A vasúton használt világítóberendezéseknek négy csoportja van: a mozdonylámpák, a jelzőlámpák, a zárlámpák és a kézi jelzőlámpák. A fertődi kastélytól alig három kilométerre, Fertőszéplakon található Aladdin Vasúti Lámpamúzeumban 251 látható ezekből. Többségük itthon vagy a környező országokban szolgált, de Svédországból, Mongóliából, az USA-ból és Új-Zélandról származó darabok is vannak. "Ha végre Hollandiából is lenne egy, valami régi gőzmozdonyról, annak nagyon örülnék. Vagy Spanyolországból, Portugáliából bárminek" - mondja a Sopronban lakó múzeumgazda, aki egyébként a GYSEV Vontatási Főnökségét vezeti.
Haragovics szívére tett kézzel esküszik, hobbija a véletlennek köszönhető. Lassan harminc éve, hogy gyakornok volt a dombóvári vontatási főnökségen. A központi épület melletti ócskavashalmazban feltűnt neki egy "azt sem tudtam, mi lehet" tárgyrészlet. Kibányászta, megnézte. Mint négylevelűre a lucernásban, úgy talált a régi jelzőlámpára. A hosszas tisztogatás után kiderült, hogy a lámpát a legendás Krolupper József Részvénytársaság gyártotta (Krolupper a váltóállító készülékek atyja - a szerk.). Utána átkutatta az egész szemétdombot, s bár nem akadt újabb darabra, eldöntötte, a vasúti lámpák gyűjtője lesz. Szándékát erősítette, hogy nem hallott hasonló érdeklődőről. Bújni kezdte az e tárgykörben fellelhető dokumentumokat, s csak akkor rémült meg egy picit, amikor - alig féltucatnyi felújításon túl - hírét vette, hogy Zsámbékon megnyílt egy lámpamúzeum. Ez huszonöt éve történt, de miután végignézte a több mint ezer világítóeszközből álló tárlatot (Lásd: Kék óriások istállója, Magyar Narancs, 2006. november 6.), megnyugodott - nem volt számottevő a vasúti gyűjtemény.
Haragovics József nyitott szemmel járja a világot. Üdült a haverokkal, mikor betért a helyi sörözőbe, s kiszúrta, hogy az összehordott régiségek között van egy neki még hiányzó darab. Az alkudozás ilyenkor onnan indul, hogy tisztázni kell, az illető gyűjti-e a lámpákat. Többnyire nem. Erre Haragovics elmondja, hogy ő viszont igen, sőt közkinccsé is teszi. "Ez többnyire hatni szokott, esetleg öt liter soproni aranyérmes vörösborral rá kell segíteni" - teszi hozzá nevetve. De Bisecurinért (régi típusú fogamzásgátló tabletta - Sz. M. I.) is szerzett már a gyűjteményébe valót a Kara-kum sivatagban. Légvédelmi rakétás volt a katonaságnál, oda vitték őket éleslövészetre.
Mindenre felkészülve
kilenchónapnyi adagot vitt magával, amiért az ott gyakorlatozó mongolok mindent megadtak volna. Amikor azonban csupán egy vasutaslámpát kért a készletért cserébe, napokig kerülték, azt hitték, megbolondult. Aztán mégis megpróbálták tucatnyi szőrmebundára és bőrkabátra rábeszélni, ám mivel nem tágított, gyorsan szereztek egy bizonyíthatóan a mongol vasutakon használatos lámpát. Három hónapig volt a sivatagban, de mivel a lámpa egy hónap után már nála volt, azt mondja, nem érezte magát egyedül.
A legnehezebben megszerzett trófea azonban hazai pályán várta, még Sopronból sem kellett kimozdulnia. Egy nyugdíjas vasutas közölte, a pince egyik sarkában mintha lett volna valami régi kacat. De hozzájutni csak a rágórt ötven mázsa szén átlapátolása árán volt lehetséges. "Ha megtalálod, a tied" - mondta a bácsika Haragovicsnak, aki egyből ingujjra vetkőzött. Egy hétig nem tudott kiegyenesedve járni, de ma gyűjteménye büszkesége az 1900-ban, Bécsben gyártott piros-zöld üvegű menesztőlámpa.
A múzeum sarkában megfér egymás mellett a Miskolcról szerzett Truman-gőzös homloklámpája (ezeket a mozdonyokat a II. világháború után hazautazó amerikaiak adták el tonnánként 9 fillérért Magyarországnak), és a Szabadkáról származó, eredeti, piros-fekete színűre visszapingált jugoszláv gőzmozdonylámpa.
Még sosem tévedett, és csupán egy alkalommal tett szert olyan lámpára, amit nem csak vonaton használnak. Az 1955-ben készült, alumíniumtákolmány a Bajkál-Amur vasútvonalról származik. Alul petróleumlámpa, felül teafőző, közte egy hűtő-fűtő bordázat, ami termoelektromos generátorként 1,5 voltot képes előállítani.
Két éve egy svájci vendég a kiállítást végignézve visszament egy lámpához, és kijelentette, ő addig onnan el nem mozdul, amíg azt a lámpát meg nem kapja. Végül 80 eurót fizetett azért, hogy kaphasson egy ugyanolyat, egy felújítandót a tartalékok közül. De japánok és ausztrálok is jártak már a múzeumban. Õk leginkább arra voltak kíváncsiak, hogy ha ma már nem készülnek speciálisan a vasútnak tervezett jelzőlámpák Európában és a világon, akkor az nem azt jelenti-e, hogy a globalizáció miatt csak a múltból érdemes a gyűjteménynek bármit is megmenteni. Haragovics ilyenkor a legújabb, könnyű műanyagból fröccsöntött, ledes működésű francia zárlámpát veszi elő.
A legnagyobb meglepetést egy fiatal pár okozta. Megnézték a kiállítást, türelmesen végighallgatták a tárlatvezető sztorikkal tarkított előadását. Nem írtak az emlékkönyvbe semmit, de kifelé menet a férfi elárulta, hogy egy olyan, vasúthoz kötődő cégnél dolgozik, ahol a pincékben nemrég csodás tervrajzokat találtak. Aztán kérés nélkül bevitte a paksamétát a ház előtt parkoló kocsiból, és az eredeti, selyempauszra rajzolt, 1:1 arányú komplett tervdokumentációkat a múzeumnak adományozta. Haragovics sírva fakadt. A tervek alapján azóta elkészült egy méretes, több mint száz éve tervezett Ganz-lámpa, négy pedig befejezésre vár.
