Elzártam a gázt? - Felejtés és feledékenység

A felejtés és az emlékezés kezdetektől izgatja az emberiséget. A felejtéshez negatív asszociációk kapcsolódnak, valamilyen veszteséget vagy hiányt feltételez, az emlékezés pozitív, a tudás alapját képező jelenség.

Kétféle emlékezettípust különböztetnek meg a szakemberek, a rövid (RTM) és a hosszú távú (HTM) memóriát. Az előbbi legfeljebb pár percig tarthat, például ameddig észben tartunk egy telefonszámot. „Az itt tárolt információk csak folyamatos ismétléssel, frissítéssel tarthatók meg, addig nem vesznek el, amíg figyelmünket ezekre koncentráljuk” – mondja Czikora Dávid pszichológus, hozzátéve, hogy az ilyenfajta verbális és hangalapú ingerek leginkább ismétléssel tarthatók fenn.

Tárakba zárva

„Ha valamit nem frissítünk folyamatosan, akkor vagy elvész, vagy átkerül a hosszú távú memóriába. Ám ezek már nem pontos másolatok, hanem emléknyomok, melyek alapján újraalkotjuk az előhívni kívánt információt” – magyarázza.

Az emlékezet szerkezetét az ún. többszöröstár-modell elméletével magyarázzák a tudósok. Eszerint különböző, egymásra épülő, egymással kapcsolatban lévő tárakban „lapulnak” az emléknyomok. E tárak működése határozza meg a felejtést is. Míg az RTM esetén ez tárolási nehézségekből fakad („annyi mindent nem lehet egyszerre megjegyezni”), addig a HTM-felejtés olyan, mintha bizonyos dolgokhoz nem tudnánk hozzáférni, azaz az információ ugyan nem veszett el, viszont nem tudjuk előhívni, nem jut az eszünkbe. Ebből adódnak olyan jellegzetes esetek, mint amikor egy névre kellene emlékezni, de képtelenek vagyunk kimondani, miközben nagyon is jól tudjuk, hogy kiről van szó.

 

Fotó: Sióréti Gábor

Noha az RTM kapacitása kor­látozott, lehetséges növelni, ha a benne lévő információkat tömbökbe rendezzük már meglévő ismereteink, tapasztalataink alapján. Például több nevet, számot leszünk képesek tárolni, ha számunkra jelentést hordozó egy­ségekbe (például családtagok neve, születési dátuma) rendezzük őket. De az RTM itt már kapcsolatba lép a hosszú távú memóriával, ugyanis a „tömbösítéshez” szükséges szempontokat, előzetes ismereteket az a tár szolgáltatja. A rövid távú memória másik fontos jellemzője, hogy a benne tárolt információk sérülékenyek, könnyen törlődnek. Ennek egyik formája az elhalványulás, ami olyankor történik, ha már nincs szükségünk az adott információra. A másik a kirekesztés, amikor a véges kapacitás miatt az új információk kiszorítják a régieket. A HTM viszont egész más jellegzetességeket mutat: kapacitása korlátlan, és korlátlan ideig is képes megőrizni a benne tárolt információkat. Ahhoz, hogy valamit meg tudjunk őrizni, ún. konszolidációra, megszilárdulásra van szükség. Ehhez pedig idő kell (ez lehet pár perc, de tarthat akár évekig is). Ha valami megzavarja a konszolidációs folyamatot, elvész az információ.

Kétféle felejtést különböztethetünk meg, a nyomfüggőt és a jelzőingerfüggőt. Az előbbi esetén maga az emléknyom vész el, utóbbinál az emléknyom megvan, csak az előhíváshoz szükséges támpontok vesztek el.

De máshogy is megkülönböztethető az emlékezetet, bár ez a felejtés mikéntjét (normális esetben) nem befolyásolja. A szakemberek a klasszikus értelemben vett múltra, illetve a jövőre vonatkozó (retrospektív, illetve prospektív) emlékezetet is elkülönítik. Az előbbi a korábbi eseményekre, míg a másik jövőbeni terveinkre vonatkozik. Például ha nem zárom el a gázt, felrobbanhat a lakás. Érdekesség, hogy az efféle, prospektív emlékezet hatékonyabban működik személyek, mint tárgyak esetén, valószínűleg azért, mert ha másokat is érint valami, akkor erősebb lehet a motiváció, hogy ne feledkezzünk meg róla. Kevésbé ciki, ha kifut a tej, mint ha elfelejtünk egy találkát.

A felejtésben azonban az érzelmi (vagy „ideg-”) állapotnak is kiemelt szerep jut. Freud elfojtási hipotézise szerint a traumatikus élményeket egyszerűen elfojtja a tudatalattink. Elég, ha a „Csak a szépre emlékezem…” kezdetű dalra gondolunk, ám ez sem teljes mértékben igaz… Gyakran előfordulhat, hogy akármennyire szeretnénk, nem tudunk szabadulni a kellemetlen emléktől. Abban is az érzelmek játszanak szerepet, ha például rohanunk valahova, és pont azt vagyunk hajlamosak elfelejteni, ami aztán megkeserítheti a napunkat. A gázos példánál maradva: kivel ne fordult volna már elő, hogy lakását elhagyva, csak jóval később kezdett azon töprengeni, hogy akkor most elzárta-e a tűzhely csapját, vagy nem?

Szeretem, ezért megjegyzem

Nóra szabad idejében többféle táncórára jár. „Kicsit olyan, mint az autóvezetés: onnan tudom, hogy valami automatizmusként rögzült, ha mást is tudok tánc közben csinálni. Például beszélgetni a partneremmel” – mondja, ám a bécsi keringő bonyolultabb lépéseit képtelen megjegyezni, mivel azt nem szereti különösebben. Hasonló a helyzet a hétköznapjaiban is. Egyre nehezebben tanul meg új kifejezéseket muszájból. „Ha én magam nézem meg az Idegen szavak szótárában, esetleg érdekel a téma, vagy számomra fontos embertől hallom az új szót, akkor könnyebben megmarad” – jegyzi meg, de más esetekben is mintha az érzelmei vezérelnék. Szorongó természetével hozza kapcsolatba, hogy más emberekkel kapcsolatos számokat (születésnap, telefonszám) jobban megjegyez. A Mária utcai egyetemi kollégium 1977-es telefonszámát máig fújja…

Szüleit látva az időskori felejtés különös mintázatai sem ismeretlenek Nóra előtt. „Ami a legfurcsább, hogy egyre könnyebben elfelejtik, hogy mit csináltak tegnap vagy akár pár órával azelőtt, ám kisgyermekkori emlékeiket egyre gyakrabban emlegetik: nem tudják, hogy mit ettek ebédre, az óvodás játszópajtásaik nevét viszont gond nélkül sorolják. Az apám ma is betéve tudja a kisfiúként megtanult latin és ógörög verseket.”

Sámi Orsolya klinikai szakpszichológus szerint az emlékezetnek és a felejtésnek motoros, emocionális és akusztikus szintje egy­aránt van, és ahogy Nóra esetében is láthattuk, a szívünkhöz közelebb álló dolgot jobban megjegyezzük. „A táncnál is megfigyelhető, hogy akkor a legkisebb a felejtés valószínűsége, ha elérünk egy olyan szintet, ami automatizmusként rögzült, ami egyébként bármilyen tanulási folyamatra igaz” – mondja. A pszichológus úgy látja, hogy az időskorban bekövetkező rövid távú emlékezeti gyengülésnél az információ szervezettségében jelennek meg hibák. „Az élet korai szakaszaira vonatkozó emlékek azért kerülnek előtérbe, mert a múltidézésnek egyfajta identitáserősítő szerepe van az öregedéssel szemben, a kései évek számvetésre, vissza­tekintésre szolgálnak, ebből a szempontból pedig relevánsabb, hogy milyen gyerekkorom volt, mint az, hogy mit ettem tegnap ebédre.”

De úgy tűnik, az efféle számvetéshez nem is kell megöregedni. Árpád állatorvos. Felnőttkoráig Romániában élt, Bukarestben végezte az egyetemet, magyarul és románul is anyanyelvi szinten beszél. Ám amióta Magyarországon él, jóval kevesebbet használja a románt, sokszor keresnie kell a szavakat. Szakmai nyelve is átalakult: betegségek neve vagy anatómiai képletek sem jutnak eszébe, bár románul tanulta az állatorvos-tudományt. A legbosszantóbbnak mégis azt találja, hogy nehezen jegyez meg számokat: saját szolgálati telefonszámát a mai napig nem tudja. Az évszámok, dátumok könnyen kimennek a fejéből, viszont a neveket szinte erőfeszítés nélkül képes eszébe vésni, és mint mondja, a kor előrehaladtával egyre több, gyerekkorában megtanult vers jön elő. A földrajzi adatok szinte megdöbbentő módon ragadnak meg az emlékezetében, pedig sohasem ült le az atlasz elé bemagolni őket. Úgy véli, hogy a dolog hátterében az lehet, hogy matematikából gyengébben teljesített, sok kudarcélménye volt, viszont földrajzból mindig jó jegyeket szerzett, és jobban is érdekelte a téma.

Dallal edzeni az agyat

A közvélekedéssel szemben nem törvényszerű az életkorral együtt járó feledékenység. Ha ugyanis valaki megfelelő kondiban tartja az agyát, elkerülheti az aggkori elbutulást. Kiderítették, hogy a nyugdíjba vonulás után végzett munka, de még a mindennapos keresztrejtvényfejtés is segít a szellemi frissesség megőrzésében, mert így a tevékenységekhez használt agyi területek és funkciók tovább maradnak épek. Ez a mindennapokban azt jelenti, hogy amit többet gyakorolunk, az tovább megmarad az emlékezetünkben. No, de hogyan gyakoroljunk? Végül is bárhogy lehetséges (lásd keresztrejtvényfejtés), a lényeg az, hogy szeressük, amit csinálunk, vagyis a memória edzése csak másodlagos, „rejtett” cél legyen!

Ákos informatikus rendszergazda, szabad idejében rengeteget zenél. Annak ellenére, hogy ennyit foglalkozik a muzsikával, semmivel sem jegyez meg könnyebben dallamokat, mint más információkat, szinte kizárólag kottából játszik. Ennek ellenére megfigyelte, hogy a zenetanulás pozitívan hat a memóriájára, könnyebben megjegyez például matematikai dolgokat, és az sem jellemző rá, hogy a fontos teendőit egyszerűen elfelejtse. Sámi Orsolya szerint a zenélés valóban fejleszti a memóriát, ugyanis a kérgi területeket aktivizálja. „A vizuális emlékezet a kottaolvasásnál és memorizálásnál kap kiemelt szerepet, de egy dallam megjegyzésének hatékonyságát még a hozzá fűződő emocionális érintettség is befolyásolja. Összességében tehát komplex tárolásról beszélhetünk, hiszen a motoros, a vizuális, az akusztikus és az emocionális tényezők egyaránt szerepet játszanak a zenei emlékezet működésében” – mondja.

Persze hiába a muzsika, a rejtvények és az egyéb játékok, sokan mégis úgy érzik, hogy gyenge a memóriájuk. De ez még nem jelent mindjárt betegséget, hiszen, mint láthattuk, sok minden függ a körülményektől, az érzelmi állapottól. Ráadásul az emlékezőtehetség nehezen mérhető képesség, nem könnyű meghatározni, hogy hol kezdődik a zavar, és hol ér véget a hétköznapi feledékenység. Biztos, hogy mindannyian felejtünk, illetve különbözőképpen vagyunk képesek megjegyezni az információkat. De mindenkinek megvan a maga erőssége. Van, aki a vizuális, más az akusztikus vagy épp a mozgásos jellegű információkat tudja jobban megjegyezni. Vagyis kellő önismerettel, belátással képesek vagyunk a nekünk megfelelő bevésési technikákat elsajátítani és alkalmazni.

Beteg emlékezet

Hogyan lehet segíteni a különböző emlékezetzavarokban szenvedő betegeknek? Dr. Albu Mónika tíz évig dolgozott az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet koponya-agy sérültekkel foglalkozó osztályán, ahol főként emlékezeti rehabilitációval foglalkozott. Mint mondja, a terápiában vannak általános irányelvek, de minden kezelésnek személyre szabottnak kell lennie. „Mivel különböző emlékezeti rendszerek vannak, egy terület sérülése nem okozza automatikusan az összes többi terület zavarát, soha nem a teljes emlékezet törlődik. Ezért fontos a terápiát megelőzően felmérni az egyéni emlékezeti mintázatot – magyarázza, hozzátéve, hogy a hétköznapokhoz hasonlóan, memóriazavaroknál is folyamatos gyakorlással lehet eredményt elérni, csak éppen itt az olyan dolgok tudatos megtanulásáról van szó, amelyek természetes esetben automatizmusok. A szakember emellett a különböző kompenzációs stratégiák alkalmazásának tulajdonít különös jelentőséget. „Ilyenkor belső erőforrásokkal, illetve más kognitív folyamatokkal (amelyek eredetileg más célt szolgálnak) segítjük a kiesett vagy sérült emlékezeti rendszert. Alternatív útvonalakat alakítunk ki ugyanannak a feladatnak az elvégzésére. Például ha valakinek gyengébb a verbális emlékezete, inkább vizuális vagy mozgásos módszerekkel tudja ellensúlyozni a kiesést.”