt jócskán megcsappant a vonaton közlekedők száma.

Vasárnap délelőtt rajtunk kívül nem száll le senki a vonatról. Huszonegy perce hagytuk el a Keletit, mégis olyan érzésünk támad, mintha a világ végére érkeztünk volna. Jobbra a már emlegetett, végtelenbe nyúló földek, balra jellegzetes MÁV-kőkerítés mögé bújva, a fák lombjának ölelésében takaros állomásépület, Schell bárónő sem álmodhatott szebbről. Egyéb látványosság nemigen akad, ha csak az épület előtt parkoló metálzöld (!) Trabant kombit nem tekintjük annak. Szépséges, ahogy megcsillan rajta a tavaszi nap fénye, de még ennél is szebb a platánok övezte széles fasor, amit Rákoskerti (egykor Mátyás király) sugárútnak hívnak. Sehol egy lélek, viszont mindenütt példás rend és tisztaság. Szinte hihetetlen, hogy Budapest egyetlen "táblás megállóhelyén" állunk, ami ugyebár a "vasútállomás-hierarchia" legalja, a hivatalos meghatározás szerint: "Ezeken csupán a peron épül meg. Szolgálati helyiség, váróterem, melléképületek általában nincsenek, a jegykiadás a vonaton történik."

Megszabadult tőle a MÁV

De akkor mi ez az állomás? Nos, azt kell mondanunk némi pátoszszal, hogy a civil összefogás példaértékű létesítménye. 1993-ban a MÁV ugyanis lemondott róla - ekkor minősítették át "táblássá" -, szélnek eresztették személyzetét, majd egyszerűen úgy hagyták. A hagyományokhoz híven megkezdődött a széthordása, a romok között állítólag meglehetősen kétes elemek vertek tanyát. A korabeli felvételeken jól látszik, hogy tényleg alig maradt valami az épületből. A visszaemlékezések szerint a falon a menetrend helyett "drogárjegyzék" szerepelt, amit ma már persze nehéz elképzelni. De hát azt sem könnyű, hogy az 1995-ben bejegyzett Rákoskert Vasúti Közlekedéséért Alapítvány alig három év alatt teljesítette azt, amiért létrejött: felújította az épületet. Azóta Rákoskerti Kerékpáros Centrumnak hívják, s voltaképpen turistaházként működik. Elvileg ugyan semmi köze a vasúthoz, a gyakorlatban azonban (ingyenes kerékpártároló, szállásdíjkedvezmény a vonaton érkezőknek, utastájékoztatás stb.) jóval több szolgáltatást biztosít, mint néhány hivatalos MÁV-állomás.

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.

„A kínai tudás”

Az európai autóipart most épp Trump vámjai fenyegetik, de a romlása nem ma kezdődött. Hanem mikor? A kínaiak miatt kong a lélekharang? Vagy az Európai Unió zöld szemüveges bürokratái a tettesek? Netán a vásárlók a hibásak, különösen az európaiak, akik nem akarnak drága pénzért benzingőzt szívni az ablakuk alatt? A globális autópiac gyakorlati szakemberét kérdeztük.