Antropocén: az új korszak?

Amerre a lábunk jár

Tudomány

Meglehet, hamarosan máshogy hívjuk a jelen földtörténeti korát. Habár a névváltoztatás nem könnyű, és nem is biztos, hogy logikus.

Az elmúlt hetekben körbefutotta a világsajtót a hír, hogy néhány tucat tudós azon töri a fejét, hogy az eddig holocénnak nevezett földtörténeti kor új nevet, de nagyobb valószínűséggel új folytatást kapjon. Szerintük a továbbiakban antropocénnak hívhatnánk jelenkorunkat, ami a Föld sorsára gyakorolt hatásunkat tekintve tán nem is indokolatlan. Ámde hiába törekszik megannyi geológus, klímatudós és ökológus, sőt jogász (!) arra, hogy hivatalosan is az emberiséget tegye meg a Föld jelenkorának első számú és nevezéktanban is elismert formálójává, korszakot váltani nem is oly egyszerű. Az erősen, kissé tán valószerűtlenül is interdiszciplináris Antropocén Munkacsoport a Nemzetközi Sztratigráfiai Bizottság égisze alatt működik, s tőle is kapta a megbízást arra, hogy kidolgozza, miként lehetne a jelenleg is létező geológiai időskálát kiterjeszteni az antropocén korszak beiktatásával. A tudósok arra szeretnének választ kapni, hogy a Föld biofizikai állapotában észlelt határozott mennyiségi változás hogyan hat a tudományos kutatásra, s miként befolyásolja a változásra adott politikai választ. Ugyanakkor (mint­egy a dialektikában való jártasságukat is fitogtatva) abban a kérdésben is szeretnének dűlőre jutni, hogy ez a bizonyos antropocén kor vajon olyan mély minőségi változást, paradigmaváltást képvisel-e, ami a tudomány, a politika és a jog fejlődését is megszabná.

A munkacsoportnak még van ideje, hogy mindezt eldöntse, csak 2016-ban, minden felmerülő témát megrágva kell javaslatot ten­niük arra vonatkozóan, hogy új időszámítás kezdődjön-e a jelenkori földtörténetben.

 

Pleisztocén, holocén

Az antropocén mint fogalom persze nem újdonság: szovjet (!) geológusok már a hatvanas években használták, csak ők éppen a teljes negyedidőszakot (akkori definíció szerint az utóbbi 1,8 millió évet) értették alatta, ami valóban egybeesett emberi fajunk evolúciójának utolsó állomásaival. A nyolcvanas években azután egy Eugene F. Stoermer nevű ökológus dobta ismét a köztudatba a kifejezést, de már egészen más értelemben – a koncepciót pedig a Nobel-díjas légkörkémikus Paul Crutzen fejtette ki, aki szerint az emberiség önfeledt alkotótevékenysége az utóbbi pár évszázadban már oly mértékben befolyásolta a Föld légkörét, hogy ez új geológiai korszakot konstituál a litoszféra, bolygónk szilárd, merev kőzetburka tekintetében is.
S bár tudjuk, hogy ennek összetétele nem független a légkör kémiai tulajdonságaitól, e tekintetben nem igazán történt olyan változás, ami a kőzetek viselkedésére is hatással lett volna. Vizsgálódásainkat természetesen kiterjeszthetjük más humán eredetű tájformáló erőfeszítésekre is, de sem a minden értelemben mélyre ható bányászat, sem a mezőgazdaság nem tudta átalakítani a földkéregből és a felső földköpenyből álló litoszférának a viselkedését, amit továbbra is a részben még mindig kiderítetlen belső dinamika diktál. Sebaj: a légkörben, az óceánok hőmérsékletében és kémiai összetételében, az élővilágban és bolygónk alaposan megkapart felszínén bekövetkezett változásokat mégis sok kutató tekinti elégséges mértékűnek ahhoz is, hogy átírják a hagyományos geológiai skálabeosztást. Amúgy hivatkoznak arra is, hogy más geológiai határrétegekhez hasonlóan immár az ember korát is önálló kémiai összetételű rétegek jelzik – például a wyomingi Upper Fremont-gleccseren. Az ember szorgos munkájára utal egy klór-36 izotóptartalmú vonal, ez a légköri nukleáris kísérletekből származna, illetve egy magas higanytartalmú sáv, amely az ipari forradalom nyomán került a légkörbe, majd a jégbe.

De elegendő-e mindez ahhoz, hogy leváltsuk a most hivatalosan uralkodó geológiai kort, a holocént? (A latinosított görög kifejezés eredetileg annyit jelentene: teljesen új kor.) Definíciója szerint a legutóbbi nagy eljegesedés (a Würm glaciális, illetve az azt záró fiatalabb driász hidegperiódus) végén vette kezdetét, úgy 11 700 évvel ezelőtt, s időben egybeesik egy régészeti kor, a mostanában főleg mintaszerűnek tekintett étrendje kapcsán emlegetett paleolit időszak végével. Azaz a holocén eddig is egy időben jelentett egy új, a korábbinál melegebb és nedvesebb, de leg­inkább kevésbé jég uralta (azért nem teljesen jégmentes) klímaperiódust, a pleisztocén megafauna visszaszorulását hozó természettörténeti periódust és az ember állattenyésztéssel, földműveléssel és rafinált eszközhasználattal járó korának kibontakozását. Az antropocén kor proponálói maguk is kétféle módon viszonyulnak a hagyományos korbeosztáshoz. Akadnak, akik az emberi tevékenységet már a földművelés és állattenyésztés kezdeteitől, tehát akár az utóbbi 13-14 ezer évben is oly jelentősnek tartják a Föld arculatának átalakulása szempontjából, hogy az antropocént egyenesen a holocén helyébe helyeznék – esetleg korábbi kezdettel. Ez az álláspont azért nem valami népszerű a tudósok körében. Különösen azt a verzióját fogadják kétkedéssel, amely még az interglaciális felmelegedést is a háziasított kérődzők emésztése során kibocsátott, erősen üvegházhatású metánnak (meg a korai földművelők erdőirtásainak) tulajdonítja! A kutatók egy nagyobb csoportja szerint ez a mélyreható humán befolyás csak az ipari forradalomtól mutatható ki – esetleg megengedően hozzáteszik: elég volna, ha az antropocén a XXI. századtól venné kezdetét. Pedig tulajdonképpen már a holocén kihasítása a földtörténeti negyedidőszakból is csak részben magyarázható a fent felsorolt civilizációs, klimatikus és ökológiai megfontolások nyomán. A pleisztocén, ami etimológiailag is „legújabb kort” jelent, ugyanis a legutóbbi nagy eljegesedéseket foglalja magába, az utóbbi két és fél millió évben előfordult 11 nagyobb glaciális periódust – ezek mellett számos kisebb eljegesedésre is sor került –, melyeket rendre enyhültebb, melegebb szakaszok követtek, az úgynevezett interglaciálisok: olyanok, amit most, az utóbbi 11-12 ezer évben, azaz a holocénben megéltünk. Néha persze hűvösebb volt az időjárás ezekben az átmeneti periódusokban a mainál, de előfordult az is, hogy melegebb. Még most is csak közelítjük (a borúlátó jóslatok szerint hamarosan előzzük) a 130 ezer évvel ezelőtt kezdődött és 115 ezer évvel ezelőtt lezárult, tehát a holocénnél hosszabb, 15 ezer boldog évet magába foglaló Riss–Würm interglaciális meleg periódust.

 

Újraindul a múlt

Éppen a pleisztocén nyújt arra jó példát, mennyire nem állandó (stílszerűen: nem kőbe vésett) egy földtörténeti korszak határa. 2009-ig például csupán 1,806 millió éve kezdődött a (még a geológia atyja, a nagy Charles Lyell által 1839-ben definiált) pleisztocén kor. Ám öt évvel ezelőtt a Geológiai Tudományok Nemzetközi Uniója úgy határozott, hogy a pleisz­tocén kezdődjön csak 2,588 millió évvel ezelőtt, a pliocén és pleisztocén kor határát pedig jelezze a nevük alapján partiarcnak tűnő Discoaster mészvázas algák kihalásának ideje – ekkor kezdődik a korábban még a pliocénbe sorolt úgynevezett gelasiai periódus. Megjegyeznénk, hogy a főbb geológiai korszakok, illetve az ezeken belüli részkorok elhatárolása (a magyar földtani nevezéktanban globális sztratotípus szelvényekként és pontokként ismert) referenciahelyek meghatározása révén történik. Örömmel jelenthetjük, hogy a 101 feltételezett referenciahely közül 64-et sikerült a világban fellelni: talán nem véletlen, de ez a fajta határvonal-kijelölés a pleisztocén és a holocén között máig sem történt meg. A fent már emlegetett megafauna kihalása valójában már a pleisztocénban megkezdődött, eleink bizonytalan mértékű közreműködésével – akkor már nagyobb érvek állíthatók amellé, hogy az utóbbi évtizedek fajkihalási hullámát tekintsük határkőnek, s írjuk egyben az egészet a mi számlánkra.

A holocén klimatikus szempontból kétségtelenül újat hozott: de csak a Würm eljegesedéshez képest, és ugyan az ilyen klimatikus változások is komoly tényezők a korszakok elhatárolásánál, de önmagukban aligha elégségesek egy új epocha definiálásához. Magát a felmelegedést, sőt még az utóbbi száz év tendenciáját sem lehet ebből a szempontból abszolutizálni, hogy mást ne mondjunk, a már említett Riss–Würm interglaciálisban a tengerek szintje a mainál 4–6 méterrel volt magasabb (ekkora tengerszint-emelkedést még a leg­alarmistább feltételezések sem jósolnak a következő száz évre).

Persze tudjuk, hogy a felmelegedéstől való zsigeri félelmet az erős aggodalom is táplálja, hogy a Föld esetleg visszatérhet abba a meleg, boldog állapotába, amikor még egyáltalán nem tapodták földjét emberek: ne felejtsük, fajtánk éppen az eljegesedésekhez való példás alkalmazkodása révén emelkedett mai pozí­ciójába. Nem akarnánk lebecsülni destruktív aktivitásunkat – mindez azonban nem jelenti, hogy a földkéreg alakításába is komolyan bele tudnánk szólni. A tektonikus mozgásokat irányító gigantikus erők épp úgy kontrollunkon kívül állnak, mint némely ritkább, de gyakorta geológiai korszakhatárokat definiáló események. Attól tartunk, hogy a még most is elképzelhetetlen, felfoghatatlan természetű, felmérhetetlen nagyságú s nehezen modellezhető lefolyású kozmikus, illetve geológiai katasztrófákhoz (impakt eseményekhez, illetve szupervulkáni működésekhez) mérve minden eddigi eszközünkkel együtt kispályásak vagyunk. Bár az eddig felhalmozott nukleáris fegyverek eldurrogtatásával alighanem erőteljesebben beszállnánk a versenybe – de pusztán ezért nem kéne a dolgot kipróbálni. Ahogy pedig közeledünk a jelen felé, úgy válik egyre kétségesebbé, meg tudjuk-e húzni azokat a határokat, amelyek csak a jövőből válnak láthatóvá. Ne felejtsük: az idő előrehaladtával a tegnap fogalma is rendre újraképződik.

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.

„A kínai tudás”

Az európai autóipart most épp Trump vámjai fenyegetik, de a romlása nem ma kezdődött. Hanem mikor? A kínaiak miatt kong a lélekharang? Vagy az Európai Unió zöld szemüveges bürokratái a tettesek? Netán a vásárlók a hibásak, különösen az európaiak, akik nem akarnak drága pénzért benzingőzt szívni az ablakuk alatt? A globális autópiac gyakorlati szakemberét kérdeztük.