Az utóbbi hetek egyik - egyszerre reménykeltő s egyben meghökkentő - tudományos híre szerint komoly előrelépés történt az úgynevezett protoelámi írás megfejtése terén. Ez azonban rávilágít arra is, hogy - az eddig megtalált 1600 szövegtöredék dacára - a szakemberek máig sem tudják elolvasni a Kr. e. 3200 és 2900 között, a Biblia által is sűrűn emlegetett Szúza városában keletkezett szövegeket. Oxfordi és southamptoni egyetemi kutatók most egy, a fényvisszaverődést átalakító képalkotó rendszer (RTI) bevetésével tanulmányozzák a töredékeket - így olyan részletek megfigyelése is lehetővé válik, amelyek eddig rejtve maradtak. Az RTI segítségével egy virtuális, háromdimenziós képet nyernek a megvizsgált eredeti tábláról, amelyet a vizsgálat során a szélrózsa minden irányából érkező fénnyel világítanak meg, folytonosan változtatva a fény és az árnyék közötti határokat. Az elkészült képeket azután elérhetővé teszik a világhálón - remélve, hogy a tudósok virtuális közösségének együttes erőfeszítése révén előre lehet lépni az értelmezés terén. Mindezt nem csupán azért említjük, hogy láthatóvá váljék, micsoda high-tech arzenállal támadják az utóbbi évszázadok megfejtetlen tudományos rejtvényeit. A módszer és annak szükséges volta rávilágít azokra az alig kiküszöbölhető nehézségekre is, melyek megnehezítik vagy éppen meghiúsítják a megfejtést. A protoelámi nyelvemlékek például hiányos, elmosódott, gyakorta sérült feliratokból állnak - márpedig ilyen esetben a legapróbb részletek, például az esetleges javítások nyomai is szükségesek az egyes jelek egyértelmű azonosításához. A kutatók szerint ebben az esetben (s mint látni fogjuk, korántsem egyedi példáról van szó) az a tény is nehezíti az írásjegyek felfejtését, hogy nem ismerjük a nyelvet, melynek leírására rendeltettek. Ráadásul egy nagyon bonyolult, összetett jelrendszerről van szó, amely összességében több ezer elemet tartalmaz. A jelek között akadnak piktogramok, amelyeknek meghatározott objektumok felelnek meg, ideogrammák, melyek fogalmakra vonatkoznak, míg mások logogrammák (logográfok), melyek szavakat (esetleg morfémákat) jelölő írásjegyek. A protoelámi írás számos szimbólumot, például számjeleket kölcsönzött a korabeli mezopotámiai (uruki) kultúrából (vagy éppen osztott meg vele) - később látni fogjuk: ezzel sem állt éppen egyedül.
Számos írásjegyet sikerült megfejteni: juhokat, kecskéket, gabonaféléket, egyéb jószágokat és terményeket jelölő piktogramokat - a jelentés mechanizmusa ismert az uruki kultúrából. De ez csupán töredék, hiszen a jelek 80-90 százaléka megfejtetlen. Ráadásul a protoelámi egyik ismert kutatója, Jacob Dahl szerint nagyon rövid ideig, mindössze háromszáz évig használhatták. Iskolában sem tanították, az írnokok ennek megfelelően rengeteg hibát vétettek az írás során - valószínűleg a hasznavehetetlensége vetett véget a protoelámi szűkre szabott pályafutásának.
Kőbe vésve
Ha csak a szúzai feliratok volnának megfejtetlenek, tán kevésbé főne a tudósok feje, de a rejtélyes írások családja ennél jóval népesebb. Talán az eddig kisilabizálatlan krétai írásokat szokták a leggyakrabban emlegetni. Kréta szigetén, mely az időszámításunk előtti II. évezredben az égei civilizáció és fontos kereskedelmi központ is volt, a régészeti feltárások kezdete (nagyjából az 1890-es évek) óta kerülnek elő írásjelekkel teli kiégetett agyagtáblák. A szigeten kutató leghíresebb régész, a brit Arthur Evans már a múlt század elején is három csoportba osztotta a szimbólumokat: ezek három, egymástól többé-kevésbé független írásrendszert reprezentálnak. Az első változatot, mely még őrzi az írás képszerűségét, minószi hieroglifáknak nevezte el. A második és a harmadik változat egyaránt arra utalt, ahogy a hieroglif jelek az idők során vonalas írásjegyekké egyszerűsödtek - ez utóbbiakat nevezték el lineáris A és lineáris B típusú írásnak. Eme írások - a régészeti kormeghatározás módszere alapján - megfelelő kronológiába rendezhetők. Ezek szerint a krétai hieroglifák már az időszámításunk előtti II. évezred elején megjelentek, ám kisvártatva párhuzamosan használták a lineáris A írással. Ezek eltűnése után (ami egybeesett a minószi civilizáció - a Szantorin vulkán kataklizmikus kitöréséhez köthető - pusztulásával) lépett színre a lineáris B írás, mely valamiképpen a lineáris A leszármazottja, s mint látni fogjuk, ennek ellenére sem lehet következtetni korábbi értelmére. A lineáris B írás megfejtése a múlt század egyik tudományos sikertörténete - ami nem jöhetett volna létre a rejtjelezés II. világháború által is ösztönzött forradalma (s az ehhez szükséges matematikai-statisztikai módszerek fejlődése) nélkül. A lineáris B, amelyről Alice Kober amerikai matematikus félbeszakadt kutatásai alapján egy brit kollégája, Michael Ventris mutatta ki, hogy az ógörög akhájok írása volt, klasszikus szillabikus, azaz szótagírás. Külön tudománytörténeti legenda, hogy Ventris, aki a világháborúban a brit légierőnél szolgált navigátorként, a pihenőidejében is a lineáris B írást tanulmányozta, s így jutott a megfejtésre. Ventris eredménye annál is biztatóbb volt, mivel korábban egy ismeretlen jelrendszert csak bilingvis (kétnyelvű) feliratok esetén tudtak dekódolni (így fejtette meg Jean-Francois Champollion az egyiptomi és Helmuth Bossert a hettita hieroglifák titkát). Az akkor feltámadt optimizmus azonban hamar lelohadt, hiszen a rejtvényfejtők továbbra sem boldogultak a többi krétai írással. A lineáris A esetén még azt sem tudjuk pontosan, hogy a fogalmakat jelölő ideográfiák mellett a többi írásjegy szótagokat, esetleg még alapvetőbb fonológiai egységeket, morákat jelöl-e (ez esetben számos jel hangsúlyokra és hanglejtésekre is utalhat). Vannak ugyan egyezések a két lineáris írás között, ám ha a lineáris B-ből ismert jelentéssel használjuk e közös jeleket, akkor a lineáris A-val tökéletesen értelmetlen szavakat kapunk. Könnyen lehet, hogy a lineáris A-t nem valamiféle protogörög, hanem egy még ismeretlen (pláne ismeretlen rokonságú) szigetnyelv leírására használták - ezt el is nevezték a kutatók eteokrétainak. Ez azonban csöppet sem visz közel a megoldáshoz - bár újabb találgatásokra ad okot. A krétai hieroglifák még ennél is rejtélyesebbek. Szinte mindenki ismeri a nevezetes Phaisztoszi korongot, eme írásjelek egyik legfontosabb (bár nem kizárólagos) lelőhelyét, ennek dacára még nem jelentkezett helyes megfejtő. S míg egyes kutatók a korong pontos datálására törekszenek (ez máig bizonytalan), egy kisebbség szentül meg van győződve arról, hogy a túl precízen körbenyírt és sorjázott korong valójában hamisítvány. (Annál is inkább kár volna ezért, mivel itt látható a mohikánfrizura első történelmi ábrázolása.)
Ahány ház, annyi rovás
A megoldatlan írások száma sokkal nagyobb, mint gondolnánk - ráadásul semmi sem garantálja, hogy a közeljövő régészeti kutatásai nem tárnak fel újabb, egyelőre desifrírozhatatlan írásmintákat, szövegeket.
Akadnak közülük tengerentúliak, mint a Kr. e. első évezred elejéről származó, írótábla nagyságú szerpentinitdarab, ami Mexikóban került elő. A Cascajal kő az eddig ismert legrégebbi amerikai írást rejti, s a gyanú szerint az olmék civilizáció hagyatéka. A 62 ismert jel között akadnak állatokat vagy növényeket formázók, mások sokkal absztraktabbak, s talán fogalmakat jelölő ideogrammaként fungálnak. Az "világban is akadnak megfejtetlen szövegek - közöttük viszonylag fiatalok. A vélhetően a XV. század elejéről származó nevezetes Voynich-kódexen régóta dolgoznak a kutatók - eleddig hiába, s ráadásul az sem biztos, hogy van értelme munkájuknak. Egyelőre az sem derült ki, hogy sajátos jelrendszerrel kódolt privát (természetesen mesterséges) nyelv, esetleg egy sajátos, extra bonyolult titkosírás vagy merő glosszolália (értelemmel nem bíró, de sajátos lejtésű szavak áradata) a gyógyhatású növények képeivel dúsan illusztrált szöveg. Valamivel biztatóbb a magyar érdekeltségű (most már szinte biztos, hogy nem hamisítvány és a XVI. század végére datálható) Rohonci kódex párhuzamosan több úton is haladó felfejtése. Ez valószínűleg egy sajátos módon kódolt, titkosított textus, mely valószínűleg még mesterséges nyelven is íródott, és biblikus tartalmakat őrizhet: afféle kriptográfiailag túlkezelt imakönyv. (Bővebben: A titok jóleső izgalma, Magyar Narancs, 2012. február 23.)
Ez utóbbi írásrendszerek biztosan nem köthetők kölcsönös egyértelműséggel egy konkrét civilizációhoz (afféle személyes használatra szóló jelsorozatokról lehet szó), de a korábbi időre datálható leleteknél sem lehetünk biztosak abban, hogy a megtalált szövegek használóján kívül más is érthette a kódokat. Több mint nyolcvan éve ásták ki az úgynevezett bübloszi ábécé nyomait a mai Libanon területén, s azóta sincs fogalmunk, mit is jelentenek az egyes hieroglif (vagy pszeudohieroglif) jelek, sőt arról sem, hogy milyen más jelrendszerekkel állnak kapcsolatban.
Máskor a kapcsolatok sokkal nyilvánvalóbbnak tűnnek. 1993-ban például a görögországi Dispilio mellett találtak egy belevésett jelekkel teli fatáblát, mely a radiokarbonos (a szén 14-es izotópjának lebomlását figyelembe vevő) kormeghatározás szerint kb. Kr. e. 5260-ból származik. A tábla konzerválása most is zajlik, s csak ezt követően publikálják a teljes jelsort - mely ugyanúgy megfejtetlen, mint a vele egykorú protoírások. Közülük a leghíresebb a szintén a középneolitikum idejére datált alsó-tatárlakai íráslelet, amely körül azonban több a vita, mint a bizonyosság. A bekarcolt piktografikus ábrákkal teli agyagtáblákat 1961-ben ásta ki Nicolae Vlassa román régész Alsó-Tatárlaka (Tartaria) mellett egy olyan régészeti lelőhelyen, melynek archeológiai értelemben vett környezetének feltárását (a közeli Tordoson) még Torma Zsófia régésznő kezdte el az 1870-es években. Már Torma is talált olyan írásos leleteket, melyeket a feltűnő hasonlóság alapján az asszír-babiloni kultúrkörhöz kötött - ezek után nem meglepő, hogy Vlassa is az Uruk és Dzsemdet Naszr mezopotámiai lelőhelyeken (előbbi Kr. e. 4000-től 3100-ig virágzott, utóbbit Kr. e. 3000 körülire datálják) talált piktografikus írásban találta meg saját leleteinek párhuzamait. Ez utóbbiak nyelvét még nem sikerült minden kétséget kizáróan azonosítani, de azért úgy sejtik, hogy archaikus sumer. A gondot "csupán" az jelentette, hogy a tatárlakai írásos emlékek rétegének radiokarbonos kormeghatározása a leletet a Kr. e. 4100-4400-as periódusba datálta. A kronológiai sorrendbe illesztés már magában is meglehetősen nehéz feladat volt, hiszen az agyagtáblácskákat egy áldozati gödörben találták meg, melyet egy feljebb található rétegből mélyítettek le. Ez utóbbit a Belgrád külvárosáról elnevezett Vinca-kultúrával azonosítottak: az újkőkori műveltséggel összefüggésbe hozható lelőhelyeken máshol is találtak hasonló piktogramokat. S ez még nem is a vég, hiszen, miután a kutatók rájöttek, hogy a fák évgyűrűinek vizsgálata nyomán (dendrokronológiailag) korrigálni kell a nyers radiokarbon-eredményeket, még döbbenetesebb eredmények jöttek ki. Például a Vinca-kultúra leletei, többek között az alsó-tatárlakai táblák, hét és fél ezer évvel ezelőttről (a Kr. e. VI. évezredből) származnak! Ha ez igaz, akkor a legrégebbi ismert írásos emlékek kerültek elő Erdélyben. Természetesen vannak, akik makacsul elutasítják a radiokarbonos kormeghatározás megbízhatóságát arra hivatkozva, hogy egyszer már korrigálni kellett őket, mások például a tartariai leletek kapcsán sztratigráfiai (rétegtani) hibákról értekeznek - az ásott gödröknél örök vitapont, honnan mélyítették őket. Az efféle eredmények láttán magától értetődő módon indult be a délibábos kultúrakutatók fantáziája - egyesek a neolit és kora bronzkori Európa benépesüléséről fejtenek ki hajmeresztően aprólékos teóriákat (benne a sumerokkal szövetséges indoeurópaiak és a "szemita-hamita népek" háborúiról...), mások a fent említett piktogramhasonlóságok alapján ellentétes következtetésekre jutnak, és a mezopotámiai civilizáció Kárpát-medencei eredetéről fantáziálnak. Természetesen ezen belül akadnak olyanok, akik magukat perfekt sumernak tartva, máris "elolvasták" az agyagtáblák feliratait. Számukra amúgy is nyilvánvaló, hogy az erdélyi és folyóközi írásjegyek hasonlósága feloldja a látszólagos ellentmondást: a magyarok és sumerok egymással rokonságban állnak, ugyanakkor eleink mindig is itt éltek a Kárpát-medencében! Akárhogy is legyen, az alsó-tatárlakai írásleleteknek, miként a Vinca-kultúrához köthető más piktogramoknak, sem tudjuk a jelentését - azt meg végképp nem, hogy miféle ősnyelvet beszéltek, akik felrótták őket.
