Tranzit

Agy nélkül is vezethető, ha elér a lábunk a pedálokig. A gokartozás korhatára elvileg 14 év, ez azonban meglehetősen liberális elbírálás alá esik - láttunk akkora gyereket, akinek pokrócot kellett gyűrni a feneke mögé, hogy elérje a pedálokat. A leggyakrabban mégis meglett férfiak szállnak be a küzdelembe.

Legyen múzeum, színház vagy éppen dal, ha valamire azt mondjuk, "nemzeti", a legkevesebb, hogy lelkünk ragyog, testünkön pedig ünneplő feszül. Már csak a tűzijáték hiányzik. Az 1896-ban megnyílt Nemzeti Szálló esetében valamennyire más a helyzet, 1929-ig ugyanis Réminek hívták tulajdonosa, Rémi Róbert nyomán, de jött az új főnök, Dénes József, aki átkeresztelte a hotelt. Igaz, elsősorban nem a hazafias érzelmek vezérelték, sokkal inkább a panoráma, mivel a hatos villamos mellett a legendás színház látványát is garantálhatta a kedves vendégeknek.

A kisvendéglőről legfeljebb irodalmi élményeink lehetnek. Ahogy a háború után a kávéházak eszpresszókká váltak, úgy lettek a kisvendéglők másod- vagy harmadosztályú éttermek, ilyen-olyan vendéglátóipari vállalatok martalékai, zűrös helyszínek, ahol a zsír az úr. Legfeljebb a tisztiorvosi tanfolyamok terepgyakorlat-szervezői lehettek maradéktalanul elégedettek, a szakácsból tolvaj, a pincérből ellenség lett, a vendég pedig szívességet kért, de ritkán kapott.

Veszprémbe megérkezni elég erős élmény: először is vezetőm és barátom több ízben kijelenti, hogy megérkeztünk, pedig dehogy, másrészről a város közelében Egely György tollára kívánkozó fényjelenségek fogadnak, de csak egy település ég, szerencsére nem az, ahová igyekezünk.

Mándy Iván vagy a Művészben üldögélt, vagy itt. A Lukácsban, aztán Különlegességiben (micsoda baromság), most megint Lukács, Mándy nélkül. Vajon belépne ide?

Quentin Crewe, a neves kanadai gourmand aszonygya, míg Franciaországban az evés művészetté fejlődött, Angliában rossz szokássá, az olasz konyha máig megőrizte közvetlen kapcsolatát a létfenntartással; gyorsan, sokat és jót, de lehetőleg ne forduljunk le a székről ebéd után.

Főzelékfaló, Bp. VI.,Nagymező utca 18.Nyitva tartás: 9-22 óráigSzombaton: 10-17 óráigVasárnap: szünnapVan valami mesébe illő idill a Főzelékfaló nevű egység designjában.

Nem sok olyan étterem van, ahol első nekifutásból sikerül eltölteni egy egész napot. A Kalóztanya ilyen. Még csak nem is volt egyhangú az a nap, pedig elborzasztónak tűnik, hogy a nappali átmeneti anorexia után valaki harmadjára kússzon vissza ugyanarra a helyre vastagon pirítósra kent csontvelőt enni. Fárasztó valóság a városi gasztrokalózoké. Minden velőt csapra vernek, aztán mikor eljön a vég, pusztító túltápláltság képében, nem a tengerbe temetkeznek, hanem pontypörköltbe galuskával.

A csülök a sertés hátsó lábának célszerűen sok szempontból zsírosbödönre emlékeztető alsó fele, papírforma szerint egyáltalán nem alkalmas arra, hogy az ember megegye -erről egyébként többen, köztük az Örökkévaló, lebeszélni igyekeznek az embert, nem is beszélve arról a körülményről, hogy egy dupla rittbergert könnyebb leszúrni, mint a csülköt, ha megsült. Ám ez sem segít.

Az ezredvég kultikus helyei közül talán az Aranyhal tartotta magát legtovább, egy békés félsziget volt a változás tengerében: zúzapörkölt, pacal, házi tarhonya, naiv festmények, legelésző kutyák. Az idő azonban, - mint azt már Cserháti Zsuzsa is oly találóan megjegyezte, - könyörtelen, az Aranyhal felett is eljárt, amely most átalakult.

Nem megerősített források szerint J. P. Sartre, mielőtt belekezdett volna filozófusi pályájába, szakácskönyvet akart írni. Az omlettnél nem jutott tovább, mert rájött, hogy minden egyes általa készített tojásrántottában ott az egzisztenciaűr. Így ahelyett, hogy megpróbálkozott volna a Camus által ajánlott paprikázással, vagy főzött volna egy csigapörköltet, további esélyeket adva magának az önkifejezésre, konyakba fojtotta gasztrokarrierjét és ránk szabadította a filozófiáját. Sokan innen datálják az egzisztencializmus kialakulását és a francia konyha új felfedezését.

A VIII. kerület egy nyugodtabb szeglete a Horánszky utca, ahol hétvégén kora este leginkább a kutyasétáltatók téblábolnak, esetleg az ujjatlan pólós éjjel-nappali boltos tartja a frontot, vagy fekete macskák mászkálnak keresztbe az úton. A kiszűrődő zajok arra utalnak, hogy a helyi lakosok tévét néznek, vagy a Villa Negrában múlatják az időt, persze nem úgy, mint a filmeken, hanem ahogy azt egy pincesörözőben illik.

Huszonkét hónappal Fidel Castro hatalomátvétele után Ramón Cifuentesnek mennie kellett. A Partagas ügyvezetője, sok más szivarfamília tagjaihoz hasonlóan, fogta a palántákat, a szaktudást, a márkanevet, és más karibi országban telepedett le.

Az amszterdami fiatalok legkedveltebb elfoglaltsága a céltalan ücsörgés, mint például a spanyoloknak a szieszta, csak ők nem a forróság meg az élet elől menekülnek az úgynevezett kávézókba, hanem hogy kitöltsék a szociális időt, kiheverjék a szociális fáradtságot meg a megszámlálhatatlan sok rossz modern művészeti tárlatot és elköltsék a szociális pénzt. Nincs még egy olyan város Európában, ahol ennyi és ennyiféle helyen olthatná az ember az ücsörgés sóvárgását, meg ahol ilyen régen mutatták volna meg a mérnökhallgatóknak a derékszög etalont.