A főispáni poszt gyakorlatilag végigkísérte a magyar állam történetét. A magyar közigazgatás-történet számos, egyaránt valamilyen ispánnak hívott, de egymással össze nem keverendő funkciót is ismert (akár egy időben többet is), amelyek mindegyike ugyanabból a vitatott eredetű kifejezésből ered. A legelterjedtebb etimológia szerint az „ispán” a déli-nyugati szláv (esetleg, mint Engel Pál állította, avar eredetű szláv) „zsupán” szóból származik, ami nemzetségfőt, illetve egy területi egység (župa) fejét jelenthette. Annyi biztos, hogy államalapító királyunk hű ispánjaival (korábbi nemzetség-, illetve törzsfőkkel, azok leszármazottaival, illetve nyugatról érkezett keleti frank/német lovagjaival) együtt kormányozta az országot. Ők alkalmanként több vármegyét is uralhattak, feladatuk lehetett az adók beszedése (természetben vagy pénzben – ezen azután osztozkodtak a királlyal), talán a bíráskodás, no meg a népesség fegyverforgató részének hadba állítása királyi hadjárat esetén. A korabeli várak (leginkább földvárak) urait várispánnak hívták; ha a központi fekvésű várhoz tartozott megye is, akkor ő volt egyben a megyésispán is. De előfordult, hogy a kapcsolat nem volt kölcsönösen egyértelmű: jellemző, hogy a korai Árpád-korban (a 12. században) 72 várispánságot soroltak fel – ehhez képest István 45 megyét hozott létre, és ezek száma nem is nagyon gyarapodott később (bár a nevek változhattak – a néhai Kolon megye manapság már csak a proktológusok rémálmaiban létezik). Megjegyzendő, hogy számos ma is önállóan vagy egy nagyobb terület részeként létező megye az alapító ispán nevét viseli – ilyen lehetett Szolnok vagy éppen Csanád (esetleg Veszprém) megye.
Az ispánok nevét korabeli írásos forrásokban leginkább comesként találjuk meg – ez a latin kifejezés megfelelhetett a frank birodalomban és annak utódállamaiban szokásos grófi címnek. Az ispánok hierarchiájában akadt egy vitathatatlan első – ez volt a nádor- vagy udvarispán, amely szinte kancellári poszt volt, de az udvari ügyeken kívül ő intézte az udvari birtokok felügyeletét is.
Ispánok, ispánok mindenütt
Tévednénk, ha azt hinnénk, hogy az imént részletezett funkciók és hatáskörök a 11. századtól készen álltak – ezzel szemben igaz, hogy idővel mind több funkció, rang és cím nevében szerepelt az ispán kifejezés. Ispánok álltak a királyi udvartartáson kívül a királyi kápolna (kápolnaispán), a pénzügyi igazgatás különböző szintjei élén is (harmincadispán, pénzverőispán, sókamaraispán, urburaispán). De az úri nemzetségek vezető tagjait és egyes kiváltságolt, határvédelemmel megbízott népcsoportok vezetőit (besenyők ispánja, székelyispán) is így hívták, sőt, a magánuradalmak első embereit is ekképp illették (uradalmi ispán).
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
