Tranzit

Budapest nyolcadik kerületében semmi sem feltétlenül az, aminek látszik. A környéken cirkáló lesötétített BMW-ben például egyáltalán nem biztos, hogy feltételesen szabadlábra helyezett stricik dolgoznak. Lehet, hogy csak egy vidám baráti társaság õk, akik éppen egy régi osztálytárs házassági évfordulóját ünneplik, miközben a sofõr krónikus kötõhártya-gyulladástól szenved. Az út szélén ácsorgó lányok pedig anatómiaszigorlatra készülõ orvosi egyetemisták, akik két tétel között leugrottak az utcára, hogy kiszellõztessék egy kicsit a fejüket.

A Parlament és a Jászai Mari tér közötti útszakasz eddig nem arról volt híres, hogy az új vigalmi negyed itt volna kialakulóban, pedig akadnak titkos találkahelyek. Például újra megnyitott a Krúdy-konszernből menekülni kényszerült Cirko-gejzír.

Miskolc belvárosában mostanában minden bizonnyal ez a legismertebb vendéglő, és még jó ideig ez lesz, hiszen nem másnak, mint Tornyi Barnabásnak a törzshelye. A vendéglő egyébként full extrás berendezéssel és kínálattal várja a betévedőket, bár ez utóbbi jelző csak amolyan verbálmaszat, mert ide nem nagyon tévednek be az emberek, sokkal inkább tudatosan és határozottan jönnek, hogy megegyék szombati bélszínjüket (1650 Ft) vagy csirkéjüket (minden formában 640 Ft).

Amikor a halandó eltelik már lábtól hajig gyertyafénnyel, csengőszóval, kacsamellel, pilinkéző hóval, bejglivel és angyalkákkal, amikor már valósággal szétfeszíti a szeretet, akkor a Tankcsapda koncertet ad évről évre Debrecenben, hogy az ember ember legyen újra, leszálljon a földre, és taknya-nyála összefolyjon a realitás talaján.

A külső jegyek alapján borítékolhatjuk, hogy a Krúdy Gyula utca 7-es számú házának felújításával a Belső-Józsefváros poszt-Tilos az Á-korszakának egy jelentős epizódja kezdődött. Könnyen lehet, hogy ez a földszintes épület, amiben jelenleg kávéház és könyvesbolt működik, olyan felkapott hely lesz hamarosan, hogy híre az égig ér. Igaz, ehhez az is kellene, hogy ismét nyár legyen, mivel a terep legizgalmasabb része egy hangulatos udvar, ami a meleg évszakban minden bizonnyal kerthelyiségként üzemel majd, addig, míg a környékbeli lakók nem kezdenek aláírásgyűjtésbe és feljelentések körmölésébe. Ez a reménytelenül távoli jövő, a vendéglátás viszont már november harmadikán beindult a Darshan Caféban.

Az Akácfa utca voltaképpen tipikusnak mondható, lepusztult közterület a hétkerben, vagyis Csikágóban, a Rákóczi út és a Király utca között. Esténként autóriasztók sikolyától hangos, napközben kicsik és nagyok zarándokolnak az itt székházaló BKV (ez még fontos lesz!) pótdíjcsoportjához büntetést fizetni. Ennyivel el is intézhetnénk a dolgot, az utca színében és szagában is jellegzetesen pesti, természetesen a rosszabbik eresztésből, vagyis abból a fajtából, amit nagyon, de nagyon szeretnének egyszer majd rehabilitálni; az a terep, ahova lelkiismeret-furdalás nélkül viszi le a kutyáját szarni boldog-boldogtalan, mert úgyis mindegy.

Ronda és nyomasztó bevásárlóközpont már eddig is volt elég, a Mammut meg egyenesen olyan, mint egy szexuális tartalmú álom Simicska Lajos főszereplésével. Az áttekinthető Pólussal és a viszonylag jól navigálható Duna Plazával ellentétben a Mammut terveihez mintha egy háromdimenziós számítógépes harci játék labirintusrendszere szolgált volna mintául. Megjegyezhetetlen homlokzatok, összevissza átjárók, kis lépcsők, nagy lépcsők, mozgólépcsők és liftek, az ember kénytelen legalább három nádbútorboltba botlani, mielőtt megtalálná a hüllőszaküzletet.

A bányászszakszervezet épülete kihaltnak tűnik, ám ez ne tévessze meg a felületes szemlélőt; a bányászszakszervezet épületét szorgos kísértetek járják, a Zobák- és Petőfi-aknák egykori hősei, túlvilági kaparászásuk dobpergésétől visszhangzanak a végtelenbe nyíló folyosók, csontkezük foszforeszkáló iktatókba mélyed. Étterme pedig, közvetlenül a fekete-vörös színű, kalapáccsal díszített zászlós bejárat alatt, rendületlenül nyitva áll az éhes szájak előtt, akár egy elfelejtett, kiaknázatlan tárna.

Nyugodtan lehetne különlegességi panoptikum is: szélsőjobbos szervezkedők viaszújságírót fojtogatnának, Boros "Óriás" Tamás gorillái pedig fölfelé lövöldöznének. Az igazi attrakció persze az a sok kitömött B-C-Zs kategóriás rockzenekar lenne, akik valaha rázendítettek a klub színpadán.

Mediterrán jellegű vendéglátó-ipari teraszt nyitni az általános természeti, gazdasági, valamint szexuális összeomlás évében, kora ősszel, forradalmi tett ebben a városban. Nem is hiányzik ilyenkor más, mint bundakabát, tömött buksza és mérhetetlen mennyiségű analitikus csevegés. A Vian ezt szolgálja. Artisztikusan kifinomult belső tere megerősíti az európaiság illúzióját, míg árai kissé túlmutatnak azon.

Egyes földtörténészek szerint a Balaton lemeztektonikailag nem más, mint a déli és északi part közti kulturális szakadék, mely idővel megtelt vízzel. Siófok és az Aranypart emberemlékezet óta menőbb hely, mint a Bakony délnyugati nyúlványai; nyüzsgő forgatag, szemben a nyugdíjas-nadrágtartós, az osztrák alsó középosztály ízlését célba vett északkal.

Elvileg ez volna a vendéglátóipar minimal artja - a berendezés költségvetése nagyjából megegyezik három darab jugoszláv gyártmányú kézigránát árával, melyeket ízlés szerinti elrendezésben robbantunk fel a csalárd módon kibérelt légópincében.

Azt már a nyolcvanas években sem tudtuk pontosan, hogy mitől működik egy hely, miközben a másik száz méterrel mellette csak döglődik, mint egy partiba vetett hal; hogy mi az a bizonyos plusz, amitől az egyik kocsmában nem lehet találni egy sakktáblányi szabad területet, míg a szomszédban ingyen whiskyvel jutalmazzák, aki benéz az ablakon - de néhány szempontra azóta, hogy megöregedtünk, kétségkívül fény derült.

Aki az idén nyáron jár az Erzsébet híd budai hídfője alatt, teleszívhatja magát a hídról épp lecsukló piros hetes kipufogógázán kívül a felújított park békebeli levegőjével is. Ott van a Platán, hivatalosan Erzsébet híd presszó, ahol esténként olyan nyüzsgés folyik a kerthelyiségben, hogy ülőhelyet nem is érdemes keresni.