Az emberiség sokféle kútfőből oltja tudásszomját - ezek közül meglepően kevés az úgymond tiszta forrás. A fejünkben keringő tudásszilánkok általában a legjobb indulattal sem passzolnak egymáshoz meg mindahhoz, amit a naturál- és a humánstúdiumok a világról tudni vélnek. Féligazságok és teljes hazugságok, jó- és rosszindulatú legendák, hamisítványok, koholmányok, tév- és rémhírek, balga hiedelmek, jól és rosszul sikerült tréfák - nagyjából ilyenekből és ezek eredményeként áll össze mindaz, amit legtöbbünk a környező világról tudni vél - csoda, hogy a sok misztifikáció között még nem vesztünk el teljesen. Még szerencse, hogy vannak olyanok, akik kifejezetten vadásznak azokra a tévhitekre, hiedelmekre, hamisítványokra és hazugságokra, melyek folyton-folyvást hamis útra terelik gondolatainkat, rosszabb esetben cselekedeteinket. Ezúttal például három fiatal újságíró (Dezső András, Marinov Iván, Pál Attila), mellesleg a témával behatóan foglalkozó urbanlegends.hu oldal működtetői döntöttek úgy, hogy szinte enciklopédikus alapossággal öszszefoglalják mindazt, amit az elménket terhelő felesleges ballasztról tudnunk érdemes.
Vizsgálódásunkat nem árt rögtön a mellékelt kislexikonnal kezdeni (ezt a szerzők a szintúgy a témával foglalkozó Snopes.com oldalról merítették), ugyanis a témakörök taxonomikus felsorolásából rögvest kiderül, milyen sokrétű problémáról van szó. Ezek szerint beszélhetünk szándékos átverésekről (hoax), csínyekről (prank), melyekből utóbb urbán folklór születik, hamis figyelmeztetésekről (bogus warning), mítoszokról, legendákról (ez utóbbiak korántsem egymás szinonimái) és mindenekelőtt városi legendákról, melyek többnyire ismerősünk ismerősével estek meg, vagy sem. Egy további kategória immár szorosan az e-mail kultúrához kötődik (nem mintha a többi terjedésének nem ez lenne a leg-hatékonyabb formája) - szlaktivizmusnak nevezik azt az esetet, amikor csekély erőfeszítéssel tudunk haszonra szert tenni vagy jót cselekedni, s ehhez elég pusztán egy levelet továbbítanunk.
A szerzők könyvük lapjain azután élettel töltik meg e kategóriákat, s egyben választ adnak sok, eddig tán még fel sem tett kérdésünkre is. Szeretnék önök tudni, mit jelent (illetve jelent-e valamit) a "sörre bor mindenkor, borra sör meggyötör" formula? Nos, nem szolgálhatunk jó hírrel azoknak, akik többnyire a fenti tanácsnak megfelelően alakították ivási szokásaikat, mivel e szólásmondás értelme (ha egyáltalán van neki) nem az ivás alatti, pláne utáni (másnapi) wellnessre vonatkozik. Ma már kevesen hisznek abban, hogy a Coca-Cola valóban kokaint tartalmaz, annál többen tudják, hogy valaha (mintegy száz évvel ezelőttig) tényleg volt benne némi cucc - ennek ellenére nem árt az érintettek figyelmét felhívni arra, hogy a kólába kevert aszpirin vagy a belehamuzás még nem csinál date rape drugot a kólából.
A szerzők nem restek utánajárni az olyasféle legendáknak sem, mint az állítólagos százötven éves sörkoccintási tilalom - ez persze önbeteljesítő jóslatként funkcionált, elvégre véreink hosszú ideig nem koccintottak sörrel, s tették ezt annak ellenére, hogy a fogadalom alapjául szolgáló kegyeletsértés valójában nem is igazán történhetett meg.
Más gasztronómiai legendák viszont nem nélkülözik a gusztus-talan elemeket sem. A gyrosöntetben talált (öt-, hét-, tízféle, részben fertőzött) sperma vagy a kenyérbe sütött, esetleg gyorsétteremben kirántott patkány (a cikk szerzője nem átallja tovább fokozni a homályt, és be kell vallja: saját szemével látott frissen bontott sörösüvegben úszkáló szőrös húskarikát, vö. patkányparizer - vagy legalábbis valami effélét).
Alkoholon tengődő fajtánk amúgy is rengeteg legendát táplál nevezett anyag fogyasztása kapcsán - ezeket azután a szerzők sorra-rendre cáfolják. Ezek nyomán felhívnánk embertársaink figyelmét, hogy nem túl hatékony eljárás szívószállal berúgni - bár az speciel igaz, hogy a nem túl specifikus alkoholszondák sokszor beindultak egy kis Negro hatására is. Az elterjedt legendák között a szerzők rendületlen elemzik a kuvaszkölyökből felnőtt jegesmedvévé fejlődő állatcsemete, a lenyelt és az arcból kikelő pókok ügyét, s megnyugodhatunk: a tévhitekkel ellentétben senki sem szokta helikopterről viperákkal bombázni a gomba-, illetve rőzseszedő bácsikákat, nénikéket. A szerzők munkája alkalmanként szinte már sziszifuszi: hiába szedik ismételten darabokra a Köztársaság téri kazamaták ügyét, ha egyszer rendre akadnak olyanok, akik a nagy nyilvánosság előtt (tán az 1994-es kampány óta is) felelevenítik a titkos börtönkamrák meséjét. Rendkívül hasznos és alapos munkát köszönhetünk a szerzőhármasnak - s hogy lapjain lapunk is felbukkan, csak külön örülünk. Azoknak, akik a hiedelmekre s azok históriájára történelmi mélységben is kíváncsiak, bízvást ajánlhatjuk Ráth-Végh István munkásságát: például a Tarka históriákban és Az emberi butaságban azok a legendák is feltárulnak (pl. az aszszonypápa, János pap, Ahasvérus, a bolygó zsidó), melyeket tán elfelejtett az emberiség, ám egykor milliók elméjét nyűgözték le - hasztalan.
HVG-könyvek, 2006, 344 oldal, 3200 Ft
