A klímaváltozás elleni harcban fontos szerepet játszhat az üvegházhatású gázok légköri koncentrációjának csökkentése. Ha pedig ez a kibocsátási oldalról nehezen megy, jöjjön a légkörből való kivonás, ebben pedig – már csak iskolai emlékeink alapján is – verhetetlen versenyzők a növények, köszönhetően a fotoszintézisnek, amihez csak víz kell, szén-dioxid és sok-sok napfény. Már csak azért is a fák jelenthetik a megoldást, mert a közhiedelem szerint az erdőnek mint páratlanul komplex ökológiai szervezetnek nincs párja, ha szén-dioxidot szeretnénk megkötni. Egy 2019-es, a Science magazinban publikált tanulmány szerzői is úgy vélekedtek, hogy az egykori erdők helyreállítása lenne a megoldás: 900 millió hektár összefüggő erdő telepítésével több mint negyedével nőne a Föld erdőállománya. A majdan felnőtt korba lépő erdőségek 200 gigatonna szenet vonnának ki a légkörből – ez a jelenlegi légköri mennyiség negyedével egyenértékű. Ebből látszólag az a megoldás következik, hogy ültessünk minél több fát. Ám számos kutató azt vallja, hogy előbb érdemes utánanézni, alkalmas-e az adott környezet fák, facsoportok, erdők telepítésére.
Gyakran emlegetik, hogy az ország területének immár több mint 20 százaléka erdő, ám a növényborítottsági kontextus felvázolásához azért nem árt tudni, hogy például a mai országterületnek csupán egy részét borították erdők – mármint még azelőtt, hogy az ember (amúgy már igen korán) elkezdte saját preferenciáinak megfelelően átrendezni, kiirtani az őshonos növényzetet. A hegyes-dombos vidékeken természetesen domináltak az erdők, közülük is a lombhullató típusú, a legutóbbi eljegesedés vége óta őshonos fafajokból álló növénytársulások. Egykor (a Nyugat-Dunántúl kivételével) alig-alig találtunk volna őshonos fenyveseket, ehhez képest mára számos okból kifolyólag (kritikus mértékű faanyaghiány, a gyorsabb növekedéstől remélt gazdasági haszon) jól telehintették az országot ökológiai szempontból nem odavaló fenyvesekkel, amelyeket napjaink változó klímájától sem függetlenül mind nagyobb erővel pusztítanak különböző patogének. (A Mecsekben, Pécs fölé telepített fenyőket most már tervszerűen termelik ki, hogy részben természetes felújulás révén visszafoglalhassák helyüket az őshonos tölgy- és kőrisfajok.)
Nem pusztán magával a fenyővel van gond (bár a tölgyek és kőrisek helyére telepített fenyvesek az eredetinél jóval szegényesebb növénytársulást rejtenek), hanem azzal az eljárással, hogy az eredeti fajösszetételre fittyet hányó erdőtársulásokkal rakjuk tele az országot. Így azután hiába növeljük majd az erdőborítottságot 25 százalékra (a tervek szerint 2030-ig), ha a növekmény jó része erdőnek nem is igazán minősíthető ültetvény lesz, tele tájidegen, nem őshonos, sokszor kifejezetten invazív fákkal.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
