Az Arctic World Archive-ot (AWA), azaz a sarkvidéki világarchívumot ne úgy képzeljük el, mint egy hagyományos könyvtárat vagy levéltárat. A létesítmény egy művelés alól kivont bánya mélyén kapott helyet, és azzal a céllal hozták létre, hogy segítsen digitálisan megőrizni a világ emlékezetét oly módon, hogy a felhalmozott adatmennyiség 500 vagy akár 1000 év múlva is olvasható, dekódolható legyen.
Vatikán, Prodigy, Mátyás
A nagyravágyó projekt helyszíne a Norvégiához tartozó Spitzbergák (Svalbard) szigetcsoport, amelynek felszínét nagyrészt gleccserek és hómezők borítják, az év négy hónapjában pedig teljes sötétség borul a területre. A szigetcsoport úgy ezer kilométerre van az Északi-sarktól, és az első világháború után 42 nemzet közösen demilitarizált övezetté nyilvánította. Épp ezen természeti és geopolitikai adottságai miatt választották helyszínként a projekt megálmodói, a hosszú távú digitális adattárolásra specializálódott norvég Piql vállalat ugyanis ebben látta az évszázados háborítatlanság zálogát, hangsúlyozza kérdésünkre Patricia Alfheim, az AWA kommunikációs szakértője.
A 2017-ben alapított létesítménybe eddig 16 nemzet digitalizált válogatása került be, például a Vatikáni Apostoli Könyvtár, a Norvég Nemzeti Múzeum és az Európai Űrügynökség gyűjteménye, de helyezett el megőrzése szánt anyagot az UNICEF is. Az archívum hangsúlyozott célja, hogy ne csak a régi korok, hanem napjaink kulturális lenyomatát is őrizze, így kerülhetett be a Prodigy zenéje és a GitHub internetes program kódgyűjteményének teljes anyaga. Az archívumba idén ősszel Magyarország is küldött megőrzésre szánt anyagot. Az Országos Széchényi Könyvtár jelképes válogatásában helyet kaptak Mátyás király Corvinái, Széchényi Ferenc és Apponyi Sándor térképgyűjteményéből származó különleges darabok, valamint az OSZK-ban őrzött, 20. század eleji grafikus plakátok digitális másolatai. (Az elhelyezett magyar emlékekről kérdéssel fordultunk az Országos Széchényi Könyvtárhoz is, de megkeresésünkre nem válaszoltak.)
Az ötlet mintájául egy szintén a Spitzbergákhoz kötődő másik globális projekt, a Nemzetközi Magbunker (Svalbard Global Seed Vault) szolgált: e mezőgazdasági Noé bárkájának az a feladata, hogy megőrizze az ismert élelmiszernövények magvait egy esetleges globális katasztrófa esetére. A 2008-ban használatba vett magtárat egy homokkőhegy belsejében, 120 méter mélyen alakították ki, olyan területen, ahol szinte nincsenek tektonikus mozgások, a hűtésről pedig részben a külső jégtakaró gondoskodik. Jól mutatja a projekt hasznát, hogy néhány éve már szükség is volt a magtárban őrzött készletekre. 2015 szeptemberében a szíriai Száraz Területeken Végzett Mezőgazdasági Kutatás Nemzetközi Központjának (ICARDA) magtára a polgárháború miatt működésképtelenné vált, és készletét csak innen tudta pótolni.
„Megismertük a magbank működését, és egy kutatás során arra jutottunk, hogy a hegyekbe vájt trezorok ideális környezetet jelentenek a filmjeink hosszú távú, fenntartható tárolására. A klienseink részéről is jelentkezett az az igény, hogy létrejöjjön egy biztonságos adattároló rendszer” – vázolja Alfheim, hogyan indultak neki a vállalkozásnak, amelybe hamar bekapcsolódott az állami tulajdonban lévő bányászati vállalat, a Store Norske Spitsbergen Kulkompani (SNSK) is. Ők bocsátották rendelkezésre a létesítmény otthonául szolgáló egykori szénbányát, amely 150–300 méterrel van a permafroszt alatt, a teljes tároló pedig 300 méter hosszan nyúlik be a hegy gyomrába. A hőmérséklet folyamatosan fagypont alatt van, ami segíti a hosszú távú tárolást, a trezor pedig úgy lett kialakítva, hogy nukleáris vagy elektromágneses veszélyeztetettség esetén is megőrizze a benne elhelyezett adathordozókat.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
