A technológiai szankciók hatása Oroszországra

Sziget az áramlatban

Tudomány

Lehet-e élni Netflix és HBO nélkül? Mi történik, ha nem frissíthető a Windows? Felszállhatnak-e biztonsággal a repülők, ha nincs pótalkatrész és elmaradnak szervizszolgáltatások? Utánanéztünk, hogy mennyire áll meg az élet Oroszországban a Nyugat technológiai szankcióinak hatására.

Gazdasági szankciók, bankbetétek és értékpapírszámlák befagyasztása, a hozzáférés korlátozása a bankközi SWIFT-rendszerhez: Ukrajna lerohanásának a következményei valamennyire kiszámíthatók voltak Oroszország számára is. de a nagy tőzsdei cégek kivonulása nem volt előre kalkulálható, hiszen a korábbi tapasztalatok szerint e vállalatokat jobban érdekli, hogy a partnerük pontosan fizessen (dollárban), mint holmi emberi jogi kihágások ügye. Például az Apple termékei elérhetők Kínában – más biztonsági szinten ugyan, mint a nyugati verziók –, az amerikai filmipar pedig nagyon is ügyel arra, hogy meg ne sértse a kínaiak „érzékenységét”.

Az Oroszország elleni szankciók legtöbbje, így vagy úgy technológiai természetű. A szórakoztatóipar korábban még külön terület volt, ám a streaming elterjedésével erős informatikai háttere lett a működésének. A tévésorozat immár nem egy műsor a varázsdobozban, hanem technológiai és tartalmi szolgáltatás, amelyért digitális úton fizetünk. Márpedig a Netflix kivonul Oroszországból, s így felad több százezer előfizetőt. A döntést annál is könnyebb volt meghozni, mert a céget huzamosabb ideje próbálta rászorítani az orosz szabályozó, hogy állami gyártású, propagandát harsogó műsorokat is tartson a kínálatában. Ez egy ideig inkább csak kínos volt, de most, hogy a háborúról kellene hazudozni, már vállalhatatlan is.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.