Az apró, ecetre, alkoholra és kicsit már avult állapotú gyümölcsökre rástartoló légyfélék kapcsán már csak a nevük miatt is vita alakulhat ki. Sokan tudni vélik, hogy a muslica a helyes, míg a muslinca a helytelen (esetleg rögvest pesties) forma, ami rögtön a speiz-spájz, vájling-vájdling tengely mentén rendezné el a kérdést. Pedig hát mindkét forma sűrűn használt, így azután a nyelvtani perzekútorként szolgáló Magyar Helyesírási Szótár is elismeri: mindkét nyelvi forma helyes. Valójában a muslica szó a délszláv musicából, azaz legyecskéből jön - ehhez képest már az a bizonyos szóközepi "l" is nehezen megmagyarázható bónusz. Az "n" tökéletesen inetimologikus (a szó hangszerkezetének természetes változásával nem magyarázható) betoldásával pedig talán más (amúgy szintén szláv eredetű szavainkhoz (kanca, kemence stb.) próbálták hasonítani a rovarnév tiszta nyelvi alakokra fittyet hányó használói.
A sógor az rokon
A muslicák rendszertani értelemben vett tartózkodási helye igen jól meghatározható: ízeltlábúak törzse, rovarok osztálya, kétszárnyúak rendje, légyalkatúak alrendje, muslicafélék (Drosophilidae) családja - azon belül ők a nemes Drosophila nemzetség sarjai. Végighaladva a képzeletbéli filogenetikus fán, a laikusok csupán újabb és újabb biohorrorok alanyait látják, az entomológusok és a laikus rovarrajongók azonban már eme klaszterek hallatán is lelkesedni kezdenek. Mint látható, többnyire a Drosophila-féléket emlegetik muslica, alias gyümölcslégy gyanánt - rajtuk kívül a fúrólégyfélék (Tetriptidae) famíliájának tagjait is hajlamosak gyümölcslégynek hívni a nagyvilág számos pontján, de a sokkal precízebb meghatározást lehetővé tevő honi (erős népi megalapozottságú) entomológiai kategóriák szerint definiált muslicák közé ez utóbbiak nem furakodhatnak be. Drosophila amúgy a görögből átvett tudományos latinsággal annyit tesz: harmatkedvelő - mint látni fogjuk, a muslicák a harmatnál jóval kevésbé romantikus matériákban érzik igazán jól magukat. A Drosophila nemzetség, a muslicák igazi hazája csaknem másfél ezer fajnak ad otthont - néhányat közülük mégis különös előszeretettel emlegetünk, mint a nevezetes, a mi környékünkön amúgy is sűrűn előforduló ecetmuslicát (Drosophila melanogaster). A muslicák számos tulajdonságban közösek, a laikus szemlélő amúgy is csak ritkán kezdi őket önálló fajaik szerint szétszálazni - annál is inkább, mivel ehhez nagyító kéne. A muslica tudniillik rendkívül apró, 2-4 milliméteres rovar - elrettentésül azért elárulnánk, hogy a Hawaii-populációban számos, a házi légynél nagyobb faj él, bár ezeknek az egyedszáma erősen megcsappant, mióta az amerikai kontinensről behurcolták ide a korábban ismeretlen darazsakat.
A muslica színe a haloványsárgától a vörösesbarnáig, sőt a feketéig terjed, "hivatalosan" vörös, de ez szinte csak elméleti jelentőségű, hiszen úgyis csak nagyító alatt látszik, akárcsak azok a finom karakterjegyek, például a fej és tor sörtéi, melyek alapján az entomológusok azonosítják őket. A muslicák a Föld szinte minden pontján előfordulnak - a trópusokon gyakoribbak, de a sarkkörök táján is találkozni velük, ha kicsit melegszik az idő -, míg hidegben inkább hibernálódnak. Ám leginkább háztartásunkban fordulnak elő: háziasszonyok riadt levelekben vélelmezik, hogy a muslicák talán ősnemzés révén, a "semmiből" kerülhettek gondosan tisztított és lezárt konyhájukba. Pedig valószínűbb, hogy egy, a többi között megbújó, már beköpött, érett gyümölcsben utazva egy egész muslicanagycsalád talált új lakhelyet magának. A muslicák másik neve nemhiába gyümölcslégy: petéiket ugyanis kissé már bomló növényi részekre, leginkább gyümölcsökbe, illetve gombákba helyezik el. A növekvő lárvák ugyanis főleg gombakoszton növekednek, többek között imádják az olyan organizmusokat is, melyek a gyümölcsök erjedéséért felelősek. A kifejlett muslicák már nem ilyen ínyencek: ők az egészséges vagy éppen csak túlérett gyümölcsből is kedvtelve fogyasztanak. Sőt, akad olyan fajuk, nevezetesen a foltosszárnyú muslica (Drosophila suzukii), amelynek lárvái kedvenc gyümölcseinkből falatoznak - helyettünk, így azután veszélyes kerti dúvadnak minősülnek. Ez a muslicaféle potenciálisan nálunk is felbukkanhat mint invazív faj - amúgy Ázsiából Amerika érintésével jutott el Nyugat-Európába, s azóta is megállíthatatlanul terjed. A többi muslica ilyen károkat nem okoz: pusztán kellemetlen, ahogy régóta halmozódó konyhai szemetünk, illetve az asztalon felejtett, kissé már megindult gyümölcsök, gombák felett döngenek. Ne felejtsük: a gyümölcs amúgy elkerülhetetlen pusztulása soha nem a muslica bűne (ő csak kihasználja a génjeinek továbbörökítésére kínálkozó táptalajt), sokkal inkább a mi konyhai higiéniai fogyatékosságunk indikátora. Sajátos szokásaikat kihasználva könnyen el is távolíthatók a konyhából. Először persze az erjedt gyümölcsöket és konyhai szemetet kell kidobnunk, majd némi gyorsan meginduló gyümölcs (kis eper, szilva) segítségével az e célra rendeltetett, könnyen összeállítható (akár papírból hajtogatható) eszközbe csalogathatjuk őket, majd azzal együtt kirakhatjuk a szűrüket. Gondoljuk, sokan észrevették már, hogy a rovarok gerjednek az intenzív színekre. Így vannak ezzel a muslicák is: például egy jó kis sárga esőkabátot, pláne láthatósági mellényt valósággal körüldöngenek. Mit lehet tenni, ha egyszer arra buknak, ami színben is emlékezteti őket potenciális táplálékukra, továbbá gyermekeik bölcsőjére és uzsonnájára (mondjuk, egy jó érett banánra). Pedig a rovarok számára például a vörös szín szinte nem is létezik - ám ez nem zavarja őket, hiszen például a vörös színű gyümölcsöknek különleges ultraibolya mintája van, amit mi ugyan nem, de például a muslicák remekül látnak.
Ecet, labor
A muslicák kapcsán soha nem szokták kihagyni, hogy ecseteljék sajátos szexuális szokásaikat - nos, a gyümölcslegyek kétségtelenül szapora lények, s mindent meg is tesznek azért, hogy ez így maradjon. Először is eme nemzetség fajai rendelkeznek a legnagyobb hímivarsejtekkel a Földön - valamennyi konkurensüket beleértve! Akad olyan óriás muslicaféle, amelynek egyetlen ivarsejtje majdnem 6 milliméteres, de a nálunk honos kisebb méretűeknek sem kell szégyenkezniük: az ecetmuslica a maga 1,8 milliméteres spermiumával még mindig 300-szor nagyobbat tud felmutatni, mint az ember. Gondolnánk: az ivarszervek is ehhez méretezettek, s nem is kell csalódnunk. A muslicák termetükhöz képest is jelentős hosszúságú, gondosan összehajtogatható szerszámmal bírnak, amellyel gondos udvarlás és násztánc után gyakorta traumatikus közösülés keretében hatolnak a nősténybe, s juttatják be gigantikus spermáikat.
A gyümölcslegyek nem élnek sokáig, ám igen rövid életük élményekkel gazdagon telik. Ráadásul könnyű őket laborkörülmények között tenyészteni, gyakorta produkálnak mutációkat, így azután ők lettek, közülük is az ecetmuslica a genetika, az élettan és az evolúcióbiológia klasszikus, máig leggyakrabban "alkalmazott"modellszervezete.
Hogy mást ne mondjunk: az utóbb ezért Nobel-díjban részesített Thomas Hunt Morgan éppen az ecetmuslicák tanulmányozása nyomán azonosította az átöröklésben kulcsszerepet játszó kromoszómákat: az ecetmuslicának négy pár van ezekből, ráadásul a lárvák nyálmirigyében található óriáskromoszómák révén remekül megfigyelhető a génaktivitás.
Nem is véletlen, hogy éppen ez volt az a faj, melynek elsőként térképezték fel a teljes genetikai állományát: az ecetmuslica-genom felépítésével 2000 óta tisztában vagyunk. El sem tudjuk képzelni, milyen óriási jelentőségű ez. Az emberi betegségekért felelős gének háromnegyedével jól felismerhető egyezéseket találunk az ecetmuslica genomjában.
