Augusztus 6-án landolt a Curiosity ("kíváncsiság") Mars-járó eszköz, melynek küldetéséhez oly sok reményt fűznek kutatók és laikus érdeklődők egyaránt. (Az expedícióról és céljairól lásd: Az egyiknek sikerül? Magyar Narancs, 2011. december 1.) Az eredmények szó szerint látványosak: a landolás, a műszerek tesztjei, az első fantasztikus felvételek mind arról tanúskodnak, hogy ezúttal nem kell félsikerrel beérnünk.
Fotó: NASA/JPL-Caltech
A leszállás precizitását jelzi, hogy a rover mindössze 200 méterre landolt a szimulációk során kiszámolt helytől, ami ilyen távolságok és léptékek mellett meglepően pontos - s egyben komoly reményeket is ébreszt, hogy egy leendő, már emberszereplős utazás alkalmával nem egy hegy csúcsán vagy egy üreg mélyén ér marsi földet az űrhajó. Tehát minden a terv szerint halad - erről tanúskodnak az első fotók, melyek a közvetlen környezetet, a Gale-kráter kopár felszínét ábrázolják. A kráter elsőre az Egyesült Államok délnyugati részének sivár, hegyes-sziklás, sivatagos, mifelénk leginkább filmekből és tévésorozatokból ismert pusztaságaira emlékezteti a kutatókat - leszámítva, hogy a Curiosity fotóin természetesen sem szárazságtűrő növények, sem csörgőkígyók vagy hanyagul megásott sírok nem láthatók. Annál jobban tanulmányozható a talaj apró szemcsékből összecementált felső traktusa s az alatta található lazább, homokszerű anyag - ráadásul mindez a leszállás során keletkezett sérülések nyomán került a felszínre. Az amúgy eseménytelen és ingerszegény felszín tanulmányozása során kutatók figyelmét leginkább egy, a földből kiálló kődarab keltette fel, melyet a tervek szerint elsőként fog analizálni a Curiosity mobil kutatólaborja. A Mars-járó kamerái természetesen nem csupán a kráter felszínét pásztázták végig - figyelmük kiterjedt a Gale északi peremét alkotó hegylánc megörökítésére is, aminek völgyeit a mostani hipotézis szerint eredetileg állandó vízmosások formálták s mélyítették ki - mielőtt a kráterbe ömlöttek volna. Mivel az expedíció egyik fő célja a hipotetikus (múltbeli) marsi felszíni vízjárás hatásainak tanulmányozása, a most készült felvételek már ez okból is úttörő jelentőségűek. A Curiosity fő célpontja azonban nem északra, hanem délre található: itt húzódik ugyanis a krátert határoló Aeolis-hegy (avagy Mount Sharp), amelynek oldalán az új fotókon is világosan láthatók az üledéklerakódások - ez az eddigi legszenzációsabb marsi fényképfelvétel. Ilyen lelőhelyek a Földön számos helyen találhatók: hol a bányászat, hol az erózió tárta fel őket (előbbire bármelyik magyarországi kőfejtőben, utóbbira például éppen az említett amerikai félsivatagi-sivatagi vidékeken lelünk példát), s közös jellemzőjük, hogy valami nagyobb állóvíz aljzatában történt lerakódások szolgáltatták hozzájuk az anyagot. Mondanunk sem kell, hogy a földi tudósok repesnének az örömtől, ha kiderülne: a marsi hegyek nem kis része is ottani óceáni üledékből épült fel. Ez ugyanis bizonyítékul szolgálna arra is, hogy egykoron kiterjedt tengerek borították a Mars felszínét, melyek az ottani hipotetikus életformák bölcsőjéül is szolgálhattak. S ki tudja: lehet, hogy egyszer megint két, három vagy több tenger mossa majd a marsi kontinensek partjait is! De ne szaladjunk ennyire előre: a Curiositynak előbb el kell jutnia az Aeolis-hegyhez, s addig mindenképpen kalandos űrodisszea vár rá. Mindenekelőtt meg kell kerülnie néhány, az előtérben sötétlő homokdűnét. (Az efféle buckák, kell-e mondanunk, sokféle meglepetést tartogatnak - bár nem feltétlenül rút lelkű és küllemű űrkalózokat.) Az útra elég időt szántak, elvégre az Aeolis-hegy vagy hat kilométerre van a Curiosity mostani tartózkodási helyétől, s a Mars-jármű aligha fogja padlógázzal végigtépni a hátralévő utat. Szépen, megfontoltan, meg-megállva gurul odáig - már csak azért is, mert csak akkor fog kiderülni, hogy voltaképpen mennyit bír a rekordméretű terepjáró! Útjának ütemezése attól is függ, mit talál menet közben. Nyilvánvalóan módosít majd a menetrenden, ha az egyik bucka mögül vidám marslakók ugranak elő, kezükben a Holdról ellopott amerikai zászlóval - de nyilván az is rostokolásra készteti, ha kiderül: tényleg élnek egerek a Marson. S bár eme eshetőségek számmal alig kifejezhetően alacsony valószínűséggel bírnak, azért bízzunk benne: érdemes lesz miért megállni. Mindenesetre haladjon bármily gyorsan vagy lassan, valamikor 2013 elején oda kellene érnie az Aeolis-hegy lábához.
A kő is megszólal
Az indulásig hátralévő időt amúgy hasznosan és alkotó módon töltötték a robotjármű földi irányítói. Először is frissítették az űrjármű szoftvereit, másrészt sikerrel tesztelték a navigáláshoz, a környezet fizikai jellemzőinek felméréséhez és az analitikai munkához szükséges műszereket. Közben sikerült megállapítaniuk, hogy a jármű környezetében nagyjából 0 fok van - ami kifejezetten vonzónak tűnik az itteni gyötrő kánikulához képest -, de ki a fene akarna egy gigantikus meddőhányóban vakációzni, talpig szkafanderben, hátán egy oxigénpalackkal?
Mire e sorokat olvassák, talán már útjára indult a jármű - még ha egyelőre csak a közeli környezetét járja is be. Az első kutatási célpontok kijelölése már megtörtént - közöttük érdekes módon kiemelt jelentőségű az a kisebb méretű sziklatörmelék, amelyről már röviden szót ejtettük. Ezt a kődarabot fogja meglőni (nem is egyszer: 50-75 alkalommal) a Curiosity ChemCham nevű kutatóegységében található, LIBS fantázianevű, a jármű "árbocán" elhelyezkedő infravörös lézeres berendezés: a néhány (maximum 7) méter távolságból kilőtt, irányított lézersugárnyalábok a kőzet egy milliméter átmérőjű darabjának felszínéről elpárologtatnak némi anyagot, ami vélelmezhetően rövid életű plazmabuborékokat képez. Eme nanoszekundumokig detektálható, elfajult, magas hőmérsékletű anyagcseppeket, pontosabban gerjesztett (a látható, valamint a közeli UV és infravörös spektrumokban detektálható) elektromágneses sugárzásukat vizsgálja majd a LIBS műszeres vizsgálati egység részét képező, hiperszenzitív érzékelőkkel felspécizett távspektroszkópja, ami ennyi információból is kielégítő adatokat szolgáltat majd a vizsgált kődarabok kémiai összetételéről. Aligha valószínű, hogy ez a kis kő lesz a legizgalmasabb célpont, ám a jól begyakorolt analitikai műveletet utóbb érdekfeszítőbb terepen is meg lehet ismételni.
Ám ez csak a közeli célok egyike: a tudósok már azt is kisütötték, hogy a járműnek egy tőle 400 méterre kelet-délkeleti irányban található, Glenelg fantázianevű helyet kell megközelítenie valamikor szeptemberben. Itt három különböző típusú felszíni forma találkozik, közöttük olyan marsi alapkőzet is akad, melyet fúrásos vizsgálatra alkalmasnak találtak a kutatók. S ne felejtsük el: ahogy már utaltunk is rá, az intelligens terepjáró valamennyi potenciális kutatási célpontjának vizsgálata kettős célt szolgál. Egyrészt a marsi élet jelenlegi és esetleges múltbéli esélyeinek feltérképezését, másrészt a Mars jövőbeli, most még kétségtelenül sci-fi reminiszcenciákat ébresztő, emberi részvétellel zajló kolonizációjának, netán benépesítésének megalapozását. Minden adat, amit a Curiosityról nyerünk, új távlatokat nyithat a jövő Pirx kapitányainak!
