Klímamenekültek

Forró a talpuk alatt

Tudomány

Egyes kutatók szerint a menekülthullám a fokozódó szárazság és a vízhiány következménye is.

A környezeti menekült, azon belül is a klímamenekült fogalma („jólétét vagy biztonságát fenyegető, hirtelen vagy hosszú távú környezeti, illetve klímaváltozások miatt lakhelyét elhagyni kényszerülő személy”) mind gyakrabban jelenik meg a migrációk, népvándorlások, éhínségek, társadalmi konfliktusok történetével foglalkozó tanulmányok között. Ez leginkább annak köszönhető, hogy az őséghajlattani (paleoklimatológiai), illetve már az írott emberi történelem idejére koncentráló kutatások mind többet tudnak meg klímánk – földtörténeti léptékkel mérve – igen rövid idő alatt lezajló hullámzásairól. Tudunk hirtelen változásokat kiváltó kataklizmákról, mint amilyenek a szupervulkáni, illetve a kisebb, de még mindig pusztító erejű kitörések (például a Tambora vulkán 1815-ös működése), amelyek évekig tartó ellátási krízist, éhínséget okozhatnak. Ám az rendre kritika tárgya marad, hogy egy-egy történeti változást mennyire lehet szimpla redukcionizmussal egyetlen konkrét környezeti eseményre (extrém esetben katasztrófára) visszavezetni anélkül, hogy ismernénk a kor gazdálkodási viszonyait, társadalmi konfliktusait, demográfiai sajátosságait, illetve intézményeinek fejlettségét, alkalmazkodóképességét. Ugyanaz a globális kihatású természeti katasztrófa nem mindenhol vált ki éhínséget és politikai összeomlást.

Megy az út a lábam alatt

Mielőtt mérlegelni kezdenénk, hogy a jelenlegi menekülthullám kialakulásáért mennyiben felelős a tényként kezelt és magától értetődő módon antropogénnak tekintett klímaváltozás, nem árt tisztázni néhány tévképzetet. Korunk nem attól különleges, hogy van klímaváltozás: az éghajlatnál kevés változékonyabb dolog akad az életünket meghatározó természeti körülmények között. A történelem során például a kis jégkorszak beköszönte és vissza-visszatérő epizódjai is sokkal inkább próbára tették elődeinket, mint a jelenkori felmelegedés. Magát a melegedő tendenciát önmagában felesleges démonizálni: egy pusztán 2 Celsius-fokos lehűlés is nem kevésbé súlyos következményekkel járna. A mostani helyzet inkább azért különleges, mert a hirtelennek és szokatlannak érzékelt változásokat, az évről évre regisztrált globális melegrekordokat az uralkodó tudományos diskurzus az emberi civilizáció saraként emlegeti, s mert az éghajlati változások demográfiailag határozottan érzékeny térségeket fenyegetnek.

Dust Storm, Oklahoma

Dust Storm, Oklahoma

Fotó: wikipedia

A szíriai–iraki konfliktus kapcsán gyakorta emlegetik a régmúltat, amikor e térséget még joggal nevezték termékeny félholdnak. Csakhogy ez a lazán értelmezett földrajzi kontinuum, mely valóban a modern mezőgazdaság bölcsője és számos gabonanövény őshazája volt, jelentősen kiszáradt nemhogy a neolit korhoz, de a pár ezer évvel ezelőtti állapotokhoz képest is (6-8 ezer évvel ezelőtt még a Szahara sem volt sivatag). Vagyis az utóbbi évszázadokban nagyjából a jelenlegihez hasonló (fél)sivatagi körülmények uralták a vidéket, a csapadékmennyiségben és hőmérsékletben tapasztalható természetes ingadozásokkal. Csakhogy az efféle ciklikusságokon túlmutató trend végzetes lehet a gazdálkodás biztonságára nézve, még akkor is, ha az nem is feltétlenül napjainkban kezdődött. Colin Kelley, a Santa Barbara-i Kaliforniai Egyetem kutatója szerint a térség már a múlt század eleje óta kevesebb november–áprilisi csapadékban részesül, de csak az utóbbi aszályos (három rekordszáraz évvel súlyosbított) évtizedben kerültek nehéz helyzetbe azok, akik korábban sikerrel művelték földjüket.
A csapadékhiány mellett szembesültek az öntözhető víz fogyásával is – ugyanakkor a vízkészletekkel folyó rablógazdálkodás nem csupán a klímaváltozás következménye. Ha nem csökken számos térségben az amúgy is csekély évi csapadékmennyiség, akkor is bajba kerülnek, hiszen a népességnövekedés miatt jóval nagyobb vízmennyiségre lenne szükségük, legyen szó öntöző- vagy ivóvízről.

Dust Bowl, Dallas, Dél-Dakota, 1936

Dust Bowl, Dallas, Dél-Dakota, 1936

Fotó: wikipedia

Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár a Szudán nyugati, félsivatagos-sivatagos Darfúr tartományában kirobbant brutális konfliktusát nevezte az első klímakonfliktusnak, mely során a megváltozó csapadékeloszlást aszály követte, majd élelmiszerhiány, azt követően pedig harc. Ám ez a folyamatábra túlságosan leegyszerűsítő, hiszen kihagyja a számításból a társadalmi, etnikai-törzsi, vallási konfliktusokat, melyekhez a klímakrízis – nem kis részben – csak hozzátette a magáét. A fokozódó vízhiány mindenekelőtt azokban a térségekben okozhat gondot, ahol az elmaradottnak számító gazdálkodási formák az uralkodók – de figyelmeztető jel, hogy a klíma­változás és a politikai viszonyok romlása közti összefüggést komoly kutatók is hangsúlyozzák.

Porlepte prérin

Richard Seager, a Columbia Egyetem professzora a történeti szárazságokat (lásd keretes írásunkat), illetve az utóbbi évtizedek észak-amerikai csapadékhiányát kutatva arra a megállapításra jutott, hogy az aszály következményeivel nemcsak Mexikónak, de az Egyesült Államok gazdaságilag sokkal jobban fejlett délnyugati államainak is szembe kell nézniük, s a vízhiány egy bizonyos szintjén már az olyan városok, mint Los Angeles vagy Las Vegas, vízellátása is veszélybe kerülhet. A kutató számos történeti példát ismertet a régebbi – klímaformáló tevékenységünktől távoli – szárazságok társadalmi hatásairól s az azt követő elvándorlásról. Elég csak a John Steinbeck regényeiben megörökített, a termékeny amerikai Közép-Nyugatot sújtó, porviharokkal súlyosbított aszályra, a Dust Bowlra, gondolni, ami a 30-as években – a gazdasági válsággal tragikusan egybeesve – 3,5 millió klímamenekültet mozgatott meg; igaz, az Államok határain belül.

De Seager figyelme nem csak az amerikai kontinensre irányul. Kelley mellett ő is azok közé tartozik, akik a szíriai konfliktus kiváltó okai közt a klímaváltozás nyomán előálló aszály szerepét is említik, mondván, a szárazság miatt bekövetkező élelmiszerhiány kényszerítette a tömegeket a nagyvárosokba, s ez csak további gyúanyagot szolgáltatott a meglévő ellentétekhez. A kutatók előrejelzése szerint a regionális légkörzés megváltozása, a nedves mediterrán légtömegek elmaradása és persze a hőmérséklet emelkedése miatt bekövetkező fokozott párolgás nyomán a Földközi-tenger keleti medencéjére fokozatos kiszáradás vár, ami már nemcsak Irakot és Szíriát, de Jordániát, Libanont, Törökországot, sőt a vízkészleteivel példásan gazdálkodó, fejlett mezőgazdasággal rendelkező Izraelt is fenyegeti.

Akadnak, akik ennél is tovább mennek: Marshall Burke, a Stanford Egyetem kutatója meglehetősen redukcionista hipotézist felállítva arra jutott, hogy a hőmérséklet emelkedése szignifikánsan növelte a fegyveres konfliktusok számát Afrikában, s a mostani klímamodellek előrejelzéseire hivatkozva azt állítja, hogy 2030-ra 54 százalékkal nő ezek száma. Ám ne feledkezzünk meg arról, hogy épp az ilyen megközelítések szokták gondosan kerülni a konfliktusok egyéb kiváltó okainak számbavételét, különös tekintettel a kormányzati kudarcokra, illetve ezekkel már fix tényezőként számolnak.

Az biztos, hogy a vízhiány fokozódása jól kalkulálható fejlemény számos, relatíve száraz klímájú, az utóbbi évtizedekben robbanásszerűen növekvő népességű régióban. Ha ehhez még állandósult fegyveres konfliktus (Irak, Afganisztán, Szíria, Líbia), netán még egy rossz példákon edződött hadikommunista rezsim (Eritrea) is társul, akkor a népesség tömeges menekülése szinte elkerülhetetlen. A falak felhúzása már csak azért is álságos megoldás, mert a konfliktusok és a menekültáradat kiváltásában kulcsfontosságú természeti folyamatok nem fognak megállni a tövükben.

A maják is ráfizettek

Seager tanulmányaiban hangsúlyozza, hogy a felmelegedés nyomán globális léptékben fokozódik a csapadékképződés, ami a vízkörzés sebességének növekedésével ahhoz vezethet, hogy az eddig is csapadékos vidékeken tovább nő a kihullott eső mennyisége, míg a száraz vidékeken fokozódik az aszály. Szerinte a földi klímát alapvetően befolyásoló óceáni oszcilláció úgy változhat meg a felmelegedés hatására, hogy egy makacsul kitartó La Niña szituáció (a Csendes-óceán keleti felén a felszíni hőmérséklet csökkenése) sivatagi körülményeket teremt Észak-Amerika nyugati részének kiterjedt területein. (Ez a kiinduló helyzet Christopher Nolan Csillagok között című filmjében is.)

Mindez a 900 és 1400 között bekövetkezett aszályos észak- (és részben közép-) amerikai helyzetre hasonlít: akkor az Európában is érzékelhető, ám ott inkább kedvező hatású, a mezőgazdaság felvirágzását hozó felmelegedést a fokozódó napaktivitás és a jelentősebb vulkáni tevékenység hiánya okozhatta. Amerika jelentős részén ugyanekkor civilizációk pusztultak el – például a maja kultúra. A kettős hatású és e tekintetben modellértékű klímaváltozással foglalkozik Brian Fagan is A nagy felmelegedés című könyvében.

Figyelmébe ajánljuk

Lefotózta a Kígyó-sziget egyik védőjét, aki visszaszólt az oroszoknak

Emeric Lhuisset fotográfus fényképein valódi harctereket és igazi katonákat látunk, még akkor is, ha a kompozíció klasszikus festményeket idéz. Mi a viszonya valóságnak és beállításnak, hogyan nyerhetik vissza hangjukat a történelem tényleges főszereplői, és hogyan sikerült lefotózni a Kígyó-sziget védőjét, aki rádión szólt be az orosz hadihajónak? Budapesti kiállítása apropóján beszélgettünk.